Tőzsért elűznék, Dzsudzsák kispados, befuccsolt a debreceni old boys projekt

DEBRE20210821030
2021.10.31. 13:51 Módosítva: 2021.11.01. 08:40
Senki se mondja, hogy nem érdemes NB I-es labdarúgó-mérkőzésekre járni. Még egy MTK Budapest–DVSC alsóházi rangadó is tartogathat izgalmakat, ha a színvonal nem is emlékeztet a Premier League nívójára. Főleg, ha az ember jól értesült bennfentesekkel társaloghat. Bepillantottunk a debreceni szappanopera kulisszái mögé.

Először negyedóra elteltével zúgott fel a „Tőzsér, takarodj!” az Új Hidegkuti Nándor Stadion vendégszektorából.

Ekkor már 1–0-ra vezetett az MTK a Debrecen ellen, és egyre-másra dolgozta ki a gólhelyzeteket a szintén nem igazán irigylésre méltó helyzetben lévő házigazda. Tegyük hozzá gyorsan: a nézőtéren mellettem helyet foglaló 90 éves Móré Imrének, az 1940-es évek vége legendás MTK-ja játékosának nagy örömére. Ahogy peregtek a percek, a debreceni sportigazgatót még kétszer szólították fel keresetlen szavakkal környezetváltozásra a cívis hívek, aztán a félidő vége felé cifrázták a dalárdát, most már a „Kxrva gyenge!” szövegű kórusművet tűzték műsorra.

A nem túl épületes stílusú előadást a néhány kormányközeli orgánum és az egyik miniszterünk által makacs következetességgel a válogatottba követelt Dzsudzsák Balázs a kispadról kísérte figyelemmel, a hivatalos verzió szerint könnyebb sérüléssel, no de ha nem egészséges, akkor miért ül le a cserék közé? Dzsudzsi egy alkalommal behajított egy műanyag vizespalackot a pálya közepére, persze csak akkor, amikor éppen állt a játék. A nézőtéren jelentőségteljesen összenézett Marco Rossi szövetségi kapitány és hűséges segítője, Cosimo Inguscio – a kapitány ősszel először látogatott ki az Új Hidegkuti Nándor Stadionba, bátran tehette, hiszen már nem az őt és a válogatottat  cserben hagyó Giovanni Costantino az MTK edzője. (Akit mellesleg nem is ismer a Míster az egyik sajtótájékoztatón elhangzottak szerint, valahogy úgy, ahogy Sir Oliver Yolland sem ismerte valamikori legjobb barátját, Livingstone-t A láthatatlan légióban...)

A szünet kiváló alkalom, hogy az ember tájékozódjon egy kicsit, mi is zajlik a debreceni kulisszák mögött.

Azt tudjuk, hogy csütörtökön menesztették az érdemi edzői munkát végző, de a szükséges papírokkal nem rendelkező Huszti Szabolcsot (aki a válogatottban Tőzsér szobatársa volt, innen a szoros baráti kapcsolat) és strómanját, a pro licences Toldi Gábort, s helyükre ideiglenes jelleggel Jeremiás Gergőt nevezték ki, segítőnek a helyi legendát, Dombi Tibort, szakmai tanácsokkal pedig az örök nagyerdei tűzoltó, Herczeg András látja el őket. „Bandi bá” legendai státusa megkérdőjelezhetetlen a cívis városban, két bajnoki cím, BL- és El-csoportkör fűződik a nevéhez, két szezonnal ezelőtt az év edzőjének választották, és még a Magyar Arany Érdemkereszttel is kitüntették.

Ahogy megtudom, folyamatos mobiltelefon-kapcsolatban áll a kispadon helyet foglaló Jeremiással, rá is férnek a gyakorlatilag ismeretlen beugróra a sokat látott szakember tanácsai.

Szima Gábor korábbi tulajdonos – akit anyagilag igencsak megviselt az Orbán-kormány kilenc évvel ezelőtti döntése a játékgépek betiltásáról – tavaly nyáron vonult ki a Loki finanszírozásából.

Az utóbbi tizenöt hónapban érdemben egy triumvirátus irányítja a történéseket: Kósa Lajos országgyűlési képviselő, a DVSC Egyesület elnöke, Papp László, Debrecen megyei jogú város polgármestere és Szabó Péter, a DVSC Futball Zrt. igazgatóságának elnöke. Ez a felállás nagyjából tükrözi a tulajdonosi szerkezetet, mert a DVSC Egyesület 60,05, a debreceni önkormányzat 24,83, a DVSC Futball Zrt. 13,08 százalékot tulajdonol a részvényekből, a maradék hozzávetőleg két százalék kisrészvényesek között oszlik meg. (Ábrók Zsolt cégvezető valójában kézilabda-szakember, de azért neki is van beleszólása abba, ami a futballcsapat környékén történik.)

A tavaly júliusban elindított, Tőzsér Dániel sportigazgatói kinevezésével felpörgetett folyamatot, amely végül is visszajuttatta a csapatot az NB I-be, a szurkolók elnevezték Old Boys Projektnek.

az idén februárban menesztett Kondás Elemér helyére lépő, sem A-, sem pro licenccel nem rendelkező Huszti Szabolcs és a névleges vezetőedző, a szükséges papírokkal bíró Toldi Gábor a magyar szinten kiemelkedő debreceni utánpótlás helyett a Loki sikerkorszakának külföldről hazaszivárgó oszlopaira kívánta építeni az NB I-be visszakerülő csapatot.

(A teljes igazság kedvéért megjegyzendő, hogy debreceni forrásaink szerint a felhozatal most nem annyira acélos, mint Dzsudzsák Balázsék berobbanása idején, jó másfél évtizede volt.) A 108-szoros, a jövő hónapban 35 éves Dzsudzsák Balázs tavaly szeptemberben írt alá a Lokihoz, az 1988-as születésű Varga József pár héttel korábban, a vele egyidős Korhut Mihály is 2020 júliusában. Gróf Dávid – ő is már 32 éves, bár kapusnál ez nem kor – tavaly szeptemberben került kölcsönbe a Lokihoz a Fraditól, ahol nem jutott szóhoz, és idén érvényesítették az opciót.

A Fehérvárról évekkel ezelőtt visszatért Bódi Ádám is 31 éves, az pedig csak hab volt a tortán, hogy a januárban már 33. születésnapját ünneplő világvándort, a Columbus Crew által kilenc hónappal korábban átadólistára tett Németh Krisztiánt is leszerződtették idén szeptember 23-án, hogy aztán „Krisz” bemutatkozó mérkőzésén kiállíttassa magát. 

Talán némi magyarázattal szolgál, hogy a fentiek valamennyien ugyanannak a neves játékosügynöknek a kliensei – az egy Dzsudzsákot leszámítva.

Kezdetben tűrhetően szerepelt a csapat, a gyengécske Gyirmót 5–0-s legázolása már-már hamis illúzióba ringatta a Tőzsér, Huszti duót már akkor sem igazán kedvelő szurkolókat, de aztán szemmel láthatóan elfogyott a koros alapemberek ereje. Ehhez az is hozzájárult, hogy szemtanúk elmondása szerint az edzések intenzitása – finoman szólva is – hagyott maga után kívánnivalót.

Az ellenfelek rájöttek, hogy elég a sikerhez az, ha egy kicsit megfuttatják a Loki élemedett korú sztárjait.

Így történt, hogy a Kisvárda, a Mezőkövesd, majd végül a Puskás Akadémia egyszerűen átszaladt a DVSC-n. Szeptember végén tehát negatív spirálba került a csapat – és a négy bajnokin megszerzett összesen egy pont, majd szerdán a Kecskemét elleni kiesés a Magyar Kupából megpecsételte Huszti és Toldi sorsát. Információink szerint csütörtök délben ajánlották fel lemondásukat, és a vezetők nem igazán tartóztatták őket. 

Eközben a 20 340 néző befogadására alkalmas Nagyerdei Stadionban a 2021–2022-es bajnokságban egyszer sem adtak el ötezernél több jegyet, és a szurkolók – főleg a kemény maghoz tartozók – nem állnak teljes mellszélességgel a látványosan alulteljesítő csapat mögött. A veteránok – nem is titkoltan – külföldi szerződésről álmodoznak, ezt még a nagy dérrel-dúrral hazatérő Dzsudzsák Balázs is nyilatkozta egy minapi interjúban. Ezzel kapcsolatban egyik forrásunk megjegyezte: ha visszanéznék egyik-másik mérkőzésük videóját, reálisabb célokat tűznének ki maguk elé túl a harmadik ikszen.

A gond az, hogy egyelőre feloldhatatlannak tűnő ellentmondás feszül a szurkolói elvárások, a játékosok álmai és a keserű realitás között.

Ez a mostani Loki, amely formailag az NB I újonca, nyomaiban sem emlékeztet a 2004 és 2014 között az NB I-et uraló hétszeres bajnokcsapatra.

A 2,5 milliárdos költségvetés első hallásra komolynak tűnik, és valóban ott van az élvonal középmezőnyének szintjén, de messze elmarad a Ferencváros 11 milliárdos büdzséjétől, de még a Mol Fehérvár ötmilliárdos éves költségvetésétől is. 

Azt mondják a debreceni bennfentesek, az őszi zárásig hátralévő néhány fordulóra már nem érdemes edzőt szerződtetni, egyelőre maradjanak Jeremiásék, a tűzoltásra ők is megfelelnek Herczeg András szakmai támogatásával. Csak nehogy leültessék az idős szakembert a kispadra, félő, hogy ingatag egészségét nagyon megviselné a stressz. Mert ha valaki szívén viseli a csapat sorsát, akkor az ő. 

Ha már szóba kerültek a bennfentesek, úgy tudjuk, Tőzsér sem fog megöregedni a sportigazgatói szerepkörben, ami logikusnak tűnik, hiszen ez a mostani old boys csapat az ő együttese.

Az ezerfejű cézár kívánsága általában teljesülni szokott, jól emlékszünk még, amikor 2018 augusztusában először felharsant a Thomas Doll távozását követelő „Auf Wiedersehen!” kórus a ferencvárosi fanatikusok torkából – éppen itt, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, egy MTK elleni siralmas mérkőzésen. És azt sem felejtettük el, hogy pár nappal később már Szerhij Rebrovnak hívták a zöld-fehérek vezetőedzőjét.

De vissza az MTK–DVSC mérkőzéshez. A második félidőben Ferenczi János góljával kiegyenlített a Loki, Jeremiás már mindenkit becserélt, csak Dzsudzsák Balázs maradt a kispadon, egyelőre – úgy tűnik – nem időszerű a magyar rekordot jelentő százkilencedik válogatottság. Jövő szombaton a Budapest Honvéd látogat a Nagyerdei Stadionba. A Hungária körúton kiszenvedett egy ponttal távolról sem került biztonságba a csapat, 10 ponttal a tizedik helyen áll, egy ponttal megelőzve a már kieső helyen tanyázó Gyirmótot és a sereghajtó Újpestet. 

Az olyannyira várt téli szünetben komoly ráncfelvarrás várható Debrecenben, a bennfentesek szerint a játékoskeret megerősítése és átszervezése napirendre kerül.

Már amennyiben az élvonalbeli tagság prolongálása a cél. 

(Borítókép: A debreceni Dzsudzsák Balázs az OTP Bank Liga 4. fordulójában játszott Debreceni VSC  ZTE FC mérkőzés után a debreceni Nagyerdei Stadionban 2021. augusztus 21-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)