A ZTE másodedzője is lefutotta a 490 kilométeres Athén–Spárta–Athén-versenyt

2021.11.23. 16:20
Ferenczi István, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő ZTE FC másodedzője, korábbi válogatott futballista is teljesítette az Athén–Spárta–Athén-ultrafutó-viadalt.

A 44 éves szakember kedden az M4 Sport Sporthíradójában elmondta: korábban nem volt tapasztalata arról, miképp lehet megoldani egy ilyen hosszú viadalon a köztes pihenést, így nem is sikerült mindig rendesen aludnia, ami kicsit rányomta a teljesítményére a bélyegét, ugyanakkor a „kötelező” sérülések és fájdalmak ellenére jól érzi magát.

A kilencszeres válogatott futballista – aki egy másik magyarral, Blaskó Mihállyal együtt ért be – megjegyezte: a szervezőktől kapott tájékoztatás szerint ő volt az egyetlen, akinek úgy sikerült teljesítenie a 490 kilométeres távot, hogy korábban nem indult a féltávján, a Spartathlonon.

Ferenczi István – aki 95:16:42 óra alatt ért célba – elmondta, vasárnap a Puskás Akadémia elleni összecsapáson már természetesen ott lesz a szakmai stáb tagjaként a kispadon.

Hétfőn Maráz Zsuzsanna – Toldi Péterrel célba érve – női pályacsúccsal a harmadik helyen zárta a viadalt, amelyet a magyarok közül Bogár János is teljesített (101:55:53) a 104 órás limitidőn belül.

(MTI)



  • Tippek
  • Bankszámla