Szilágyi Gerda: Édesapám soha nem abuzált, ahogyan Szilágyi Liliánát sem

TRAL3511
2021.12.31. 14:35 Módosítva: 2021.12.31. 18:52
Szilágyi Liliána ügyében nyílt levélben szólalt meg húga, Szilágyi Gerda. A 18 éves úszó az Indexnek is eljuttatta levelét, amelyet változtatás nélkül közlünk.

Szilágyi Liliána szívszorító gondolatokat tett közzé szerdán az Elviszlek magammal című műsorban. Arról beszélt, hogy édesapja, a korábbi olimpikon úszó, Szilágyi Zoltán őt, édesanyját és a húgát is rendszeresen, valamint sokféleképpen bántalmazta. Elmondása szerint édesanyját akkor is, amikor várandós volt vele.

Ezt követően csütörtökön Szilágyi Zoltán nyílt levélben szólalt meg:

Kedves Liliána! Hat éve teszed velem, amit teszel, eddig csendben tűrtem. Most, hogy már a húgodat is belekeverted, s mindezt a nagy nyilvánosság előtt, először és utoljára meg kell szólalnom – szintúgy a nyilvánosság előtt. Ezt követően nem kívánok a sajtóban védekezni vagy magyarázkodni, mert amit állítasz, az ellen nem lehet védekezni, hiszen hogyan bizonyítsam, hogy sosem vertelek vagy bántalmaztalak sem téged, sem édesanyádat, sem húgodat… Ugyanakkor az ügyben a kijelentéseid miatt általam indítandó büntetőeljárás során ez várhatóan tisztázódni fog.”

A Magyar Úszó Szövetség elnöke, Wladár Sándor az ifjúsági olimpiai bajnok, Eb-ezüstérmes Szilágyi Liliána által megosztottak alapján haladéktalanul elrendelte, hogy a MÚSZ fegyelmi bizottsága és gyermekvédelmi bizottsága indítson vizsgálatot. 

Ahogy megválasztásom óta többször is leszögeztem: bántalmazásnak nincs helye az uszodában. Ezt az ügyet is a lehető legalaposabban szeretnénk kivizsgálni, hogy a végén felelős döntés születhessen. Az első reakcióm a megdöbbenés volt egyébként, a következő pedig az elszántságom újbóli megerősítése: nem elég, hogy a sportág jelenében tiszta viszonyokat tartunk fenn, a múlt feltárása vezethet el a megtisztuláshoz

– mondta Wladár Sándor.

Ezek után szólalt meg az ügyben Szilágyi Liliána testvére. Szilágyi Gerda. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelét alább változtatás nélkül közöljük.

Tisztelt érdekeltek!

Először is, Tisztelt Wladár Úr!

2021. december 30. napján megjelent nyilatkozatára ezúton kívánom jelezni, hogy élek, jól érzem magamat és nagyszerű eredmények birtokában zártuk az évet, mind az egyesület, a Stamina TK, mind én magam is.

2021. november 11. és 14. között az Országos Felnőtt Bajnokságot és az egész évet két darab aranyéremmel fejeztem be, egyéni csúcsaimat megdöntve.

Felháborítónak találom, hogy a Magyar Úszó Szövetség elnöke ezekről nem tud vagy esetleg nem akar tudni. Ahogy nyilatkozatában is kifejezte: nem tudja, hogy hol vagyok hónapok óta.

Továbbá jelezni kívánom, hogy Elnök Úr soha, semmilyen okból nem keresett engem, nem is tudja, hogy ki vagyok, gondolom ezt amiatt, is, hogy az uszodában többször elment mellettem köszönés nélkül. Ezért nem is értem, hogy hogyan mer a családi életembe beleavatkozni anélkül, hogy ismerne engem és a környezetet, amiben nevelkedem és aminek eredményeként hozom a jobbnál jobb eredményeket.

Ezeken túl felháborítónak találom azt is, hogy mint vezető, az úszószövetség első embereként folyamatosan lejáratótaktikát folytat s rossz fényben tünteti fel mind édesapám személyét, mind az én személyemet. Ellentétben, amit ő s Szilágyi Liliána állít, édesapám soha nem abuzált, ahogy Szilágyi Liliánát sem. Azért merem ezt így kijelenteni, mert 2003 – azaz születésem – óta ennek a családnak tagja voltam, s ott éltem velük – tehát a jelzett  időszakban már nagyon is tudatomnál voltam, s ha ezek a dolgok megtörténtek volna, tudomással bírnék róluk.

Édesapám soha nem akarta, hogy úszók legyünk. Mindig azt tartotta szem előtt, hogy a mi álmaink és céljaink megvalósuljanak.

Többek között soha nem kívánta, hogy mérlegre álljunk, súlyunkat mérjük, illetve hogy korlátozva együnk. Az ő mondása: egyetek rendesen, mert energiára szükségetek van a napi feladatok elvégzéséhez.

Kérem a T. Szövetséget, hogy kis egyesületünket támogassák, mivel a csapat jókedvűen, vidáman teljesít, mind a medencében, mind a privát életben. Egyesületünk tíz tagja felsőoktatási intézménybe jár, ami szerintem a magyar úszósporton belül csodaszámba megy. Ugyancsak ezúton is kérem T. Wladár Sándor urat, hogy rám való tekintettel (16 éves korom óta többszörös felnőtt magyar bajnok vagyok) hagyjon minket nyugodtan felkészülni a versenyeinkre, ne próbálja szétszedni a csapatunkat, melynek igencsak fontos része édesapám is. A szörnyűségek, melyeket Szilágyi Liliána állít, hazugságok, ezt ő is nagyon jól tudja. Amikor ő kiválóan teljesített, mindennap arról álmodtam, hogy szeretném, ha én is ugyanilyen osztatlan figyelmet kaphatnék. Hat éve, hogy édesapámmal vagyok, mely az én döntésem volt, rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtam. Ha megengedik, egy pár példát fel is sorolnék. Kiváló eredménnyel érettségiztem, álmaim egyetemére sikerült bejutnom, sportban pedig országos csúcstartó, valamint háromszoros felnőtt magyar bajnok vagyok. Junior vb-n hatodik, míg ifi-Eb-n ötödik helyezést értem el, egyébként meg kiegyensúlyozott vagyok (amennyire egy tizennyolc éves ember lehet). Mindezt úgy, hogy hosszú évek óta Édesapám egyedül nevel engem ereje felett teljesítve, részemre minden anyagi és nem anyagi támogatást megadva.

A fenti eredményeket ezúton is jelezném a MÚSZ elnökének, aki, mint említettem, nem is tudja, hogy úszó vagyok, ami a nyilatkozataiból is kiderült számomra. Felvetül bennem a kérdés, hogy ha az elnök úr nem ismeri a sportolói eredményeimet, akkor a családi életemmel kapcsolatos információk honnan kerülhettek a birtokába. Talán olyan források útján, akik hosszú évek óta nem képezik a családunk részét, és nem vesznek részt az életemben?

Wladár úr tudottan nem tagja a családomnak, ezért, kérem, tartózkodjon a családom minősítésétől, mert egyébként megfelelő jogi úton fogok lépéseket tenni – hiszen már én is jogásznak tanulok.

Felháborítónak tartom a MÚSZ elnökének ilyen mértékű beavatkozását a családi életembe. Folyamatosan lejáratja mind az édesapám, mind az én személyemet.

Kérdésként felmerül bennem az is, hogy Wladár Sándor, aki becsmérlő nyilatkozatot tett egy volt úszónőről, amely nyilvánosságra is került, hogyan mer minősíteni ezek után bárkit is, hovatovább egy köztiszteletben álló embert, aki ebben az esetben nem más, mint az édesapám.

Édesapám lejáratókampányát, karaktergyilkosságát is felháborítónak tartom, mert ő nem tett mást a magánéletben és az úszósporton belül is, mint adott (sokakkal ellentétben, akik csak elvesznek). Édesapám személyiségét becsmérlő nyilatkozatok és személye ellene irányuló cselekmények az én személyemet és a jövőképemet is sokban rongáljak. Wladár Sándor úr tegnapi nyilatkozata, melyben az édesapám ellen folyamatban volt eljárást említi,félremagyarázó, félinformációkat tartalmaz, és nem a teljes valóságot tükrözi, ahogy egyébként az egész szerda óta fennálló eseménysor sem. Tehát a t. elnök úrnak ekképpen is felhívnám a figyelmét az adatkezelési és személyiségi jogi szabályok betartására. Félek, hogy az úszószövetség ezek után ellenem is bosszúhadjáratot fog indítani, de úgy éreztem, hogy a nyugalmam érdekében meg kellett szólalnom.

Szeretném, ha elnök úr ténylegesen a magyar úszósport érdekeit képviselné, hiszen az úszás nem az elnök úr személyéből áll, hanem az egyesületek, csapatok és segítőik kemény munkájából.

Megköszönném, hogy ha ezt a nyilatkozatot mindenki komolyan venné, illetve nem próbálnának belemagyarázni dolgokat, melyek nem igazak. Azért merem mindezeket leírni, mert – ahogy korábban is említettem – egyik legnagyobb büszkeségem, hogy én magam is jogásznak készülök.

Záróakkordnak meg annyit, hogy el a kezekkel édesapámtól és a Stamina TK-tól, nem Statika, illetve Staminé TK, ahogy eddig a t. elnök úr nevezte egyesületünket, nem egy alkalommal.

Szilágyi Gerda

(Borítókép: Szilágyi Gerda 2020. december 11-én. Fotó: Trenka Attila / Index)