El a kezekkel a lovaglástól! Megmozdult a honi öttusa-társadalom

-DSC8786
2021.11.12. 16:48
A honi öttusasport történetében példátlan összefogás van kibontakozóban a sportág megmentésére, amelynek lényege: nem szabad megengedni a lovaglás kitaszítását az öt versenyszám közül. A nemzetközi szövetség, az UIPM erre készül, terveik szerint a 2028-as olimpián már lovaglás nélküli öttusában folynának a versenyek. Ezt azonban meg akarják akadályozni, erről szólt a pénteki monstre sajtóértekezlet.

Óriási érdeklődés mellett rendezték meg pénteken a Tattersallban azt a sajtótájékoztatót, amelynek egyetlen napirendi pontja volt: az öttusasport megmentése, másképp fogalmazva a legszebb tusa, a lovaglás megtartása a sportág elidegeníthetetlen részeként.

Az összes valamirevaló tévé- és rádióállomás, az internetes és az írott média  kivonult a legendás, Kerepesi úti lovardába – nem csoda, az egyik hagyományos „magyar” sportág túléléséről volt szó, bár könnyen elképzelhető, hogy a pénteki sajtóeseményt már az utolsó utáni pillanatban rendezték. Hiszen úgy tudni, a sportág nemzetközi szövetsége, az UIPM és annak 75 éves, gyakorlatilag élethossziglan regnáló elnöke, a német Klaus Schormann már eldöntötte, hogy a lovaglást kipöckölik, és egy másik, még meg nem határozott diszciplínát raknak be a helyére.

Az asztalnál ott ült dr. Török Ferenc kétszeres olimpiai bajnok, Bretz Gyula, a magyar szövetség elnöke, a jelen klasszisai közül Marosi Ádám kétszeres világbajnok, Kasza Róbert Európa-bajnok, Gulyás Michelle vb-bronzérmes, Balogh Gábor világbajnok, olimpiai ezüstérmes, Kardos Bence kétszeres egyéni magyar bajnok, valamennyien elegáns egyenruhában, fekete zakóban, lovaglónadrágban és -csizmában. A hallgatóság soraiban megjelent Martinek János olimpiai bajnok szövetségi kapitány, szöuli bajnoktársai, Fábián László, Mizsér Attila, és gyakorlatilag mindenki, aki számít idehaza a sportágban.

A sajtóértekezletet Marosi Ádám nyitotta meg, felidézve az 1912 óta az olimpiák műsorán szereplő patinás sportág történetét, hangsúlyozva, hogy az öttusa úszásból, vívásból, lövészetből, futásból és LOVAGLÁSBÓL áll.

Marosi csípőből cáfolta, hogy az öttusa nézettsége csekély lenne az olimpiákon, és kiemelte, hogy az egyes tusák közül is a lovaglás a legnépszerűbb, leglátványosabb, legnézettebb. A világbajnok beszélt az elementáris világméretű felháborodásról, a spontán módon szerveződő mozgalomról, amely akár el is söpörheti Klaus Schormannt, az UIPM alkalmatlannak tűnő elnökét.

Mindig örülök, ha olyan eseményre kell elmennem, amelyiken az öttusa a téma. Bár most cseppet sem örömteli az apropó – említette a következő felszólaló, Balogh Gábor. – Az utóbbi évtizedekben szakadatlanul nyirbálták az öttusát, egyre rövidebb lett az úszás, a futás, alacsonyabbak az akadályok, a robbanófegyvert felváltotta a lézerpisztoly. De sportágat eddig még nem hagytak ki az ötböl. Eddig. Meg kell védenünk a lovaglást, és nemcsak a lovaglást, hanem azokat a fiatalokat is, akik hosszú éveken keresztül készültek erre a gyönyörű, embert próbáló sportágra. Mi lesz most velük? – tette fel a költői kérdést a sportember.

Nem könnyű a helyzet, de most kell kiállni a sportágunk mellett! – hangsúlyozta Balogh, odafordulva a mellette helyet foglaló Bretz Gyulához, a MÖSZ elnökéhez.

Kardos Bence, aki a maga 22 évével még a fiatal öttusázók közé tartozik, rámutatott: megannyi sorstársával együtt ő is a lovaglás miatt kezdett el öttusázni. Megfogalmazta a rezümét: az öttusa csakis a lovaglással lehet teljes.

Harminc éve egy olyan folyamat részesei vagyunk, amelyben a sportág vélt érdekeire hivatkozva újabb és újabb változtatásokat hajtottak végre – beszélt e baljós évtizedekről Kasza Róbert Európa-bajnok. – Az öttusa népszerűsítésére nem az a megoldás, hogy eldobjuk a hagyományos versenyszámokat. Megítélésem szerint észszerű szabálymódosítással meg lehet menteni és helyére lehet tenni a lovaglást, ezt az elidegeníthetetlen versenyszámot is. 

Gulyás Michelle vb-bronzérmes vallomásában arról beszélt, miért jegyezte el magát örökre ezzel a gyönyörű sportággal, amely nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is embert próbáló. „Az öttusában a legnehezebb, egyszersmind a legszebb feladat, hogy húsz perc leforgása alatt olyan kapcsolatot alakítsunk ki a lóval, aminek eredményeképpen sikeresen teljesítjük a pályát.”

A juniorkorú Böhm Csaba – aki rendhagyó módon előbb volt lovas, mint öttusázó – azt taglalta, hogy már így is hatalmas terhet rak rájuk az öt különböző versenyszám gyakorlása, és egy hatodikat már semmiképpen sem bírna el. „Huszonkét, huszonhárom évesen megtanulni még egy hatodik versenyszámot reménytelen vállalkozás. Egy efféle változás számomra a sportág befejezését jelentené, mielőtt még igazán elkezdhettem volna.”

Dr. Török Ferenc, a sportág legendája felidézte a 109 éves sportág történetét. A szabályzat, az alapító okirat egyértelműen leszögezi, melyik az az öt versenyszám, amely a modern pentathlont alkotja. „A lovaglás törlésével már egy másik sportág keletkezne, ehhez meg kellene változtatni az alapító okiratot, ez pedig képtelenség” – mutatott rá a kiváló jogász, hangsúlyozva a lovaglás törlésének képtelenségét. 

132 ország alkotja a szövetséget, de ezek közül legalább negyvenen-ötvenen nem aktívak. Az ő szavazatuk ugyanúgy számít, mint a sikeres nemzeteké. Török Ferenc cáfolta azt a közkeletű tévhitet, miszerint az öttusa nem népszerű és komoly nézettségű az olimpiákon.

„Három hónappal ezelőtt kitalálták, hogy kilencven perc alatt bonyolódjon le a verseny. Rendben. Azt mondták, ezzel megmentették az öttusát. Kérdem én, mi változott az elmúlt három hónapban? Mert most hirtelen ki akarják venni a lovaglást a versenyszámok közül. Amikor Los Angeles elnyerte a 2028-as olimpia rendezési jogát, még szó sem volt arról, hogy kihagynák az öttusából a lovaglást. Most hirtelen bejelentik, hogy csak a lovaglás nélküli öttusa kell nekik? Hogy képzelik ezt? Miért nem jelezték ezt akkor, amikor pályáztak a rendezésre?”

Bretz Gyula, a MÖSZ elnöke rámutatott: ő személy szerint az első pillanattól fogva kiállt a lovaglás megtartása mellett, majd bejelentette: csütörtök este a Magyar Öttusa Szövetség elnöksége egy emberként kiállt a lovaglás törlése ellen.

Amikor ez elhangzott, tapsvihar tört ki a teremben.

Az elnök egyszersmind meghívta az összes magyarországi szakosztály képviselőit egy konzultációra a Magyar Sport Házába. Az elnök nem győzte hangsúlyozni: a kocka még nincs elvetve, cseppet sem reménytelen a lovaglás és ezzel a sportág megmentése. Bretz azt is hangsúlyozta, hogy csak az UIPM közgyűlése hozhatna a versenyszámok megváltoztatására vonatkozó határozatot. 

Az Index kérdésére válaszolva Bretz Gyula elmondta: soha senki nem látta még azt az állítólagos dokumentumot, amelyben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nyomást gyakorolt volna az UIPM-re a lovaglás kizárása érdekében. Ahogy azt az Index is megírta az Insidethegames.biz hírére hivatkozva.

Péntek délután háromtól az UIPM vezetői online konzultáción válaszoltak a sportolók felvetéseire. 

A Tattersallban tartott gyűlés végeztével a résztvevők aláírtak egy kiáltványt, amelyben követelik a sportág, vele együtt a lovaglás megmentését. A levelet eljuttatják a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. 

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)