Bernát, Felícia
EUR 384,22 Ft
USD 364,00 Ft
8 °C
30 °C

Házi karanténban az Eb-n részt vevő teljes magyar úszócsapat

2021.11.09. 11:20

A Magyar Úszó Szövetség elnöke, dr. Wladár Sándor hétfőn este körlevélben értesítette a kazanyi rövid pályás Európa-bajnokságról hazatért delegáció valamennyi tagját – versenyzőket, edzőket, stábtagokat –, hogy előreláthatólag csütörtök estig házi karanténban kell tartózkodniuk – olvasható a szövetség szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményében.

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, az Eb helyszínén Burián Katalin tesztje pozitív eredményt hozott, amiért őt már kint elkülönítették, és nem is utazhatott haza a csapattal. Az ezután Kazanyban elvégzett tesztek mindenki másnál negatív eredménnyel zárultak, ugyanakkor a hétfői hazaérkezést követően többeknél is tünetek jelentkeztek, és a délután és az este folyamán elvégzett gyorstesztek közül három is pozitív eredményt adott – adta hírül a szövetség.

A kommünikéből kiderül, hogy a MÚSZ vezetői az egészségügyi stábbal, így Merkely Bélával konzultálva azt a döntést hozták, hogy a kazanyi delegáció valamennyi tagjánál PCR-tesztet végeztetnek – a mintavétel mindenkinél a megadott tartózkodási helyen történik –, a hazatéréstől számított 72 órán belül kettőt, és csak a negatív eredmények birtokában oldható fel a házikarantén-kötelezettség. Mindez azt is jelenti, hogy az érintett versenyzők és edzők csak a második negatív teszt után csatlakozhatnak a Kaposváron csütörtöktől vasárnapig esedékes rövid pályás országos bajnokság mezőnyéhez, így annak első napján semmilyen formában nem vehetnek részt.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek