Veszélyhelyzetben fogják megrendezni a tokiói olimpiát
A lap szerint a korlátozások az olimpia nyitónapján, július 23-án kezdődnek majd és legalább augusztus 22-ig érvényben maradnak.
vagyis: az egész olimpia alatt érvényben lesznek.
A rendelkezés értelmében Tokió mellett Oszaka, Csiba, Kanagava, Szaitama és Okinava prefektúrákban is hasonló szabályozást vezetnek be.
A Reuters eközben a saját forrásaira hivatkozva azt írja:
elképzelhető, hogy az összes sporteseményt nézők NÉLKÜL rendezik meg.
A szervezők már korábban is életbe léptettek egy 10 ezer fős limitet, de a szakértők közül sokan ezt a lépést kevesellték.
Politikai szempontból nézve lehetetlennek tűnik, hogy nézőkkel rendezzék meg az olimpiát
– mondta a Reutersnek egy anonim kormánypárti forrás, utalva arra, hogy a japánok kozül is egyre többen aggódnak az olimpia miatt, miközben idén parlamenti választásokat tartanak az országban.
A japán operatív törzs csütörtökön ül majd össze, hogy végleges döntést hozzon azzal kapcsolatban, hogy milyen feltételek mellett lehet majd megrendezni az olimpiát. Korábban még csak arról szóltak a hírek, hogy a Tokióban és három szomszédos prefektúrában léptethetik életbe a veszélyhelyzetet és csakis augusztus elejéig bezárólag.
Szerdán 920 új fertőzöttet jelentettek be Tokióban, ami némi emelkedést jelent az egy héttel korábbi adatokhoz (714) képest.