Kalandos pályát választ öttusázó-bajnoknőnk, reszkessetek, betörők!

DEBRE20210806042
2021.10.31. 15:38 Módosítva: 2021.11.01. 08:40
Nem ő volt a sötét ló Tokióban, hanem a hátasa. A 90 perces öttusa Gulyás Michelle malmára hajtja a vizet, aki a „nagy elsők” esztendeje után még több sikerre vágyik szeretett sportágában.

Úgy lett volna igazán szép és kerek az öttusázó Gulyás Michelle 2021-es versenyévadja, ha azt nem az olimpiai 12. helyével zárja, de még arra is azt mondhatja, hogy ami rajta múlt, azt megtette a még jobb eredményért. Az UTE büszkesége világbajnoki és világkupa-harmadik helyezettként vette fel a versenyt a sportág legjobbjainak ötkarikás versengésében, nem egy bennfentes vélekedett úgy, hogy ő lehet Tokió meglepetésembere. Az i-re azért nem sikerült feltennie a pontot, mert a szokásosnál nehezebb pálya több pontján is a maga akaratát érvényesítő, kétszer-kétszer verő és ellenszegülő lova keresztülhúzta a számításait. Egy kicsit is jobban együttműködő hátassal alighanem az első hat között végez, de ilyen feltételezéssel utólag már nem lehet mit kezdeni.

Nem én jártam a legrosszabbul a lovaglásban, de ez akkor sem vigasztalt, és ma sem nyugtat meg. Büszke vagyok viszont arra, hogy nem estem pánikba, észnél voltam, és sikerült végigerőszakolni a lovat a pályán. Az akkor készült felvételeket többször is megnéztem, a lovasedzőmmel és a pszichológusommal is újraértékeltük a történteket, és végül arra jutottunk, hogy több tapasztalattal, az ilyen esetekhez szükséges versenyrutinnal felvértezve talán jobb és gyorsabb döntéseket is hozhattam volna – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Gulyás Michelle.

Nem csak az idő dolgozik neki

A Tokióban történtek ellenére is az eddigi sportpályafutása messze legjobb évét záró öttusázónő a napokban még csak a 21. születésnapját ünnepelte, így nem csupán 2024-ben Párizsban, hanem 2028-ban Los Angelesben is az olimpiai öttusaversenyek egyik favoritja lehet. Nem a kincstári optimizmus mondatja Tibolya Péterrel, az UTE szakosztály-igazgatójával, Gulyás felkészülésének koordinátorával, hogy nemcsak az idő dolgozik neki, hanem a sokadik megújulása előtt álló, az olimpiai programban maradásért előremenekülő öttusa világversenyeinek hajmeresztő forgatókönyve is.

A legkevésbé a sportág nagy öregjei örülnek annak, hogy az éremcsatát tokkal-vonóval 90 percbe, azaz egy hosszabbítás nélküli focimérkőzés időkeretébe szorítják be, amiből az is következik, hogy az egyes számok közötti rövidke 10-15 perc nem az összpontosításról, hanem az átöltözésről fog szólni. Ezt a tempót várhatóan csak a fizikailag tökéletesen felkészült, gyorsan regenerálódó fiatal versenyzők tudják majd követni. Olyanok, amilyen Michelle, aki már Tokióban is jelesre vizsgázott a fizikai számokban, az úszásban és a futásban is – hangsúlyozta Tibolya Péter.

Gulyás Michelle 2021-ben nyolc versenyen mérette meg magát, számára ez volt a „nagy elsők” esztendeje. Először lett dobogós a világbajnokságon és a világkupadöntőben is, emellett az első országos bajnoki győzelmét ünnepelte, nem utolsósorban a tokiói szereplése is emlékezetes premiert jelentett a számára. Mindez alig több mint négy hónap leforgása alatt zajlott le.

Tokióból a rendőrkapitányságra

Feltöltődést és feladatot is jelentett számomra az elmúlt két hónap, amiből az elsőt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bűnügyi szakirányon tanuló hallgatójaként a XIV. kerületi rendőrkapitányság vizsgálati osztályán szakmai gyakorlaton töltöttem el – folytatta Gulyás Michelle. – Nagyon sokat tanultam a mentoromtól, izgalmas helyzetekbe is kerültem, a gyakorlat még jobban megszerettette velem az egyetememet és a választott szakmámat. Sokan meglepetéssel fogadták, hogy nyomozónak készülök, amire csak azt tudom mondani, hogy az az út, amit most járok be, sok fiatal számára csillanthat fel a lehetőséget, és arra is rávilágíthat, hogy még egy sikeres sportolónak is időben fel kell készülnie a visszavonulása utáni életére

– figyelmeztetett befejezésül a vb-bronzérmes sportolónő, aki októberben már megkezdte a felkészülését a 2022-es versenyekre. A mércét rá jellemzően emelni fogja maga előtt, más szóval nem éri be a „nagy elsők” esztendejében elért eredményeivel.

(Borítókép: Gulyás Michelle a női öttusázók egyéni versenyének úszás számában a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Tokió Stadionban 2021. augusztus 6-án. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)