Máté, Mirella
7 °C
18 °C

Lőrincz Tamás: A testvéremnek óriási szerepe van ebben az aranyban

2021.08.03. 15:21

Lőrincz Tamás olimpiai bajnok lett a kötöttfogásúak 77 kilogrammos súlycsoportjában, ezzel eljutott a legmagasabb szintre, hiszen az Eb- és vb-arany után immár teljes a kollekciója. Az eredményhirdetés után hosszasan és meghatódva értékelt a vegyes zónában.

„Egyszerűen hihetetlen, nem találom a szavakat, nem is emlékszem a döntő utáni másodpercekre, nem is értettem az egészet. Iszonyatosan boldog vagyok, szenzációs volt ott állni a dobogón, fogni ezt az érmet, alig várom már, hogy a gyerekeim nyakába akasszam és megöleljem őket. Nagyon hosszú volt az öt év, Rio borzasztó volt, nekem a fogyás miatt ment el az, de ami Viktorral történt, az engem jobban megviselt, mint őt.

Pedig nagyobb trauma érte, mégis ő támogatott, óriási szerepe van ebben az éremben. 

Ha ő nincs mellettem és nem mondja, hogy menni kell tovább, nem állunk meg, én sem vagyok itt. Most csak pár szót beszéltünk, majdnem ideg-összeroppanást kaptam a döntőbe jutása miatt. Nem is néztem, próbáltam úgy melegíteni, hogy ne lássam, nehogy elvigyen, és elveszítsem a fókuszt. Egy pillanatra odamentem utána, egy puszit adtam a homlokára. Az első felét megcsináltuk, holnap jön a második” – mesélt a testvéréről, a szintén döntőbe jutó Viktorról az újdonsült olimpiai bajnok.

Felmentem a szőnyegre, és ez a fiatal srác úgy nekem ugrott, hogy megijedtem, mert ha ezt hat percig bírja, akkor baj lesz. De 1:20-nál már éreztem, hogy elbizonytalanodott, onnantól pedig én irányítottam, és minden úgy történt, ahogy én akartam, ami óriási erőt adott. Hihetetlen, hogy így sikerült megoldanom. Arra épített, hogy leküldjön először, nekem az olimpia előtt egy hónappal megsérült és összecsúszott a bordám, emiatt nem nagyon tudtam lentit védekezni. Viszont az edzések így is jól mentek, inkább támadásnál hátráltatott, mert védekezésben annyira figyeltem, hogy rá ne sérüljek, hogy így sikerült, az olimpián is tudtam ebben bízni. Ő nagyon ügyes, képzett srác, sokszor találkoztunk az elmúlt években, az elődöntő előtt vele melegítettem. 22 éves, még kimondani is fáj, taktikusnak kellett lenni, és figyelni, mert nagyon jól kontrázik

– elemezte a döntőt Lőrincz Tamás.

„A reggeli mérlegelés után visszamentem a faluba, mindent kikapcsoltam, Viktor meccsét sem néztem, azt tudtam, hogy a némettel birkózik. Aztán Szőke Alex belépett a szobába, bekapcsolta a tévét, megkérdeztem, mi van, erre mondta, hogy tíz másodperc van hátra, és nekünk jó. Azt hittem, elájulok, ott már tudtam, hogy akkora erőt ad neki, hogy eljut a döntőig. Nekem is erőt adott” − mesélt a döntőt megelőző órákról és arról, követte-e öccse menetelését.

Nem tudom, hogy ez volt-e az utolsó meccsem, olimpián biztosan. Most sikerült jól kezelnem a nyomást, hiába van ennek más tétje, a kritikus helyzetekből is én jöttem ki jól, boldog vagyok.

Végezetül pedig ismét kiemelte testvére szerepét:

Viktorral egész életünkben ott voltunk egymásnak, hiába egyéni sportág, mi csapat is vagyunk. Az egész birkózócsapat egy nagy család, de nyilván más az, ha valakinek ott van a testvére, a kritikus pillanatokban ez rengeteget számít. Azért, hogy ez az érem a nyakamban van, óriási köszönet jár neki.