Móric
9 °C
15 °C

Bármi történik, az olimpia után le kell ülni megbeszélni a legalapvetőbb dolgokat is

DEBRE20210729033
2021.07.29. 18:31
A magyar női kézilabda-válogatott Franciaország és Brazília után az oroszoktól is kikapott a tokiói olimpián. Elek Gábor csapata szinte reménytelen helyzetbe került, már csak azért is, mert nemcsak az eredmények nem jönnek, hanem a játék képe sem olyan, amilyennek előzetesen vártuk.

Nehéz mit mondani egy olyan mérkőzés után, amelyen a magyar női kézilabda-válogatott huszonkét gólt kap az első félidőben, és a 38–31-es vereség után Szöllősi-Zácsik Szandra azt nyilatkozza, hogy fogalma sincs, hogyan tovább. Ráadásul Szucsánszki Zita is megsérült, így most már a húszéves Vámos Petra maradt az egyetlen irányító a keretben.

Már a himnuszoknál látszódott játékosainkon a feszültség, és ez a mérkőzésre is rányomta a bélyegét. Az első védekezésnél még látszódott a küzdeni akarás, az egy más kérdés, hogy abból is gólt kaptunk, de

kis túlzással abban az egy percben több faultot csinált a magyar csapat, mint az azt következő negyven-negyvenöt percben.

Elek Gábor úgy fogalmazott az Indexnek a hétgólos vereséget követően, hogy minden mérkőzésen van öt perc, amikor elintézzük magunkat. A kapitánynak a tizennyolcadik percben már a második idejét kellett kikérnie 13–8-as orosz vezetésnél, azonban ez – a tornán eddig látottakhoz hasonlóan – ezúttal sem tette meg a hatását. Az M4 Sport szakértője, a korábbi ikonikus debreceni játékos, Csapó Erika a korábban a HAON-nak tett nyilatkozatában megemlítette, hogy „Elek Gábornak abban igaza volt az időkéréseknél, hogy csak a kottát lőtték az átlövők, de ezzel nem segít, mert az nem taktikai utasítás, hogy ismer a kapus, így ne a kedvenc lövésfajtádat vedd elő”.

Itt érdemes kitérni arra is, hogy mi idézi elő a magyar játékosoknál azt a mentális blokkot, amely már évek óta probléma. Ennek okai rendkívül összetettek: egyrészt a kulturális háttér is befolyásoló tényező, hiszen nehéz egy olyan közegben felszabadultnak lenni, ahol aki nem olimpiai éremmel tér haza, azt tulajdonképpen csak plusz súlynak tekintik a repülőgépen, akkor is, ha az illető adott esetben háromszoros olimpiai bajnok.

Erről az azóta tragikusan elhunyt Eb-bronzérmes magyar kapitány, Karl Erik Böhn is beszélt, hogy egy norvégnak sokkal könnyebb felszabadultnak lennie, hiszen egy átlagos norvég elhalászgatott a fjordokban, aztán egyszer csak feltört az olaj, és kis túlzással mindenki gazdag lett, míg nálunk a történelem során mindig mindenért görcsölni kellett.

A másik lehetséges ok már sokkal inkább sportszakmai: az akadémiák önmagukban nem nyújtanak megoldást a magyar női kézilabda problémáira, hiszen

az akadémiai intézményrendszer szabályozott környezet, lényegében egy buborékot képez a játékosok köré,

ahol technikailag ugyan sokat fejlődhetnek, azonban mentálisan messze nem tartanak ott, mint például egy holland 17-18 éves, aki adott esetben már Dániában vagy Németországban játszik, és hétről hétre megküzd a helyéért a csapatban, emellett arra is ügyelnie kell, hogy saját lábára állva külföldön megteremtse az egzisztenciáját. Mindez akkor is igaz, ha a korosztályos versenyeket 2018 óta nagy fölénnyel nyerik a magyar utánpótlás-válogatottak. Az élsport egy bizonyos szint fölött ma már nem arról szól, hogy kinek milyen a lövőereje vagy milyen jól tud cunderezni, hanem arról, hogy

mentálisan hogyan tudja kezelni a különböző élethelyzeteket a pályán vagy a pályán kívül.

Végül, de nem utolsósorban térjünk vissza konkrétan az olimpián megtörtént időkérésekre. Elek Gábor jellemzően a hibákat sorolta, hogy mit nem csináltak jól a lányok, és ahogy azt Csapó Erika is elmondta, a játékosok mindemellett gyakorlatilag nem kaptak taktikai utasításokat. Hatalmas a kontraszt Karl Erik Böhn felfogásához képest, aki még

a leggyengébb mérkőzések után is a pozitívumokat emelte ki, és azokat a játékelemeket erőltette, amiket látott, hogy mennek,

emellett arról már mi is írtunk, hogy óriási a technológiai és felfogásbeli lemaradásunk például a svédekhez képest, ahol Tomas Axnérnek, a svéd szövetségi kapitánynak mérkőzés közben is bemondják meglátásaikat a videoelemzők a fülesébe.

Szintén érthetetlen, és ennek valószínűleg mentális okai is vannak, hogy az orosz nehézbombázókra nem léptünk ki nyolc-kilenc méteren, hanem hét méteren próbáltunk blokkolni, emellett a hármas védők közötti kommunikáció is teljes csőd volt. A brazilok elleni meccset követően ismét tizenkét gólt kaptunk hat méterről, ami ezen a szinten megengedhetetlen mennyiség. Támadásban egy fokkal jobb volt a helyzet, de elöl is rengeteget hibáztunk megint, ismét jöttek buta passzok, amikor egyáltalán nem voltunk tekintettel az ellenfél védőinek mozgására. Az pedig képzésbeli hiányosságokra mutat rá, hogy

az egyik lerohanásnál Háfra Noémi lehajtott fejjel pattogtatta a labdát, és csak akkor adta át Lukácsnak, amikor már kiszorított helyzetbe került, igaz, így is lett belőle egy hetes.

Visszatérve egy kicsit a padra: nincsen koncepció semmilyen szinten. Úgy tűnik, Elek Gábor szinte mindent egyedül akar megoldani, Danyi és Görbicz mindeközben csöndben elüldögél a padon, időkéréseknél egyetlen meglátásukat sem osztották meg, utóbbi egyszer kiabált be, hogy védekezésben beszéljenek a játékosok. Ezen a szinten szintén eléggé komikus jelenetnek lehettünk szemtanúi az első félidőben, amikor Elek Gábor üvöltött Háfrának, hogy figyeljen már a mögötte lévő beállóra. Kettesben egyébként most is katasztrofálisan védekeztünk, holott a kettesek agresszivitása egyre inkább felértékelődik a sikeresség szempontjából napjaink kézilabdázásában.

A kapusaink ezúttal rendkívül alulteljesítettek, ennek persze a nagyon gyenge védekezés is volt az oka, az pedig a VAKSZ című podcastműsor adásában is előkerült, hogy ilyen szinten az átlövésekből többet kell megfogni, Vjahirjeva komikus mérkőzés eleji góljáról pedig ne is beszéljünk. Az szintén döbbenetes, hogy az elmúlt években stabil pontnak számító kapusedző, Bakos István nincs kinn a csapattal Tokióban,

ez pedig azt jelenti, hogy jelenleg senki sem foglalkozik külön a kapusokkal.

A magyar csapat a mai vereségével szinte reménytelen helyzetbe került, és jelen állás szerint egy spanyolok és svédek elleni győzelem sem néz ki úgy, hogy továbbjutást eredményez. Ugyanakkor bármi történik, ezt a két hátralévő mérkőzést le kell hozni tisztességesen, vagy – ahogy Tomori Zsuzsanna is fogalmazott – all in, majd aztán az olimpia után le kell ülni, és a legalapvetőbb kérdésekig visszamenőlegesen újra kell gondolni sok mindent a magyar női kézilabdázásban.

(Borítókép:  Görbicz Anita szakmai tanácsadó, Lukács Viktória és Janurik Kinga (b–j) a tokiói nyári olimpia női kézilabda-bajnokságának B csoportjában játszott Magyarország–Orosz Olimpiai Csapat-mérkőzésen a Jojogi Nemzeti Sportcsarnokban 2021. július 29-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)