Majdnem 70 éves egyeduralmat tört meg az ausztrál úszó

A tokiói olimpia kilencedik napja – élő

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A női asztaliteniszezők csapatversenyének első fordulóját rendezik helyi idő szerint vasárnap este. A magyar válogatott (10.) a második kiemelt Japánnal mérkőzik. A mieinknél a héten volt egy kényszerű csere: a könyöksérüléssel bajlódó Póta Georginát a tartalékként nevezett Fazekas Mária váltotta.

    A találkozó első meccse a páros lesz, a Pergel Szandra, Fazekas Mária duó lép asztalhoz elsőként a Miu Hirano, Kaszumi Isikava kettős ellen. A második mérkőzést Madarász Dóra vívja Mima Ito ellen, a harmadikat Pergel Hiranóval.

  • Szlovénia óriási csatában, 95–87-re legyőzte a világbajnok Spanyolországot a férfi kosárlabda csoportkörének 3. fordulójában, így hibátlan mérleggel, három győzelemmel jutott tovább negyeddöntőbe.

    Bár Vlatko Cancar volt a szlovénok legeredményesebb játékosa 22 pontjával, a csapat vezére természetesen ezúttal is Luka Doncic volt, aki 34 perc alatt 12 pontot, 14 lepattanót és 9 asszisztot tett be a közösbe, vagyis csupán egyetlen gólpassz hiányzott ahhoz, hogy megszülessen az olimpiák történetének harmadik tripla duplája férfi kosárlabdában.

    Eddig ez két játékosnak sikerült: a szovjet Alexander Belov az 1976-os montreali olimpia bronzmeccsén Kanada ellen (100–72) zárt 23 ponttal, 14 lepattanóval és 10 assziszttal, míg az amerikai LeBron James a 2012-es londoni olimpia negyeddöntőjében, Ausztrália ellen (119–86) jutott el 11 pontig, 14 lepattanóig és 12 asszisztig.

    Nem lennénk meglepve, ha Tokióban megszületne a harmadik tripla dupla is…

  • Először a női 100 méteres síkfutás dobogósainak adják át az érmeket, majd kezdődik a férfi magasugrás döntője. Kozák Luca női 100 gáton magyar idő szerint 12.45-kor fut majd az első elődöntőben, és azt se feledjük, hogy ma megkoronázzák Usain Bolt utódját, azaz bajnokot avatnak férfi 100 méteres síkfutásban.

  • A tornacsarnokban a brazil Rebeca Andrade örülhetett magyar idő szerint dél előtt nem sokkal, az amerikai Mykayla Skinner és a dél-koreai Szeo-csiong előtt megnyerte a női ugrást. Egyedül a brazil tudott 15 pont feletti eredményt elérni a pontozóknál.

  • Alexander Zverev meglehetősen sima meccsen, 6:3, 6:1 arányban győzte le Karen Hacsanovot az olimpiai bajnoki döntőben a férfi tenisz tornán, egyesben. A mérkőzés összefoglalója itt!

  • Artem Dolgopyat nyerte meg a férfi talajtornát Tokióban, ezzel ő lett az első izraeli, aki aranyérmet szerzett tornában a játékokon.

    A második helyen a spanyol Rayderley Zapata végzett a bronzérmet pedig a kínai Hsziao Zso-teng szerezte meg.

  • A norvégok a németek elleni vereség után javítottak, és utolsó férfi meccsükön 32-29-re verték az eddig veretlen franciákat férfi kézilabdában az A csoportban.

    Ezzel Norvégia biztosan harmadik, és ott van a negyeddöntőben. A meccs legeredményesebb játékosa a világklasszis norvég Sagosen volt 7 góllal.

  • Spanyolország 44–41-re vezet Szlovénia ellen a szünetben a férfi kosárlabda csoportkörének 3. fordulójában.

    A spanyoloknál Ricky Rubio remekel, az irányító 11 pontot szerzett és 6 asszisztot adott, míg a túloldalon Luka Doncic egyre közelebb kerül a tripla duplához. A szünetben 8 pontnál, 9 lepattanónál és 5 asszisztnál jár.

  • Véget ért a férfi golfverseny Tokióban. Az aranyérmet az amerikai Xander Schauffele szerezte meg, a második helyen a szlovák Rory Sabbatini végzett, a bronzérmet pedig hétszereplős rájátszásban a tajvani C. T. Pan.

    Schauffele végül -18-cal zárta az olimpiát, és érdekesség, hogy előbb nyert a játékokon, minthogy major versenyen az élen zárt volna.

    Az olimpiától több sztár is távol maradt koronavírus miatt, így például az amerikai Bryson DeChambeau, vagy az aranyérem egyik legfőbb várományosa, a világelső, spanyol Jon Rahm, aki idén már megnyerte a US Opent és harmadik lett a brit Openen.

    A női golfverseny csütörtökön veszi kezdetét.

    Férfi golf

    1. Xander Schauffele (Egyesült Államok) 266 ütés (–18)

    2. Rory Sabbatini (Szlovákia) 267 (–17)

    3. C. T. Pan (Tajvan) 269 (–15) – rájátszás után

  • Az Eurosport összegyűjtötte az olimpiai ökölvívó-mérkőzések kiütéseit. A tokiói ötkarikás játékokon eddig három KO-t láthattunk. 

  • Alexander Zverev 6:3-ra nyerte a férfi tenisz egyes döntőjének első játszmáját Karen Hacsanov ellen. 

  • A Kínától vereséget szenvedő magyar női vízilabda-válogatott a hollandokkal játszik a negyeddöntőben, miután az A csoportban Hollandia-Kanada 16-12.

  • A szlovén Luka Doncic 4 pontnál, 5 lepattanónál és 3 asszisztnál jár a Spanyolország elleni csoportmérkőzés első negyede után, ám ami igazán fájdalmas lehet számára, hogy három személyhibát is összeszedett, ráadásul csapata hátrányban van: a spanyolok 24–20-ra vezetnek.

  • A szinkron után az egyéni aranyérmet is hazavitte női műugrásban Si Ting-mao, akinek ez a negyedik olimpiai elsősége. A második helyen is kínai versenyző végzett, Vang Han, bronzérmes az amerikai Krysta Palmer.

  • A brit úszóválogatott fantasztikus olimpiát zárt, olyannyira, hogy átadta a múltnak a csapat 1908-as játékokon elért rekordját. Nagy-Britannia akkor hazai pályán, Londonban hét éremmel – köztünk négy arannyal – zárt.

    Tokióból viszont nyolc éremmel, köztük négy arannyal utazhatnak haza a brit úszók, vagyis most már ez a legeredményesebb olimpiájuk.

    A csapatból is kiemelkedik Duncan Scott, aki egy aranyérme mellett három ezüstöt is szerzett, ezzel ő lett az első brit atléta, aki négy érmet nyert egyetlen olimpián.

     Egyúttal minden idők legeredményesebb úszójává is előlépett, összesen ugyanis hat éremnél tart – kettőt még Rióban szerzett, 2016-ban.

  • A női tenisztorna páros döntőjében a cseh Krejcikova-Siniakova duó 7:5, 6:1-re legyőzte a Bencic-Golubic svájci párost. Hamarosan kezdődik a férfi egyes döntője, ahol Zverev-Hacsanov meccsen izgulhatunk. 

  • A vasárnapi 9. és 10. futamot is negyedik helyen zárta a vitorlázók finndingi kategóriájában Berecz Zsombor. A magyar versenyző ezzel az eredménnyel a második helyre jött fel az összetettben. 

    Hétfőn szünnap lesz a mezőnynek, a dupla szorzójú éremfutamot kedden rendezik. 

  • Oliver Townnend vezeti a díjugratók versenyét, mögötte a német Julia Krajewski áll a második helyen, míg a harmadik pozíciót a szintén brit Laura Collett foglalja el. 

    A finálét hétfőn rendezik. 

  • A magyar női vízilabda-válogatott egy győzelemmel csoportelsőként jutott volna tovább, de némi meglepetésre Kína rendkívül erősen kezdte a meccset, Bíró Attila csapata pedig végig futott az eredmény után, a vége 9-11.

  • Megkezdődött a vitorlázók finndingi kategóriájának vasárnapi futama, a mezőnyben ott halad Berecz Zsombor is. A magyar versenyző jelenleg harmadik az összetettben. 

  • Búcsúzik a házigazda a férfi kosárlabdatorna küzdelmeitől, miután harmadik mérkőzését is elveszítette, ezúttal Argentína volt a legyőzője. A dél-amerikaiak az egész mérkőzésen kézben tartották a vezetést, vezérük a 23 pontig jutó Luis Scola volt. A japánoknál Rui Hacsimura 13 ponttal és 11 lepattanóval dupla-duplát ért el, de reális esélyük egy percig sem volt a győzelemre, búcsúznak az olimpiától. Az argentinok magabiztos győzelmükkel életben tartották továbbjutási esélyeiket. A végeredmény 97–77.

  • Fináléjához érkezett a női páros tenisztorna is, a döntőben a Barbora Krejcikova, Katerina Siniakova cseh páros mérkőzik meg az olimpiai győzelemért a Belinda Bencic, Viktorija Golubic svájci duóval. 

    A csehek a torna első kiemeltjei, a svájci páros nem kiemelt kettősként jutott be a döntőbe.

  • A hatodik helyen kiemelt kínai Csen Long két szettben (21:16, 21:10) legyőzte az ötödikként rangsorolt indonéziai Anthony Sinisuka Gintinget a férfi tollaslabdázók egyes versenyének második elődöntőjében.

    Csen Long ellenfele a dán Viktor Axelsen lesz a hétfőn 13.50-kor kezdődő döntőben.

  • A harmadik negyed után meglepetésre Kína 9–6-ra vezet a magyar női vízilabda-válogatott ellen. A találkozót percről percre tudósítjuk!

  • Charlotte Worthington nyerte meglepetésre a női szabadstílusú BMX-versenyt az olimpián. Az újdonsült olimpiai bajnoknő története azonban nem mindennapi, pár éve még egy manchesteri étteremben dolgozott, mai naptól fogva már olimpiai aranyérem birtokosa. Történetét elolvashatják itt. 

  • A percekben dobták fel a labdát a Japán–Argentína kosárlabda-mérkőzésen. Mindkettő csapat eddig kettő-kettő vereséggel áll Tokióban, azonban az esélyesebb argentinok győzelme azt jelentené, hogy még bizakodhatnak a továbbjutásban a dél-amerikaiak. A japánoknál az NBA-játékos Rui Hacsimurában bízhatnak, de a mérkőzés esélyesei egyértelműen az argentinok. 

  • Nagy meglepetésre Portugália egy góllal kikapott (30–31) a házigazda Japántól a férfi kézilabda-torna csoportkörének utolsó fordulójában. 

    A B csoportban így az Egyiptomtól is vereséget szenvedő Bahrein jutott tovább a legjobb nyolc csapat közé, a portugálok és a japánok kiestek.

  • Jó reggelt a most ébredőknek! Összefoglaljuk, mi történt eddig az olimpia kilencedik napján.

    • Négy magyar atlétánk is érdekelt volt éjjel, Kácser Zita és Tóth Lili Anna 3000 méter akadályfutásban nem jutott tovább a döntőbe. Gyurátz Réka kalapácsvető és Nguyen Anasztázia távolugró sem tudta kvalifikálni magát a fináléba.
    • Női vízilabda-válogatottunk éppen Kína ellen játszik. Ha a mieink nyernek, csoportelsőként jutnak tovább a negyeddöntőbe. A találkozót percről percre tudósítjuk!
    • Véget ért Tokióban a medencés úszóprogram, Milák Kristóf riválisa, az amerikai Caeleb Dressel 50 gyorson is nyert, illetve első helyen végzett a 4x100-as vegyes váltóval is, így öt aranyéremmel utazhat haza.
    • Az ausztrál Emma McKeon vasárnap is szárnyalt, összesen hét érmet szerzett az olimpián. Az úszó ezzel a második nő, akinek ez sikerült. Ezt megelőzően a szovjet tornász, Marija Gorohovszkaja nyert hét medáliát, 1952-ben, Helsinkiben.
    • Simone Biles a talaj döntőjében sem indul. A négyszeres olimpiai bajnok később dönt arról, hogy vállalja-e a keddi finálét gerendán.

    Maradjanak velünk, az események folytatódnak!

  • Lezajlott a női súlylökők döntője a tokiói olimpián. Az aranyérmet a kínai Lijiao Gong szerezte meg 20.58 méteres teljesítményével, ami egyéni rekordnak is számított. A második helyen végzett az amerikai Raven Saunders, aki először úgy hívta fel magára a figyelmet, hogy maszkban végezte el a dobásait, nem is akármilyenben. Az extravagáns külsejű súlylökőnő végül teljesítményével is bizonyított, 19.79 méteres dobása ezüstérmet ért. A bronzérmet az új-zélandi Valerie Adams szerezte meg. 

  • A negyedik helyen kiemelt Viktor Axelsen remekül tollaslabdázva két szettben (21:18, 21:11) legyőzte a guatemalai Kevin Cordont a férfi egyes első elődöntőjében. 

    A 27 éves dán játékos öt évvel ezelőtt Rióban bronzérmet nyert. 

    A tollaslabda 1992 óta szerepel az olimpiai programban, a férfiaknál pedig ezt megelőzően egyszer fordult elő, hogy európai játékos bejutott a döntőbe – 1996-ban, Atlantában a szintén dán Poul-Erik Höyer Larsen akkor meg is nyerte a tornát.