Megosztja a sportvilágot Verstappen sikere

GettyImages-1237197504
2021.12.13. 11:20
A sport világában vegyes a fogadtatása Max Verstappen Formula–1-es világbajnoki győzelmének, a kritizálók szerint a vasárnapi Abu-dzabi Nagydíj végén megkérdőjelezhető, „elfogadhatatlan” döntések születtek, amelyek aztán a Red Bull holland versenyzőjének sikeréhez vezettek.

Mint ismert, vasárnap  Nicholas Latifi balesetet szenvedett az 54. körben és a Safety Car a pályára hajtott. Hamilton előnye ezzel nullára csökkent, ráadásul Verstappent a Red Bull kihozta kerékcserére, a holland lágy keverékekre váltott. Hamiltonnak csak a védekezés maradt.

Mindeközben a csapatrádión arról tájékoztatták a versenyzőket, hogy a lekörözött pilóták nem vehetik vissza a körüket, ám egy körrel később mégis megengedték nekik. Igen ám, csakhogy az az öt versenyző vehette vissza a körét, aki Hamilton és Verstappen közé szorult be.

A szenzációs idényt méltó lezárás követte, végül Verstappen az utolsó körben előzte meg az újraindítást követően Hamiltont, így megkaparintva a világbajnoki címet.

KAPCSOLÓDÓ
A Mercedes óvott az idényzáró futamot követően

A Mercedes óvott az idényzáró futamot követően

A német istálló a sportszabályzat két cikkelyének állítólagos megszegése miatt nyújtott be fellebbezést.

A Mercedes két dolog miatt is óvott, a 48.8-as cikkelyben tárgyalt, előzés a biztonsági autós időszak alatt című fejezet alapján fellebbezték meg, hogy Verstappen még a Safety Car idején megelőzte Hamiltont, ennek nem adtak helyt.

Nem sokkal később tárgyalták a másik kifogásolt pontot, a 48.12-est. Itt több probléma is felvetődött, egyrészt az, hogy csak a két élmenő közötti autókat engedték el, hogy visszavegyék a körüket, másrészt az, hogy a Safety Carnak egy körrel később kellett volna a bokszutcába hajtania, így pedig már nem lehetett volna előzni.

Végül ezt is elutasították, így maradt Verstappen elsősége és világbajnoki címe.

A Tottenham Hotspur Európa-bajnoki ezüstérmes angol válogatott labdarúgója, Harry Kane például a Twitter-oldalán úgy vélte, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamiltont megfosztották nyolcadik diadalától. A 36 éves brit pilóta végig vezetett a futamon, de öt körrel a leintés előtt a versenybíróság egy baleset miatt a pályára küldte a biztonsági autót, amely lehetőséget teremtett Verstappennek az előzésre. Ezután előbb azt közölték, hogy a két vb-rivális közé „beszorult”, lekörözött pilóták nem előzhetik meg a Safety Cart, egy körrel később aztán megváltoztatták ezt a döntést, aminek eredményeként a friss gumikkal támadó Verstappen az utolsó körben lehagyta Hamiltont, ez pedig vb-címet ért neki.

Nem vagyok szakértő, de úgy érzem, néhány bizarr szabály teljes mértékben sportszerűtlen előnyt vagy hátrányt eredményez. Miért kellene Hamiltonnak bűnhődnie másvalaki balesete miatt?

– tette fel a kérdést Kane, aki úgy vélte, a Mercedes brit versenyzője „szó szerint tökéletes futamot teljesített, majd elvették tőle a vb-címet”. A csatár szerint „kár, hogy ennek így kellett végződnie”.

A jövőre Hamilton csapattársaként a Mercedesnél versenyző George Russell szintén igazságtalannak érezte a futam végeredményét.

Ez elfogadhatatlan! Max egy kiváló versenyző, akinek fantasztikus idénye volt, én pedig nagyon tisztelem őt, de ami itt a verseny végén történt, az teljes mértékben elfogadhatatlan. Nem is hiszem el, amit láttam

– írta Twitter-oldalán Russell.

A britek 1996-os világbajnoka, Damon Hill szintén a versenybíróság döntéseit kritizálta.

Ez a sportág irányításának egy új módja, amelyben a versenyigazgató ad hoc döntéseket hozhat

– fogalmazott Hill.

A háromszoros világbajnok skót Jackie Stewart ugyanakkor az Eurosportnak nyilatkozva azt mondta, a Formula–1-nek nagyon jó, hogy új világbajnoka van, miután Hamilton évekig dominált.

A Red Bull és Max nagyon jó párost alkotnak, és úgy gondolom, hogy a jövőben jelentős sikereket fognak még elérni

– nyilatkozott Stewart.

(MTI)