
Köszönjük a figyelmet, tartsanak velünk továbbra is, hiszen élő közvetítésünk egészen a mai események végéig tart, a férfi vízilabda-válogatott 11.20-kor kezdődő Japán elleni mérkőzését pedig szintén percről-percre tudósítjuk majd. Szép napot kívánunk!
Sajnos ez nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, Brazília 33–27-re tükörsimán nyert a magyar csapat ellen, amely így nagyon messzire került a csoportból való továbbjutástól.
Tomori lopja el Amorimtól a labdát, majd végigmegy és hatra csökkenti a különbséget.
Összefut a brazil kapus és egy menteni igyekvő játékos, Schatzlnek így csak az üres kapuba kell pattintania.
Vámos lő középről gólt.
Újabb megalázó gól, ezúttal Araújó forgatja meg a labdát, mielőtt a kapuba ér – meg bennünk a kést is...
Tomori szépít, már a harmadik gólja.
Ez már tényleg demoralizáló. Kínaiból is gólt kapunk...
Vieira villan megint a túloldalon.
Na végre, egy jó védekezés – kár, hogy kis túlzással az 54. percben az első –, majd lerohanás után Lukács-gól.
Zsinórban három nem lesz belőle, Vieira tesz róla... Bordás pedig kiejti a labdát a kezéből, újabb ki nem kényszerített hiba, megint a brazilok jönnek.
Sajnos ezen a meccsen ritka pillanat, de egymás után két gólt szerzünk.
Schatzl azért bőszen lövöldözi a gólokat a szélről, megint ő volt eredményes.
Remek támadás megint, szép bejátszás, higgadt befejezés.
De Paula nyolcra növeli a különbséget, ekkora még nem volt.
Tomori harcolt ki egy hetest, Vámos viszont kaput sem talál...
Mint kés a vajon, sajnos úgy jönnek át a brazilok a védelmünkön. Ezúttal éppen Vieira.
Gyors magyar válasz a szélről, a legeredményesebb játékosunk, a most már ötgólos Schatzl szerezte.
Vierának sincs rossz meccse, most dobta az ötödik gólját.
6-ból 6 Ana Paula mérlege. Háfra kezéből pedig kicsúszik a labda, gyorsan véget ért ez az akciónk is.
Belemenés után megint mi támadhatunk, Tomori fordult le szépen a védőjéről, majd lőtt a kapuba.
De legalább dobni is, Szucsánszki eredményes középről.
Emberelőnyben is tudunk gólt kapni...
Vieira a kiállított.
Schatzl repül be a bal szélről, ráadásul egy két percet is kiharcol.
Ez is bent van, Vieira játszi könyeddséggel szlalomozik át a védőfalon.
Nagyon nem vagyunk ott fejben, megint eladjuk, de Janurik egymás után két ziccert is megfog.
Demoralizáló cunder a jobb szélről, Nascimento szerzett pimasz gólt.
De Paula megint. Ha a brazilok Zácsikra, mi ő rá nem találjuk most az ellenszert.
Zácsik révén ki is használjuk, megint öt van közte.