Janeirót tényleg vitték volna, de végül marad Kisvárdán

image 6483441 (25)
2021.11.09. 15:33
Vasárnap este a Kisvárda–Ferencváros labdarúgó NB I-es rangadó utáni sajtóértekezleten felvetődött, hogy João Janeirót, a szabolcsiak szakvezetőjét elvinné a Dunaszerdahely a menesztett edző, Németh Antal pótlására. A portugál tréner akkor cáfolta a Nemzeti Sport információját, de azóta kiderült, nem véletlenül zörgött a haraszt...

Révész Attila, az NB I-ben jelenleg harmadik helyen, tehát Európa-liga-szereplést érő pozícióban álló Kisvárda sportigazgatója kedden felhívta szerkesztőségünket, és jelezte, két napja tárgyalásban állnak egy klubbal, amely el akarja vinni Janeirót, és a portugál szakembert is érdekli az ajánlat.

Én mondtam neki, hogy mehet, de ebben az esetben fel kell mondania a szerződését – mondta az Indexnek Révész. – Erre visszakozott Janeiro, hiszen ebben az esetben szerződésszegést követne el, és ki kéne fizetnie a bánatpénzt, mivel a 2022-2023-as idény végéig szól a szerződése. Így hát továbbra is ő marad a Kisvárda edzője.

Feltettük Révésznek a kérdést, vajon tényleg a DAC 1904 volt-e az a klub, amely csábította Janeirót.

Maradjunk annyiban, hogy konkrét volt az érdeklődés egy menedzserirodán keresztül, majd közvetlen formában is, de a két klub álláspontja az anyagiakban távol állt egymástól, magyarul nem fizettek volna annyit Janeiro kivásárlásáért, mint amennyire nekünk szükségünk lett volna. Most menet közben különben is kockázatos lett volna az edzőváltás. Örülünk, hogy a jó szereplésünk hatására most már nemcsak a játékosaink kelendőek, hanem az edzőnk is, ez mutatja, hogy jó úton járunk. Tény, hogy jobb feltételekkel dolgozhatna Janeiro annál a klubnál, ahová hívták, de a mi érdekeink azt kívánták, hogy maradjon Kisvárdán. Így nem tudtuk elengedni, továbbra is a mi edzőnk. 

Ami biztos: a válogatott meccsek miatti szünetben van idő a sorok rendezésére. Kisvárdán is, Dunaszerdahelyen is, de nem Janeiróval. Ha lehet hinni a szóbeszédnek, és tényleg a Csallóközbe csábították a portugált.

(Borítókép: Joao Janeiro. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)