Nem véletlen, hogy tőle kért segítséget Verrasztó Dávid

D  AS20210720005
2021.10.28. 07:21
Egyelőre nincs sok mondanivalója az Ausztriában dolgozó Fehérvári Balázsnak azzal kapcsolatban, hogy rövidesen átveszi a kétszeres világbajnoki ezüstérmes Verrasztó Dávid felkészülésének az irányítását, amelyet akár visszavételnek is lehet nevezni, hiszen a sors hét év után másodszor hozza össze őket az úszósport berkeiben.

Megtiszteltetés számomra, hogy Dávid az én segítségemet kérte, amire tanakodás nélkül mondtam igent, mert ebben az új és nem mindennapi helyzetben viszonozni tudom azt, amit pályakezdő edzőként egykor tőle kaptam. Hasznos tanácsokkal látott el, jók voltak a meglátásai és a visszajelzései, nekem, mint akkor még kevés tapasztalattal rendelkező edzőnek ez nagyon sokat számított. Szerettem vele dolgozni és úgy éreztem, hogy ő is értékeli azt, amit érte teszek. Nála szorgalmasabb tanítványom talán nem is volt, lelkesedése szerintem a lényéből fakadt. Ami most következik, annak tehát nem csak a szakmai, hanem az emberi oldala is említést érdemel

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak az 51 esztendős Fehérvári Balázs, aki 2014-ben döntött úgy, hogy gyökeresen átalakítja a maga és a családja életét, és az osztrák úszósportot szolgálva folytatja a munkáját.

Két hosszú telefonbeszélgetés után a Bécstől délre fekvő mödlingi sportközpontban dolgozó Fehérvári és az idehaza már másodszor is edző nélkül maradt Verrasztó a jövő héten találkoznak először egymással osztrák „fenségterületen”, és egyeztetik a közös munkával kapcsolatos elképzeléseiket. 

Valójában az elmúlt években is sokszor társalogtunk egymással. Hét éve barátsággal váltunk el, és a kapcsolatunkat azóta sem szakítottuk meg. Mondhatnám azt, hogy nagyjából képben vagyok, így azt is tudom, hogy Dávid az elmúlt három hónapban alig-alig foglalkozott az úszással. Aki huszonöt éve edz és versenyez, annak ki is jár egy ilyen hosszú pihenő

– folytatta Fehérvári, aki mesteredzőként vált ki a magyar úszósport kötelekéből, majd Ausztriában egészen más körülmények között tevékenykedve ismét a szakmája egyik legjobbja lett. 

Fehérvári szerint Verrasztó Dávid idei éve már nem a versenyekről fog szólni, így a december derekán megrendezésre kerülő rövid pályás világbajnokságról sem. Legközelebbi nagy megmérettetése az „új felállásban” valószínűleg a 2022-es nagymedencés világbajnokság lesz, amelynek májusban Fukuoka ad otthont.

(Borítókép: Verrasztó Dávid úszó edzést tart a Tokiói Vizesközpontban 2021. július 20-án. Fotó: Kovács Tamás / MTI)