Lesz-e Helsinki Tokió?

A magyar sport közös tudattalanjának Atlantisza, a csodák elsüllyedt városa Helsinki, ahol 1952-ben a XV. nyári olimpiai játékokat rendezték. Ezen az olimpián a magyar csapat az éremtáblázat harmadik legeredményesebb országaként – csak az Egyesült Államok és a Szovjetunió ért el több dobogós helyezést – 42 érmet, köztük 16 aranyérmet nyert, soha ennyit sem előtte, sem utána. Annyira egyedi, annyira kiugró teljesítmény volt, hogy az általam megélt, elmúlt 50 évben igazából soha nem volt viszonyítási alap, még a nagyon kesergős, részeg éjszakákon sem kezdődött „Bezzeg Helsinkiben!” mondat, hogy világgá kiáltsuk a sportsikerek elmaradása miatt érzett fájdalmunkat. 

Ehhez a teljesítményhez legközelebb Münchenben járt a magyar küldöttség (35 érem, 8. hely az éremtáblázaton), 30 vagy annál több érmet ezen kívül 1968-ban Mexikóvárosban (32, 4.), 1980-ban Moszkvában (32, 6.) és 1992-ben Barcelonában (30, 8.) sikerült gyűjteni. A 2000-es évek öt nyári olimpiáján 10–18 érmet gyűjtve kivétel nélkül a 120 év összesített átlaga alatt szerepeltünk, az éremtáblázaton egyszer, 2012-ben fértünk be a legjobb 10-be, egyszer pedig, 2008-ban még a legjobb 20-ból is kicsúsztunk.

Lehet-e megismételni a csodát, kiáshatjuk-e Atlantiszt? Vállaltan provokatív a véleményem: ha igen, akkor arra most, Tokióban van a legtöbb esélyünk. 

Esélylatolgatás

Talán a részben magyar rendezésű labdarúgó-Európa-bajnokság, talán a rendezés körüli problémák vagy a pandémia és a társadalmi feszültségek az oka, de idén mintha kevésbé lenne népszerű a „Hány érmet nyerünk az olimpián?” össznemzeti társasjáték. A közvélemény általában a hagyományok („sikersportágak”), az időben közel eső világversenyek eredményei és a médiafelvezetés alapján fogalmazza meg, persze korántsem tudományos várakozását. Az MTI által megosztott felmérés szerint a közvélemény nagyjából 16-18 érmet, közte hat aranyat vár a magyar csapattól.

A sportszakemberek az átlagos szurkolónál összetettebben, de szintén az adott év világ- és kontinentális bajnokságok, világkupák és más nagyobb versenyek eredményeit elemzik, így alakítják ki előrejelzéseiket. Az nso.hu összeállítása szerint az elemzők 16 érmes jóslata részben összecseng a magyar közvélemény várakozásával, de például 

A társadalmi-közgazdasági elemzések hosszú távú adatokat próbálnak modellezni, és a sportteljesítmények helyett (mellett) olyan közgazdasági, társadalmi faktorokat vesznek figyelembe, mint a bruttó hazai termék abszolút vagy relatív nagysága, a népesség, a rendező ország előnye vagy a volt szocialista országok sporteredmény-hajszolása. Az egyik legfrissebb ilyen elemzés, amely már a pandémia hatásait is igyekszik figyelembe venni, szintén 16 érmet vár a magyaroktól, és 14. helyet az éremtáblázaton – ami teljesen összhangban van az előrejelzések zömével.  

Az idézett elemzésekhez képest több mint meglepő a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének, Kulcsár Krisztiánnak az olimpia előtt 17 nappal adott nyilatkozata, amelyben 13 érem megszerzéséről beszélt.

A 13 érem, amivel mi kalkuláltunk, nem pesszimista vagy óvatos szám, hanem a realitás. Ettől el lehet térni, és bízom abban, hogy pozitív irányban el is fogunk

– hangsúlyozta Kulcsár Krisztián. 

Lehet-e egy kicsivel több? Esetleg sokkal több?

Természetesen nem vitatom Kulcsár Krisztián hozzáértését, nálam kifejezhetetlenül jobban ért a sportszakmához, a saját értelmezési keretében biztos pontos, igaz, amit mond. Volna itt azonban néhány olyan tényező, amiről beszélni kellene.

Az elmúlt egy évtizedben párját ritkító, világviszonylatban is kiemelkedő sportfejlesztés ment végbe Magyarországon.

A támogatások zöme a labdarúgáshoz és a csapatsportágakba folyt, de jutott bőven – a korábbi évtizedekhez képest mindenképpen bőven – az olimpiai, a „hagyományos magyar sikersportágaknak” is. Ezeknek a pénzeknek meg kell látszaniuk a teljesítményen, különben könnyen gondolja az egyszerű adófizető, hogy elszórták a pénzét…

Annál is inkább, mert Tokióban már a csapat gerincét kell adnia az első „taonemzedéknek”. Azokról beszélek, akiknek sportolói pályafutásuk kiteljesedésében hatékony és hatásos segítséget kellett kapniuk a kormányzati erőforrásokkal bőven ellátott sportszövetségektől és a kiemelt sportszervezetektől. Aki 2011-ben 8 évesen került a különböző központi utánpótlásprogramok valamelyikébe, most 18 éves, és a (hivatásos) sportolóvá válásában minden segítséget meg kellett kapnia a sportszakmától. De a mostani olimpiai csapat 24–26 évesei is élvezhették fiatalkoruktól a NER sportfejlesztésének előnyeit. Ismereteim és tapasztalataim szerint a meghatározó sportszövetségeknek hosszú évek óta jól összerakott utánpótlás-fejlesztési programja van, tényleg csak kiragadott példaként hozom az atlétákat, akik az egyik legkiélezettebb egyéni sportágban érnek el egyre jobb eredményeket, vagy a kézilabdásokat, akik közül a lányok korosztályos szinten most már szinte csak azt a versenyt nem nyerik meg, amin nem indulnak el. Ezeknek a programoknak kamatozniuk kell, különben értelmezhetetlen, mi folyik a magyar sportban utánpótlásképzés címszó alatt.

Túl a felkészüléshez nyújtott támogatásokon, az infrastruktúrán, az állami fizetéseken, relatívan kiemelkedő az olimpiai szereplés jutalmazása, nem is beszélve arról, hogy az olimpiai érmesek 35 éves koruktól kezdődően életjáradékra jogosultak. Most már ez is szofisztikált rendszer, alapja a Központi Statisztikai Hivatal által számított előző évi bruttó átlagkereset. Minden olimpikon elmondja, hogy nem ez motiválja, a sportközgazdasági álmoskönyvek viszont azt tartják, de igen, a pénznek is komoly szerepe van a teljesítményben. Nagy pénz, nagy olimpiai teljesítmény.

A pandémia időszakában is kiemelt támogatást kaptak a magyar, olimpiára készülő sportolók. Szinte minden gazdaságvédelmi akciótervnek része volt a sport, és az oltás területén is élen jártunk. Míg az ellenfelek közül sokan nem tudtak teljes értékű felkészülést végezni, a magyarok igen. Ez azért nagyon fontos, mert az olimpiai mezőnyt alaposan megrostálta és tovább szűkítheti a koronavírus-járvány alakulása. Sokan eleve visszamondták az indulást, figyelembe véve, hogy Japánban éppen most tetőzik a járvány. 

A tíz éve tartó sportfejlesztés, a felépített utánpótlás-nevelés, a kiemelt ösztönzőrendszer és egészségvédelem nagyon erős hátteret kell hogy adjon a magyar olimpiai csapatnak az eredményes szereplésre. 

A NER-korszak előtti utolsó nyári olimpián, a 2008. évi pekingi játékokon a magyar küldöttség 10 érmet, közte mindössze három aranyat szerzett, ennél kevesebbet csak 1928-ban és előtte – jóval kevesebb versenyszámból. 10 év sok száz milliárdos kiemelt állami sportfejlesztése után hárommal több érem 2021-ben nagyon szerény eredménynek tűnne. Ha mégis annyi lesz, akkor beszélgessünk el arról, hol ment félre ez a sportévtized Magyarországon.

(Borítókép:  Járókelők az Olimpiai Stadion előtt 1952. július 30-án, Helsinkiben. A zászlótartó rudakon finn nemzeti és olimpiai zászlók.  Fotó: MTI Fotó / Magyar Fotó)