Tokióban még tarol a kínai aranystratégia, de az utánpótlással gondok lesznek

000 9JM69Q
2021.08.03. 20:16
Hiába remekel Kína a tokiói olimpián, az élsportolók utánpótlása egyre nagyobb problémát jelent. Míg ugyanis korábban vonzó karrierút volt spártai sportiskolákba küldeni a gyerekeket, Kína gazdasági felemelkedése miatt a szülők inkább a továbbtanulást támogatják. Peking ezt aranystratégiával ellensúlyozza az olimpiákon, a jó szereplésnek most sorsdöntő politikai tétje van.

Saját várakozásait is felülmúlja Kína a most zajló tokiói olimpián, egyelőre ugyanis a kelet-ázsiai ország sportolói büszkélkedhetnek a legtöbb aranyéremmel. Arról már korábban írt az Index, hogy a nyári játékokon elért eredmény sokat jelent most Pekingnek. A hidegháborús világpolitikai hangulat miatt aligha meglepő, hogy a nyugati riválisok, mindenekelőtt az Egyesült Államok megelőzése az éremtáblán fontos presztízskérdéssé vált.

Kínai sportoló először 1984 nyarán, Los Angelesben állhatott a dobogó csúcsára. A sportlövő Hszü Haj-feng győzelme óta szentel kiemelt figyelmet a játékokra a politika, állítólag a 2008-as pekingi olimpia megrendezésére is Los Angeles után kezdett készülni az ázsiai ország. Amikor 2001-ben Kína megnyerte a rendezés jogát, a pekingi Tienanmen téren közel félmillió ember ünnepelt. A döntést övező eufória Kína gazdasági, kulturális fejlődésének nemzetközi elismerését jelentette. Különösen, miután a 2000-es, Sydney-ben megrendezett játékokra beadott pályázatát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az 1989-es, Tienanmen téri incidens miatt utasította el.

Vélhetően nemcsak a hazai pályának, de a negyvenmilliárd dollárt meghaladó, rekordmértékű költségvetésnek is köszönhették a kínai sportolók, hogy 2008-ban 48 aranyérmet szereztek.

Ezzel Pekingben magasan előzték a 36 arannyal második helyen álló Egyesült Államokat, igaz, az amerikai sportolók pontösszesítésben jobban szerepeltek. Négy évvel később, Londonban Kína az éremtábla második, a 2016-os riói játékokon pedig a harmadik helyére futott be. Tokió ezért most a nagy visszatérés reményével kecsegtet.

Hosszú menetelés

Az élmezőnyhöz Kína számára különösen hosszú út vezetett. Az első, olimpián szereplő sportoló Liu Csang-csun volt, a rövidtávfutó 1932-ben egyedül képviselte az akkor hatszázmilliós kínai népet. Akkor még a Kínai Köztársaság színeiben indult el, ahogyan 1936-ban Berlinben és 1948-ban Londonban is a nacionalisták zászlaja alatt vonultak a kínai versenyzők. A negyvenes években azonban kitört a polgárháború, amiből a Kínai Kommunista Párt került ki győztesen. A Kuomintang 1949-ben Tajvanra vonult vissza, ezzel kezdetét vette a sportdiplomácia mai napig sem teljesen megoldott problémája: ki képviseli az olimpián a kínai népet, és a másik fél milyen státuszban szerepelhet a versenyeken? Hol Tajvan, hol a szárazföldi Kína bojkottált olimpiákat, a jelenlegi status quóról 1984-ben döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Azóta Tajvan Chinese Taipei címen szerepel a játékokon, és a himnuszukat sem játszhatják le.

Kína számára tehát az olimpia a kezdetektől átpolitizált eseménynek számít, az ebből eredő nyomás nagyban hozzájárul sikereihez. A Külügyi és Külgazdasági Intézet tavasszal közölt tanulmányt a tokiói játékokról, ebben Salát Gergely sinológus a 2022-ben esedékes pekingi téli olimpiára is kitér. 

A kínai főváros hatalmas erőfeszítéseket tesz a sikeres rendezésért, a semmiből húzták fel világszínvonalú létesítmények egész sorát. A 2022-es pekingi téli olimpia sikere politikai szempontból sokkal fontosabb, mint a tokiói szereplés

– írja a szerző. A hidegháborús hangulat ugyanis éppen a februárban kezdődő téli játékokat fenyegeti, az Egyesült Államokban és az Európai Unióban politikai csoportok lobbiznak a bojkottálásért. Salát Gergely szerint ezért Peking nagyon ügyel arra, hogy Tokióban véletlenül se kapjon politikai színezetet a kínai szereplés, miközben sporteredményeivel is igyekszik felhívni magára a figyelmet, erősíteni megítélését.

Aranystratégiával az élen

A New York Times a napokban írt cikket Peking aranystratégiájáról. Az amerikai hírportál szerint a kelet-ázsiai ország sportpolitikáját nagyban alárendeli a nyári olimpiai játékoknak. Azokra a sportágakra összpontosítanak például, amelyek a nyugati világban kevésbé népszerűek, így itt nagyobb eséllyel tudják gyűjteni az érmeket. Ilyen például a női súlyemelés, amire a 2000-es játékok óta gyúr Peking. Tokióban is remekelnek a versenyzőik, az államilag támogatott sportág négy aranyérmet hozhat Kínának.

A New York Times szerint Peking előzetes stratégiájára utal az is, hogy az eddig Kína által elhozott valamennyi aranyérem 75 százalékát hat sportágban teljesítik a versenyzőik: asztaliteniszben, sportlövészetben, tollaslabdában, gimnasztikában és súlyemelésben. Az sem véletlen, hogy a kínai éremszerzők kétharmada női sportoló, ahogyan szándékosan a kiszámíthatóbb, külső tényezők által kevésbé befolyásolható versenyszámokra helyezik a hangsúlyt.

Valójában minden ország jobban teljesít, ha azonos kontinensen szervezik az olimpiát

– mondta az Index megkeresésére Salát Gergely. Ezt mutatják az elmúlt olimpiákon produkált kínai eredmények, nem véletlen, hogy 2008-ban és most, Tokióban szerepelnek jól játékosaik. A sinológus szerint egyébként már a 2008-as pekingi olimpián is foglalkoztatta a sajtót Kína állami stratégiája, szerinte azonban fontosabb szempont, hogy a kelet-ázsiai ország a sportban is sokkal magabiztosabbá vált. „A 2010-es évektől kiegyensúlyozottabb a nemzettudat, nem tapasztalható az a görcsösség, ami korábban” – fogalmazott a szakértő. 

Vezető sportnemzet sportolók nélkül

Pekingnek ugyanakkor deklarált célja a sportpolitika megerősítése, erről legutóbb 2019-ben döntött a kormány.

A Vezető sportnemzet megépítéséről szóló terv célja, hogy az 1,4 milliárd lakosú országot 2050-ig modern sporthatalommá kovácsolja.

Ebből is kiderül, hogy Peking elsősorban nem az élsportot, hanem a tömegeket támogatja. A terv szerint 2035-ig a lakosság 45 százalékának kellene rendszeresen sportolnia, míg ez a szám 2018-ban csak 33,9 százalék volt. Mindezt olcsóbb és jobb minőségű sportolási lehetőségek biztosításával fejlesztené a kormány. A tervből ugyanakkor az is kiderül, ha közvetetten is, hogy a végcél mégis az élsport támogatása.

Megváltozott a kínai társadalom, a szülők már nem szívesen adják sportolói pályára a gyermekeiket

– folytatta Salát Gergely. Az egykori Szovjetunió mintájára Kínában jelenleg is mintegy kétezer állami sportiskola működik, a jövő olimpikonjait is ilyen intézményekben készítik fel. A gyerekek hatéves korukban kerülnek be, a többségében bentlakásos oktatás pedig hírhedten kemény. Míg azonban korábban különösen a szegényebb családból származó gyerekek számára vonzó karrierút volt az élsport, a kínai gazdaság fejlődésével ez is megváltozott.

Ha tehetik, a szülők ennek ma már nem teszik ki a gyereküket. Nagyobb tekintélye van a továbbtanulásnak, egy informatikus például nemcsak több pénzt keres, de szabadabban is él, mint egy élsportoló

– folytatta Salát Gergely. A jelenségre utal a sportakadémiák fogyatkozó száma is. Míg a kilencvenes évek elején 3687 ilyen bentlakásos iskola volt Kínában, a 2016-os riói olimpián ez a szám visszaesett 2183-ra, jelenleg pedig a kétezret is alig haladja meg.

(Borítókép: A kínai Kuan Csen-csen versenyez a 2020-as tokiói olimpiai játékok művészeti gimnasztikai női döntőjében Tokióban 2021. augusztus 3-án. Fotó: Lionel Bonaventure / AFP)



  • Tippek
  • Bankszámla