Móric
9 °C
15 °C

Kozák: Mire ideértem, kisírtam magam, így már jobb

2021.08.01. 13:53
Kozák Luca nem jutott döntőbe 100 gáton, szomorúan nyilatkozott az Indexnek. Videón a futása és sportszerű tette!

Kozák Luca kiesett a női 100 méteres gátfutás elődöntőjében, miután rosszul vette az egyik gátat, a hetediket pedig már nem is volt esélye átugrani.

Rendkívül csalódottan érkezett meg a vegyes zónába, ahol a könnyeit törölgetve nyilatkozott az Indexnek:

Tipikusan ez történik, amikor nem magára figyel az ember. Letalpaltam nagyon durván a hetedik gátat, aztán annyira kibillentem, hogy ez lett. Mire ideértem, már kisírtam magam, így már jobb, persze ez nem olyan, ami egy pillanat alatt elmúlik, hiszen ez egy olimpia. Bízom benne, hogy lesz alkalmam bebizonyítani, hogy ennél sokkal jobbat tudok, és ott van a helyem a legjobbak között

– mondta elkeseredetten az atléta, majd így folytatta:

Az az érdekes, hogy a jamaicai lány nyerte akkor az ifi vb-t, amikor én hetedik lettem, neki és nekem sem úgy ível a karrierem, ahogy kellene, úgyhogy átéreztük egymás helyzetét. Neki talán még rosszabb is, mert nagyot esett, de ez benne van a gátfutásban. Most ez így alakult.

Kozák sportemberként viselkedett, a verseny végén nem magát sajnáltatta, felsegítette nagyot eső jamaicai ellenfelét, íme: