új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A záróünnepség véget ért, köszönjük, hogy velünk tartottak!

    Magyar idő szerint éjjel 1 órától elkezdődik a nagyüzem. Az Indexen az olimpia ideje alatt külön melléklettel jelentkezünk, amiben minden információt megtalálnak olvasóink. Az alábbi tartalmakkal készülünk:

    • élő hírfolyammal jelentkezünk minden nap: percről percre tudósításunkat már éjjel elindítjuk, és nap végéig meg sem állunk, hogy minden pillanatról beszámolhassunk;
    • naptár: áttekinthető nézet, ahol az adott napok sportversenyei szerepelnek, külön kiemelve a döntők és a magyar indulók. Itt érheti el!
    • menetrend: napokra és sportágakra bontott teljes program, természetesen a magyar versenyzők kiemelésével. Itt érheti el!
    • éremtábla: itt tekinthetik meg az érmeket nyerő országok listáját, reméljük, Magyarország minél előkelőbb helyen végez majd
    • sportágak: bemutatjuk a tokiói olimpia mind a 33 sportágát, külön kiemelve a magyar indulókat. Itt érheti el!

    A tokiói olimpia tehát július 23-án veszi kezdetét, és augusztus 8-án zárul – tartsanak velünk ebben a bő két hétben!

  • A remek teniszező vitte utolsóként.

  • Még tavaly indult el az útjára.

  • A kabuki nem más, mint a hagyományos japán népi dráma énekkel és tánccal megfűszerezve, rendkívül stilizált módon előadva. A zene, a tánc, a mimika, valamint a látványos megjelenés elegye évszázadokon át Japán egyik legfontosabb színházi formája volt.

    Kabuki lírai mozzanatait inkább a színész eszközének, mintsem irodalomnak tekintik. Cél, hogy az előadók megmutassák vizuális és vokális tehetségüket. teljesítmény terén mutatott óriási képességeiket. 

    Manapság a színészek férfiak, de a kabuki művészetet egy nő alkotta meg. Izumo no Okuni sintó papnő volt, aki az 1600-as évek elején, Kiotó környékén kezdett fellépni. Nőcsoportot toborzott a helyi szegényekből és prostituáltakból, akiket színészetre, dalra és táncra oktatott. A nők férfi és női karakterek bőrébe bújva parodizálták a mindennapi életet: az előadások szellemesek és botrányosak voltak. 

  • Kivilágítva mutatják be a játékokat rendező helyszíneket.

  • Elképesztő munka lehetett összeállítani, hogy ilyen gyorsan, pörgősen mutassák be a sportágakat. Le a kalappal!

    Nem véletlen, hogy a helyszínen ez a produkció kapta messze a legnagyobb ovációt.

  • Tokióban minden eddiginél több, szám szerint 33 sportág szerepel a nyári olimpia műsorán.

    A sportágak száma az eddigi nyári olimpiákon:

    • 1896, Athén: 9
    • 1900, Párizs: 14
    • 1904, St. Louis: 17
    • 1908, London: 20
    • 1912, Stockholm: 16
    • 1920, Antwerpen: 18
    • 1924, Párizs: 20
    • 1928, Amszterdam: 17
    • 1932, Los Angeles: 17
    • 1936, Berlin: 20
    • 1948, London: 19
    • 1952, Helsinki: 19
    • 1956, Melbourne: 19
    • 1960, Róma: 18
    • 1964, Tokió: 20
    • 1968, Mexikóváros: 19
    • 1972, München: 21
    • 1976, Montreal: 21
    • 1980, Moszkva: 21
    • 1984, Los Angeles: 21
    • 1988, Szöul: 23
    • 1992, Barcelona: 25
    • 1996, Atlanta: 26
    • 2000, Sydney: 28
    • 2004, Athén: 28
    • 2008, Peking: 28
    • 2012, London: 26
    • 2016, Rio de Janeiro: 28
    • 2021, Tokió: 33
  • Néhány újságírónak ennyi pont elég volt, elkezdték szedni a sátorfájukat és a kijárat felé vették az irányt. Annyira nem is meglepő, a hazaút igencsak bizonytalan a nem helyiek számára, ugyanis a belépéstől számított 14 napig nem lehet tömegközlekedést vagy taxit használni, a különbuszok pedig mindenkit egy központi helyre visznek, akár útba esik a szállás, akár nem.

    A többség persze marad, hiszen ez mégiscsak életre szóló élmény mindenkinek.

  • Japán közismerten híres minimalista, letisztult dizájnjáról. A kacatkínálat az olyan események alkalmával, mint az olimpia, ráborul a világra. Az emlékezést segítő tárgyakban nincs hiány, sok a rettenetes emléktárgy, elég, ha csak felidézzük a játékok kabalaállatát, de most nem erről lesz szó, mert a felhozatalban sikerült néhány olyat is találni, amivel jó szívvel élnénk együtt.

    1. Furoshiki kendő: a lenge szövet lehet kendő, bármilyen ajándékot csomagolhatunk bele, a japánok előszeretettel csomagolnak textilbe, de kialakítható belőle egy menő táska is. A japánokra jellemző funkcióvariálás ebben a tárgyban is tetten érhető.

    2. Lampion: a japán aranyhal ledobta vöröses színét, és az alkalomra a tokiói olimpia hivatalos színeibe öltözött, magára öltötte a fehéret és az indigókéket. Nem tucatholmiról van szó, hanem míves, kézműves darabról, melyet előrendelés felvétele után gyártanak le tradicionális kézművesek. Elegáns, és jól néz ki megvilágítás nélkül is.

    3. Lampionsapka: Japán a lampionok országa. Ha tradicionálisan védekeznénk a japán kánikulában, használhatnánk legyezőt és napernyőt, de megtehetjük lampionsapkával is. A harmonikaszerű fejfedő légáteresztő, papírból készül, emiatt sérülékeny is. Mindenesetre különleges emlék.

    +1: Yukata: a kimonó nyári változata, a yukata, amely pamutból készül, és mindössze egy rétegből áll, Japán rajong érte, ugyanis kényelmesebb benne elviselni a hőséget. Nem mellesleg ez a hagyományos viselet a nyári tűzijátékok nézéséhez is. Az olimpia színeiben is jól mutat!

  • Most húzzák fel az olimpiai zászlót.

  • Örüljünk annak, hogy mind egy fedél alatt vagyunk. Ez a sport egyesítő ereje, a szolidaritás, a béke, a rugalmasság üzenete. Ez az, ami mindannyiunknak reményt ad

    – kezdte beszédét Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. Hosszasan köszönetet mondott a japán népnek, akik a világjárvány közepette is megtudta szervezni a nyári játékokat.

    Az, hogy most mind itt lehetünk együtt, az egyedül nektek, japán embereknek köszönhetjük. Engedjék meg, hogy minden japán embernek megköszönjem ezt

    – mondta, hozzátéve, hogy a hatóságok is emberfeletti munkát végeztek. Tokió tíz évvel ezelőtt nyerte el az olimpia rendezésének jogát. „Akkor elindultatok azon az úton, hogy itt lehessünk. Nem volt könnyű út” – folytatta, megemlékezve a Japánt sújtó 2011-es cunamira, illetve a fukusimai atomerőműben bekövetkezett, tragikus kimenetelű baleset áldozataira. 

    Ekkor Thomas Bach japánul is beszélt, megköszönve a japán embereknek, hogy lehetővé tették az olimpia megrendezését.

    Bach szólt az olimpikonokhoz is, akiknek kitartását a japán emberekéhez hasonlította. Megemlékezett arról, hogy a sportolók sokszor teljesen kiszámíthatatlan körülmények között készültek a versenyekre.

    Szenvedtetek, de kitartottatok. Sosem adtátok fel. A mai napon az olimpiai álmotok valóra vált. Most már igazi olimpikonok vagytok

    – fogalmazott. Beszélt arról, hogy a világjárványban szervezett tokiói olimpia legfontosabb üzenete, hogy több szolidaritásra van szükség a társadalmakban. Példaként szolgált tehát a mostani esemény az emberiség számára, hiszen azt bizonyítja: a sport segítségével a világot egy jobb hellyé teszik. 

  • Naruhito japán császár hivatalosan is megnyitotta a játékokat, immár mondhatjuk:

    elkezdődött a tokiói olimpia!

  • Összesen 17 000 készülékről van szó, amelyeket exkluzívan a Tokióban megrendezésre kerülő olimpiai és paralimpiai játékokra érkező sportolók közt osztanak szét.

    Az olimpiák vezeték nélküli kommunikációs eszközeinek kizárólagos beszállítójaként a mobilokat a Samsung gyártotta le és adja majd ajándékba. A készülék egy Galaxy S21 5G csúcsmobil, amelynek hátlapja egyedi színezést és gravírozást kapott. Ezenkívül a telefon megegyezik bármely más S21 5G-vel, amelyről az év eleji bemutatón mi is írtunk.

    A Samsung 1988-ban, a Szöulban rendezett olimpiára készítette el első mobiltelefonját, az SH-100-at. Azóta is minden évben készülnek új mobillal az olimpia idejére.

    Az olimpikonok számára a 2014-es, Szocsiban rendezett téli olimpia, míg a paralimpikonoknak a 2018-as, pjongcsangi téli olimpia óta ajándékoz egy-egy készüléket aktuális csúcsszériájából a dél-koreai gyártó. Az ajándék mobilok mellett az olimpia idejére Galaxy-pontokkal és virtuális közösségi terekkel is készül a cég a sportolók és a szurkolók számára egyaránt.

  • Éneklés és hangos szurkolás helyett a tapsot ajánlják, méghozzá maszkban.

  • Az olimpiai szervezőbizottság 2017 áprilisában kezdte el a japán lakosságtól begyűjteni azokat a kiszolgált, már nem használt elektromos kütyüket, amelyekből újrahasznosítás segítségével az olimpia érmei készülnek.

    Ehhez országszerte háromezer konténert helyeztek el, ahol 79 tonna hulladékot gyűjtöttek be. Ebből 32 kilogramm aranyat és 5,4 tonna ezüstöt, illetve bronzot sikerült újrahasznosítani.

    Több millió mobiltelefont és egyéb apró elektromos kütyüt adtak le, szedtek szét, majd élesztettek újra ötezer medál formájában.

    Az érmek legyártására négyszáz cég jelentkezett, végül a pályázat győzteseként egy vállalat végezte el a munkát.

    Az érmek egyik oldalán a görög mitológia Nikéje, a győzelem istennője szerepel, akinek nevéből ered a Nike sportmárka elnevezése is. Mellette az öt olimpiai karika és a játékok hivatalos neve található, hisz ezek feltüntetése kötelező. Az érem másik oldalának csiszolt felületén körök, illetve a játékok neve és időpontja látható.

    Amellett, hogy elektronikai hulladékból készültek az érmek, a japánok a győztesek dobogóit is újrahasznosított műanyagból készíttették. Ehhez 45 tonnányi háztartási hulladékot, illetve az óceánból kihalászott szemetet gyűjtöttek össze, és száz dobogót építettek belőle.

    A medálátadási formaságok azonban elmaradnak. Július 14-én jelentette be a NOB, hogy a személyes kontaktust igyekeznek minimálisra csökkenteni a koronavírus miatt, emiatt a dobogósok saját maguk akasztják majd nyakukba érmüket. Tokióban tilos a kézfogás és az ölelkezés is a díjátadó alatt.

  • Hasimoto Szeiko pályakerékpárosként nyári, gyorskorcsolyázóként pedig téli olimpikonnak is mondhatja magát. Utóbbiban érmet is szerzett, amikor az 1992-es albertville-i játékokon 1500 méteren harmadikként végzett. Visszavonulása után a politikai pályát választotta, 2019-ben nevezték ki olimpiai miniszterré, idén pedig az olimpiai és paralimpia szervezőbizottságának elnökévé.

    Thomas Bach tőrvívóként ért el sikereket, világbajnoki és olimpiai bajnoki címet is szerzett, utóbbit az 1976-os montreali játékokon, csapatban. 
    2006-ban megválasztották a Német Olimpiai Bizottság elnökének, 2013 óta ő a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első embere, 2021-ben pedig újraválasztották.

  • Oszaka Naomi bár az Egyesült Államokban nőtt fel, japán állampolgárként úgy döntött, a szigetországot képviseli az idei ötkarikás játékokon. Nem is túlzás kijelenteni, hogy a teniszezőnő Japán jelenlegi legfényesebb sportcsillaga, aki ezerrel készül is az Olimpiára – még a Wimbledoni teniszbajnokságot is kihagyta.

    Nemcsak fizikailag, de marketing szempontjából is rendesen felkészült, ugyanis a rengeteg edzés mellett behúzott két címlapot is. Először a Vogue hongkongi számáról posztolt büszkén…

    Majd megmutatta a Sports Illustrated címlapjára készült fürdőruhás fotókat is. Ezen posztjához hozzátette, hogy ez az első alkalom, amikor haiti-i vagy japán származású hölgy szerepel az említett magazin borítóján.

  • Minden idők legnépesebb versenyzői létszámát hozta az előző, riói nyári olimpia, amelyen 11 303 sportoló vett részt.

    A versenyszámok köre is rekordot döntött, ugyanis 306 számban osztottak érmeket, de ezt a csúcsot Tokióban felülírják majd 339-cel. A résztvevő országokat tekintve is történelmi volt a riói olimpia, amelyen 205 nemzet versenyzői vettek részt, ráadásul mellettük indult még a menekültek csapata, illetve az olimpiai zászló alatt versenyző függetlenek együttese is.

    Az eddigi nyári olimpiák résztvevői:

    év helyszín versenyszámok országok résztvevők
    1896 Athén 43 14 241
    1900 Párizs 95 24 997
    1904 St. Louis 91 12 651
    1908 London 110 22 2008
    1912 Stockholm 102 28 2407
    1920 Antwerpen 154 29 2626
    1924 Párizs 126 44 3089
    1928 Amszterdam 109 46 2883
    1932 Los Angeles 117 37 1332
    1936 Berlin 129 49 3963
    1948 London 136 59 4104
    1952 Helsinki 149 69 4955
    1956 Melbourne 151 72 3314
    1960 Róma 150 83 5338
    1964 Tokió 163 93 5151
    1968 Mexikóváros 172 112 5516
    1972 München 195 121 7134
    1976 Montreal 198 92 6084
    1980 Moszkva 203 80 5179
    1984 Los Angeles 221 140 6829
    1988 Szöul 237 159 8391
    1992 Barcelona 257 169 9356
    1996 Atlanta 271 197 10318
    2000 Sydney 300 199 10651
    2004 Athén 301 201 10625
    2008 Peking 302 204 10942
    2012 London 302 204 10768
    2016 Rio de Janeiro 306 207 11303
    2021 Tokió 339 205 11324
  • A csapatdelegációk (sportolók, stábtagok) nagyjából 6000 főt tesznek ki, 900 VIP-vendég van kint, a médiát pedig 3500-an képviselik.

  • Barcelonában az én újságírói pályafutásom legklasszabb olimpiáját rendezték. Főleg, hogy a városban mindenki tudott spanyolul...

    Pedig a megnyitó ünnepség bizarra sikeredett. Montserrat Caballé és Freddie Mercury ugyan fantasztikusan énekelt (utóbbi felvételről, hiszen nem élt már), de amikor a kerekesszékes íjász egy nagyívű lövéssel meggyújtotta az olimpiai lángot, a magasba eresztett ezernyi békegalamb közül több tucatnyian megpörkölődtek a fáklya tüzében... Nem beszélve arról, hogy egy utólag levetített felvételről megtudhattuk, hogy a paraíjász lángoló vesszeje célt tévesztett, és végül a kandelábert elektronikus úton gyújtották meg...

    Hogy mire emlékszem legélénkebben magáról az olimpiáról? Mi másra, mint a Dream Teamre. Meg arra, hogy az angolai kosarasok a feldobás előtt autogramot kértek Magic Johnsokéktól...

  • Még egy földgömböt is kirajzolt a formáció.

  • A megszokott útvonalát a fáklyának eddig csupán kétszer szakították meg. Először 1996-ban az Atlantis űrhajó vitte fel a magasba még az atlantai olimpia előtt. Akkor az amerikai csapat lépte meg, azt amit később az oroszok igen: 2013-ban a téli olimpia előtt a kozmonuaták még sétáltak is vele az űrben, nem csak az űrhajóban. Igaz, ők már biztonsági okokból nem gyújtottak meg a lángot.

  • Mivel a koronavírus-járvány miatt nincs lehetőség a helyszínen szurkolni, a közvetítések minőségén kellett emelni.

    Ennek hatására Tokióból 3840×2160 pixeles, 4K UHD-felbontásban sugároznak már, ráadásul magas dinamikatartománnyal (HDR). Japán a hazai piacon rádob még egy lapáttal, a záróceremóniát már 8K-ban fogják közvetíteni.

    A 4K-közvetítés mellett ez lesz az első olyan olimpia, amelyet a hagyományos tévéstábok a helyi műsorszórás helyett egy felhőalapú szolgáltatáson keresztül közvetítenek majd. A technikai hátteret ehhez az Aliexpresst is tulajdonló kínai Alibaba Group és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság műsorszolgáltatásokért felelős szervezete, az Olympic Broadcasting Services (OBS) közösen fejlesztette ki és biztosítja a nemzetközi stáboknak.

    Azzal, hogy a helyi műsorszóró egységek helyett virtuálisan, a felhőben lesz minden, a tervek szerint felgyorsítják a szerkesztői és a közvetítői munkát is. A riói játékokat 3,6 milliárd néző követte nyomon globálisan 2016-ban, a tokiói versenyeken még több nézőre számítanak.

    Magyarországon a Telekom a minimum-alapcsomaggal rendelkező tévé-előfizetőinek ingyenesen elérhetővé teszi SD-ben és HD-ban az olimpiai játékokat közvetítő Eurosport 1-et és 2-t. A 4K-s minicsomagra előfizetőik pedig az Eurosport 4K-adásán követhetik nyomon a versenyeket.

  • A koronavírus-járványra hivatkozva Észak-Korea kihagyja a tokiói olimpiát. Erről már áprilisban döntött az ázsiai diktatúra, a nyári játékok kezdetével azonban a térség szakértői újra elővették a témát. 

    Eddig ugyanis a sportdiplomácia volt az egyetlen stabil kapcsolódási pont a remeteállam és a külvilág között, a koronavírus azonban itt is betette a kaput.

    Az NK News szakportál szerint különösen a női labdarugó-válogatott hiányzik a mezőnyből. Ők ugyanis Észak-Korea legsikeresebb sportolói, egyben hazájuk ünnepelt sztárjai. A válogatott háromszor nyerte meg az ázsiai női futball kupát, s az olimpiai kvalifikáció során is stabilan hozták a pontokat. Az Észak-Koreát vezető Kim-család pedig nagy focirajongó hírében áll, erre utal a Phenjanban megépített Május elseje stadion, amely a világ egyik legnagyobb ilyen sportlétesítménye.

    A 2016-os, riói olimpia nagyban hozzájárult Donald Trump amerikai exelnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezetők későbbi találkozóinak megszervezésében

    – mondta az NK News-nak a dél-koreai Puszan Egyetem kutatója. Phenjan döntésével azonban ezúttal a sporteseményen sem lehet barátkozni észak-koreai diplomatákkal, ami valószínűleg az ország külpolitikájára is kihat majd.

  • Vele indult az eddigi olimpiákat összefoglaló videó, mint a legidősebb, még élő olimpiai bajnok.

  • A tokiói olimpia létesítményeinek többsége két nagy zónában helyezkedik el, de egyes versenyeket – ahogy a korábbi játékokon is – a fővárostól távolabb rendeznek meg.

    Az úgynevezett Örökségi zónában található több olyan létesítmény, melyet már az 1964-es olimpián is használtak, míg a Tokiói-öböl zónája az innovatív városfejlesztés modellje, amely a házigazdák elképzelései szerint a város izgalmas jövőjét szimbolizálja.

    Az Olimpiai falu a két zóna érintkezési területére, „a játékok szellemi és fizikai középpontjába” került, a televíziós és sajtóközpontot pedig az öbölzónában alakították ki.

    A 2021. július 23. és augusztus 8. között sorra kerülő tokiói olimpián 42 helyszínen bonyolítják le a versenyeket.

    A helyszínek:

    ÖRÖKSÉGI ZÓNA

    • Olimpiai Stadion (68 000 férőhelyes) – nyitó- és záróünnepség, labdarúgás, atlétika
    • Tokiói Fővárosi Sportcsarnok (7000)  asztalitenisz
    • Jojogi Nemzeti Sportcsarnok (10 200)  kézilabda
    • Nippon Budokan (11 000)  cselgáncs, karate
    • Tokiói Nemzetközi Fórum (5000)  súlyemelés
    • Kokugikan Aréna (7300)  ökölvívás
    • Lovaspark (9300)  lovassportok (díjlovaglás, díjugratás, lovastusa)
    • Muszasino Sportközpont (7200)  tollaslabda, öttusa (vívás)
    • Tokió Stadion (48 000)  labdarúgás, rögbi, öttusa (úszás, vívás, lovaglás, kombinált szám)
    • Muszasinonomori Park  kerékpár (országúti verseny rajtja)

    A TOKIÓI-ÖBÖL ZÓNÁJA

    • Ariake Aréna (15 000)  röplabda
    • Ariake Tornaközpont (12 000)  torna, ritmikus gimnasztika, trampolin
    • Ariake Városi Sportpark (5000-7000)  BMX, gördeszka
    • Ariake Teniszpark (19 900)  tenisz
    • Odaiba Kikötőpark (5500)  nyíltvízi úszás, triatlon
    • Siokaze Park (12 000)  strandröplabda
    • Aomi Városi Sportpark (7100/8400) – 3×3-as kosárlabda, sportmászás
    • Ói Gyeplabda Stadion (15 000)  gyeplabda
    • Sea Forest Tereppálya (16 000)  lovastusa (terepverseny)
    • Sea Forest Evezős Pálya/Kajak-kenu Pálya (16 000/12 800)  evezés, kajak-kenu
    • Kaszai Szlalom Kajak-kenu Központ (7500)  szlalom kajak-kenu
    • Jumenosima Íjász Park (5600)  íjászat
    • Tokiói Vizes Központ (15 000)  úszás, szinkronúszás, műugrás
    • Tacumi Vízilabdaközpont (4700)  vízilabda
    • Makuhari Rendezvényközpont, A csarnok (10 000)  tekvondó, birkózás
    • Makuhari Rendezvényközpont, B csarnok (8000)  vívás
    • Nemzetközi Televíziós Központ (IBC)/Nemzetközi Sajtóközpont (MPC)

    A KÉT ZÓNÁN KÍVÜLI HELYSZÍNEK

    • Szapporói Odori Park – atltétika (maraton, gyaloglás)
    • Curigaszaki Szörfpart (6000)  hullámlovaglás
    • Szaitama Szuper Aréna (21 000)  kosárlabda
    • Aszaka Lőtér (3200)  sportlövészet
    • Kaszumigaszeki Golfklub (25 000)  golf
    • Enosimai Jachtkikötő (3600)  vitorlázás
    • Izu Velodróm (3600)  pályakerékpár
    • Izui Hegyikerékpáros Pálya (11 500)  hegyikerékpár
    • Fudzsi Nemzetközi Motorsport Versenypálya (22 000)  kerékpár (mezőnyverseny befutója, egyéni időfutam)
    • Fukusimai Azuma Baseball Stadion (14 300)  baseball, softball
    • Jokohamai Baseball Stadion (35 000)  baseball, softball
    • Szapporó Dóm (41 000)  labdarúgás
    • Mijagi Stadion (49 000)  labdarúgás
    • Ibaraki Kasima Stadion (40 000)  labdarúgás
    • Szaitama Stadion (64 000)  labdarúgás
    • Jokohamai Nemzetközi Stadion (72 000)  labdarúgás

    A KÉT ZÓNA TALÁLKOZÁSÁNÁL

    • Olimpiai Falu
  • Az anime szó nem más, mint az animáció szó rövidítése. Japánban a szó a legtöbb animációra utal, Japánon kívül azonban szállóigévé vált. Az anime az egész világot meghódította: rengeteg olyan külföldi utazik az országba, akiket elbűvölt az anime. Japánban olyan iskola is működik, ahol a diákok megtanulhatják az animáció készítés alapjait. 

    Japánban számos kiváló minőségű anime-előadás és sorozat található, amelyek egyszerre céloznak meg minden korosztályt. A rajongók szívesen zarándokolnak a történetekben megjelenő helyekre, vagy beöltöznek egy karakternek: ez a „cosplay. 

  • Megjelent az új mottó is a stadionban, mindenki bevonult.

  • Akárcsak a tongai zászlóvivő, Pita Taufatofua, úgy az amerikaiak lobogósa, Eddy Alvarez is multisportoló, és azzal, hogy itt van, elmondhatja magáról, hogy nyári és téli olimpián is indult. Más kérdés, hogy jóval eredményesebben űzi mindkét sportot, mint a tongai, hiszen gyorskorcsolyában olimpiai ezüstérmes, míg baseballozóként a lehető legmagasabb szinten, az MLB-ben játszik a Miami Marlins színeiben.

    Taufatofua ezzel szemben a 2016-os riói olimpián már az első körben kiesett a nehézsúlyú tekvandósok között, míg 2018-ban, Szocsiban 114. lett 25 kilométeres sífutásban.

    Érdekesség, hogy kajakozással is próbálkozott, a 2019-es szegedi világbajnokságon is járt, azonban nem sikerült kivívnia az olimpiai kvótát, ahogyan fél évvel később sem. Úgyhogy visszatért eredeti sportjához, amiben viszont ismét kijutott!