A City sztárja szerint keményebb az élet Manchesterben, mint gondolta

GettyImages-1351674692
2021.12.01. 10:32

Jack Grealish azt mondta, sokkal nehezebben szokik hozzá a mindennapokhoz a Manchester Citynél, mint azt korábban gondolta. Anglia legdrágább futballistája szerdán este éppen korábbi klubja, az Aston Villa ellen lép majd pályára a bajnokságban.

A 26 éves középpályás augusztusban Premier League-rekordot jelentő 100 millió fontért került a bajnokcsapathoz, amelyben visszafogottan kezdett, eddigi 15 meccsén két gól és három gólpassz került a neve mellé.

Keményebb az élet a Citynél, mint gondoltam. Új vezetőedzőhöz, új játékostársakhoz kell alkalmazkodni

– nyilatkozott Grealish a Daily Telegraph-nak.

Azt nem mondanám, hogy szenvedtem, de az elején nehezen tudtam megszokni. Nem kaptam annyi gólpasszt és nem szereztem annyi gólt, mint az előző szezonban, de soha nem kételkedtem magamban.

Az angol válogatott futballista hozzátette, az „árcédulája” nem tesz rá különösebb nyomást, egyáltalán nem foglalkozik vele.

Pep Guardiola, a City vezetőedzője támogatásáról biztosította Grealish-t.

Az elején minden új játékos küszködik, de számára nagyon könnyű megvalósítani az elvártakat, mert minőségi futballista. Talán azért rajtolt kissé visszafogottan, mert tiszteli a csapattársait és új számára a környezet. Ez teljesen normális, ez egy folyamat. Időre van szüksége

– fogalmazott a katalán tréner.

A második helyen álló Manchester City 21.15 órától lép pályára az új vezetőedzőjével, Steven Gerrarddal két sikernél tartó, 13. Aston Villa otthonában.

(MTI)

(Borítókép: Getty Images)