Kisebb csoda a feltámadás, varázslat lenne a norvégverés

Szerintem nem voltam egyedül azzal, hogy kicsit kedvetlenül ültem le szombaton a spanyolok elleni csoportmérkőzésünkre. 

Ráadásul a spanyolok is elég enerváltan játszottak, ami alighanem annak volt betudható, hogy az első három fordulóban mutatott játék alapján talán kicsit le is becsültek minket. Nem igazán volt kérdés, ki fog nyerni, és bár a spanyolok többször is felzárkóztak egy-két gólra, de

A svédek elleni mérkőzésről korlátozottabbak az információim, hiszen a lányok példáját követve én is ellátogattam Erdélybe, ahol a mobilhálózat hiányosságait, valamint az M4 Sport geoblokkját a jó öreg autóban ülős rádiózással próbáltam pótolni, jelentem: sikerült. Arról már Egri Viktor, a VAKSZ című podcastműsorban, valamint az olimpiai negyedik helyezett szövetségi kapitány, Hajdu János is beszélt a spanyolok elleni győzelem után, hogy annyira más állapotban lesz motivációs szinten a már biztos csoportelső svéd és a túlélésért küzdő magyar csapat, hogy

Ehhez azonban szükség volt arra is, hogy a francia–brazil meccs ne legyen döntetlen (29–22-re győztek a franciák), valamint arra, hogy az oroszok legyőzzék a spanyolokat – ez is teljesült. A magyar válogatottnak a kedvező eredményeknek köszönhetően saját kezébe került a sorsa, ez pedig már az első félidőben úgy tűnt, hogy kellően feltüzelte a csapatot. Bíró Blanka nagyon jól védett, Háfra Noémi talán az eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta az olimpián, Márton Gréta pedig ott folytatta, ahol a spanyolok ellen abbahagyta. A svédeknél meglátszott a beállójátékon, hogy Linn Blohmot pihentették a negyeddöntőre, a szintén klasszis Anna Lagerquist messze nem tudott olyan szinten teljesíteni, mint poszttársa.

Az első félidőben már négygólos előnyben is voltunk, azonban a játékrész végén a svédek visszajöttek a meccsbe, és a szünetre 15–15-tel vonulhattak a csapatok. 

A válogatottat nem törte meg Tomori Zsuzsa piros lapja sem, Szöllősi-Zácsik Szandra góljainak köszönhetően pedig a hajrában is sikerült megtartani a magabiztos előnyt, a magyar csapat teljesítményét pedig Bíró Blanka utolsó védése koronázta meg, így kialakult a 26–23-as végeredmény. 

De vajon mi változott az első három elvesztett mérkőzés óta? Fontos leszögezni, hogy az továbbra is igaz, bármi is történik Tokióban, az olimpia után le kell ülni megbeszélni az alapvető koncepcionális kérdéseket. Bár tény, hogy ez a két győzelem jelentős formajavulást jelent, azt sem szabad elfelejteni, hogy a spanyol csapat valószínűleg kicsit alábecsült bennünket, míg a svédek fejben vélhetően már a negyeddöntőben jártak. 

Aki látta a svédeket az első két mérkőzésükön, vagy a norvég–holland összecsapást (amelyet 29–27-re az északiak nyertek), az még laikusként is meg tudja állapítani, hogy az a szint egyelőre messze van tőlünk.

Most viszont térjünk rá a pozitívumokra, elvégre két győztes mérkőzésen és egy olimpiai negyeddöntőbe jutáson vagyunk túl, úgyhogy szerencsére akad belőle bőven:

Elhangzott, hogy a spanyolok elleni mérkőzés előtt Danyi Gábor rakta össze a védekezést, ami jól sikerült, hiszen az első három mérkőzésen összesen 101 gólt kaptunk – ez meccsenként majdnem 34-es átlagot jelent, ezzel szemben a spanyolok 25-ig, a svédek pedig csak 23-ig jutottak ellenünk. A védekezésünket a magas embereinkre építjük, a hármasok mellett kettesben is jó fizikumú játékosaink vannak, itt Háfra mellett Kiss Nikoletta is sokat segít. 

Persze így sokkal nagyobb terület marad az ellenfél szélsőinek, azonban ez tudatos döntés volt, hiszen Bíró nagyon jó százalékban fogja szélről a labdákat, ráadásul mind a spanyol, mind a svéd csapatnak ez a poszt a gyenge pontja. Ez a norvégokra mondjuk kevésbé igaz, bár ők belső posztokon is olyan erősek, hogy ellenük sem nagyon lehet más választás, mint a támadásaik szélre való kényszerítése. Viszont még valamiben bízhatunk:

Óriási pozitívum, hogy Elek Gábornak láthatóan volt önreflexiója, ez látszott az időkérések felépítésénél is, ahol végre jöttek a világos instrukciók a játékosok felé. Emellett érzékelte, hogy a védekezést nem sikerült összeraknia, így nem az egóját, hanem a racionalitást helyezte előtérbe, és Danyi Gáborra bízta ezt a feladatot. Görbicz Anita is többet szólalt meg, így végre azt lehetett látni és érezni mind a stábon, mind az éppen pihenő játékosokon, hogy végre él a kispadunk.

Bár messze nem mi vagyunk az esélyesek, de nemegyszer láttunk már olyat – akár a magyar férfi kézisektől is –, hogy egy olimpián az addig visszafogottabb teljesítményt nyújtó csoportnegyedik meglepi az addig meggyőző csoportelsőt a nyolc között. Szerdán – bár a labdarúgásról szól – ismét aktuális lesz egy kicsit Lázár Ervin Foci című novellája. Mindenkit bátorítok, olvassa el a mérkőzés előtt, nem több, mint öt perc. 

Lányok, nagyon köszönöm, hogy rám cáfoltatok!

(Borítókép: Kiss Nikoletta és  Anna Lagerquist a Magyarország–Svédország női kézilabda-mérkőzésen a tokiói olimpián 2021. augusztus 2-án. Fotó: Dean Mouhtaropoulos / Getty Images)