Újabb nagy névnek kellett visszalépnie a darts-vb-től

GettyImages-1360210673
2021.12.29. 15:33

Pozitív koronavírustesztet produkált, ezért vissza kellett lépnie a jelenleg zajló darts-világbajnokságtól Dave Chisnallnak. A tavaly az elődöntőig jutó angol játékos a harmadik, akinek a járvány miatt idő előtt véget ért a torna, korábban a holland Vincent van der Voort, valamint a háromszoros PDC-világbajnok Michael van Gerwen is elkapta a fertőzést, ami miatt vissza kellett lépnie.

„Chizzy” ellenfele, Luke Humphries így játék nélkül jutott a nyolcaddöntőbe, ahol azzal a Chris Dobey-val csap össze, aki Van Gerwen kiesésének köszönhetően került a legjobb tizenhat közé.

A címvédő Gerwyn Price Instagramon jelezte, hogy szerinte fel kellene függeszteni a világbajnokságot, Van Gerwen pedig arról beszélt, hogy szerinte a szervezők nem tesznek meg mindent a résztvevők és a szurkolók egészségéért. Mint mondta, ő és Van der Voort is kihagyta eddig a túlságosan zsúfoltnak megítélt étteremben a reggelit, mégis elkapta a vírust. 

Először 2007 világbajnoka, Raymond van Barneveld fertőződött meg, de ő vesztes mérkőzés után adott pozitív tesztet.

(Borítókép: Dave Chisnall 2021. december 21-én. Fotó: Luke Walker / Getty Images)



  • Bérelnék
  • Bankszámla