Újabb botrány Tokióban: a holokauszttal viccelődött a megnyitó rendezője

Ha nem lenne elég a koronavírus negyedik hulláma és az esetszámok növekedése a városban és az olimpiai faluban, akkor itt egy újabb botrány, ami a tokiói ötkarikás játékok körül tört ki.
Noha már két napja zajlanak a versenyek Japánban, a megnyitó csak pénteken lesz, de már most hatalmas fejfájást okoz a helyieknek.
Pedig elővigyázatosságból a résztvevők létszáma is alacsony lesz a pandémia miatt (például a kanadai delegáció 10 százaléka vonul csak fel), ráadásul – ahogyan az egész olimpiát – ezt is nézők nélkül rendezik meg.
Problémákból és kínos esetekből viszont a járványhelyzeten felül is kijut a szervezőknek. Kedden például a megnyitó zeneszerzőjét, Ojamada Keigót rúgták ki, mert kiderült, hogy korábban fogyatékkal élő embereket zaklatott.
Csütörtökön, azaz egy nappal az ünnepélyesre tervezett esemény előtt ismét megjelentek a sötét felhők, valamint az egyik főszereplő még sötétebb múltjának részletei.
Kobajasi Kentaróról, az egész ceremónia rendezőjéről ugyanis kiderült, hogy korábban a hatmillió ember életét követelő holokauszttal viccelődött.
Az eset még 1998-ban történt, de miután most napvilágot látott, a főállású humoristát azonnal elbocsátották.
Hasimoto Szeiko, a szervezőbizottság elnöke igencsak szűkszavúan beszélt az ügyről a csütörtöki tokiói sajtótájékoztatón:
Jelenleg is egyeztetünk arról, miként bonyolítsuk le a ceremóniát. Igen, sok kihívással küzdünk, de a célunk továbbra is az, hogy pozitív üzenetet közvetítsünk a világnak.
Év elején a szervezőbizottság korábbi vezetője, Mori Josiro bukott bele egy szexista kijelentésbe, amikor azt mondta, hogy egy megbeszélés nem lehet hatékony nők részvételével, mivel ők túl sokat beszélnek.
(Borítókép: Kentaro Kobajasi képét mutatják fel 2019 decemberében, amikor kinevezték a nyitóünnepség rendezőjévé. Fotó: Reuters)