Sárfürdő a javából, hihetetlen körülmények között a világ legjobbjai a legendás versenyen

000 9P26ZC
2021.10.04. 10:58

Tavaly a koronavírus-járvány miatt törölték a Párizs–Roubaix-t, idén azonban két és fél év után újra nekivághattak a legendás versenynek a világ legjobb kerékpárosai. 

A 257,7 kilométeres táv 30, összesen 55 kilométer hosszú kockaköves szektort foglalt magában, a körülmények pedig finoman szólva is embert próbálók voltak. Rengeteg volt a bukás, a közvetítő motorosok is estek, helyenként valóságos sártengerrel kellett megküzdeniük a résztvevőknek. Nem véletlenül nevezik a versenyt az Észak Poklának.

Az idei kiírást az Európa-bajnok Sonny Colbrelli nyerte meg. Az olasz bringás zokogott, miután 6 óra 1 perc és 57 másodperc után beért a célba. A 31 éves kerékpáros pályafutása során először diadalmaskodott Monumentumon.

A mezőnyben 2011 után volt ismét magyar résztvevő, de Peák Barnabás nem fejezte be a versenyt. 

Nézze meg a legjobb fotókból készült képgalériánkat!

(Borítókép: Greg Van Avermaet a Párizs–Roubaix-kerékpárverseny céljában 2021. október 3-án. Fotó: Anne-Christine / Poujoulat / AFP)