Tekla
7 °C
19 °C

Nem bírtak az olaszokkal férfi pólósaink

D  YT20210802004
eb spot

Tokió 2020

Helyszíni tudósítás

2021.08.02. 04:01
A magyar férfi vízilabda-válogatott 5–5-re végzett Olaszországgal a tokiói olimpia csoportkörének utolsó fordulójában. A döntetlen azt jelentette, hogy a magyar válogatott harmadik helyen zárt a csoportban.

Az már az utolsó csoportkör előtt eldőlt, hogy a magyar válogatott – ahogy az olasz – nem végezhet a harmadik helynél hátrébb. A mérkőzés győztese akár az első helyet is megszerezhette, ehhez persze az is kellett, hogy az élen álló Görögország kikapjon az Egyesült Államoktól. Märcz Tamás az USA elleni meccshez hasonlóan úgy döntött, hogy minden mezőnyjátékosra szükség lesz Olaszország ellen, így Vogel Soma kapus maradt ki a mai mérkőzéskeretből.

1. negyed

A kék sapkában játszó olaszok hozták el a labdát a ráúszásnál. Jól védekezett mindkét csapat a mérkőzés elején, a gólcsendet a harmadik perc végén Jansik Szilárd törte meg. Az első emberelőnyt kihasználta az olasz válogatott, Gonzalo Echenique egyenlített. Varga Dénes unta meg a teketóriázást, távoli bombája védhetetlenül süvített a bal felsőbe. A hajrában mindkét csapat elszórakozott egy emberelőnyt, így náunk volt az előny az első nyolc perc után. (2–1)

2. negyed

Ismét az olaszok nyerték a ráúszást, majd a második percben Hárai Balázs kiállítását követően Matteo Aicardi révén egyenlítettek. Varga Dénes csapatkapitányhoz méltóan vállalta a vezérszerepet, újabb remek góllal jelentkezett. Közel négy percig egyik csapat sem tudott betalálni, mindkét védelem jól zárt, az olaszok több lövést is mellé durrantottak. Varga Dénessel viszont nem bírtak az olaszok, Märcz Tamás időkérését követően bevágott egy fórt. A nagyszünetben így kettő volt közte. (4–2)

3. negyed

A jó védekezés folytatódott mindkét oldalon, míg nem a negyedik perc elején Vámos Mártont látta szabálytalannak középen a játékvezető, amiért ötméterest ítélt. Pietro Figlioli bevágta a büntetőt magabiztosan, feljöttek egyre az olaszok a játékrész derekán. Az utolsó pillanatokban némelyest javítottunk az emberelőnyös statisztikán: Angyal Dániel lőtte a rövidbe a 10. magyar fórt. Lélektanilag fontos gól volt ez az utolsó negyed előtt. (5–3)

4. negyed

Az olaszok a játékrész elején ismét felzárkóztak egy gólra Figlioli révén, a magyar csapat pedig újabb emberelőnyt hagyott kihasználatlanul: Hosnyánszky Norbert lövése a kapufán csattant. Sőt, egye kettős emberfórt is elhibáztunk, Erdélyi Balázs a blokkba lőtt. A negyed derekán időt kért  Märcz Tamás az újabb embefórnál, de Zalánki Gergő lövését védte az olasz kapus. A túloldalon Nagy Viktor is lehúzta a rolót, valamint a kapufa is többször kisegítette. Hárai kállítása után Hugo Campagna kért időt, Francesco Di Fulvio pedig kiegyenlített valamivel több mint egy perccel a vége előtt. (5–5)

A magyar válogatott a döntetlennel harmadik helyen zárt a csoportban, a negyeddöntőben a másik csoport 2. helyezettjével (Horvátországgal vagy Spanyolországgal) találkozik.

Tekintse meg a meccs összefoglalóját az Eurosport videójának köszönhetően:

 

TOKIÓ 2020
FÉRFI VÍZILABDA, CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
Magyarország–Olaszország 5–5 (2–1, 2–1, 1–1, 0–2)

(Borítókép: Varga Dénes gólöröme az Olaszország elleni csoportmeccsen. Fotó: Illyés Tibor / MTI)