Móric
9 °C
15 °C

Szilágyi Áront a kulcsszavak mantrázása vitte előre az aranyig

DSC9451
2021.08.03. 18:44
Barátok, rokonok, sportvezetők mellett az Index is a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren várta a hazatérő vívóválogatottat. Kreiss Fannival a csapat és a Mohamed Aida körüli feszültségről is beszélgettünk, Szatmári Andrást pedig a bronzmeccs előtti pillanatokról és a tokiói bezártságról faggattuk.

Olimpiai láznak azt hívják, amikor az Index újságírója odalép a reptéri váróban Imre Gézához, ám a Rióban párbajtőr egyéniben ezüstérmes vívó azzal hárítja el érdeklődésünket, hogy „bocs, de most nem tudok, mindjárt jön Lőrincz Tamás döntője”. A 77 kilós birkózó végül olimpiai bajnok lett, csakúgy, mint a plexi mögül előlépő Szilágyi Áron – őt és a vívócsapatot ujjongó barátok, rokonok, sporttársak és sportvezetők várták kedden kora délután.

Mi elsőként Kreiss Fannit, a tőrcsapat oszlopos tagját kaptuk mikrofonvégre, persze csak azok után, hogy a tőrös négyes megropogtatta egymást. Percekig ölelkezett és könnyezett a Kreiss–Kondricz Kata–Pásztor Flóra–Lupkovics Dóra csapat. Igen, Lupkovics, aki csupán tartalék volt, ki sem utazhatott Tokióba, Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány ugyanis úgy döntött, hogy az Eb-n ötödik, a kazanyi világkupán a tokiói repjegyet megváltó csapat negyedik tagja nem Lupkovics lesz, hanem Mohamed Aida. Miközben a szövetségi kapitány szakmai okokra, világranglista-helyezésre, nagyobb rutinra hivatkozott, a négyes nyílt levélben tette közzé, miért tartják teljesen igazságtalannak megbontani az eredményesen működő, nem mellesleg szoros barátságot ápoló csapatot – amit maga a tőrcsapat vezetőedzője, Feczer Viktor sem támogatott. Így utazott el Tokióba a csapat.

Egy helyen laktunk, és külön mozogtunk Aidától, de alapvetően ezzel nincs gond, mert felesleges olyat erőltetni, ami senkinek sem jó. Hogy van-e rá esély, hogy megbeszéljük ezt a helyzetet? Ezzel most egyáltalán nem szeretnék foglalkozni, szeretném ezt a témát elengedni, hosszú és nehéz másfél éven vagyunk túl, ami az olimpiával véget ért

– zárta rövidre a témát a tőröző, aki egyéniben a nyolcaddöntőben búcsúzott az első számú kiemelt orosz Gyeriglazova ellen. A csapat szereplését így látta:

Nagyon jó vívással lettünk hetedikek. Az olaszok nagyon erősek voltak az első csapatmeccsen, míg Kanada ellen ötven százalék volt az esélyünk. Sajnálom, hogy nem tudtunk jól vívni. A következő célkitűzésem most a pihenés, és szeretném átgondolni a folytatást.

Miközben Kreiss-szel beszélgettem, megtelt üdvrivalgással a váró, a korábban befutó, párbajtőr egyéniben ezüstérmes Siklósi Gergelyt leszámítva sorban érkeztek a női és férfi kardozók. A legnagyobb tumultus természetesen a sporttörténeti sikert elérő, harmadik olimpiai bajnoki címét megszerző Szilágyi Áron körül alakult ki, akinek a Vasas család egy Köszönjük, Áron feliratú molinót is kifeszített. Csak a lapogatásra és a virágok átadására volt esély, rögtönzött interjúra nem, a csapat jelentős részét beterelték a terminál konferenciatermébe a sajtótájékoztatóra.

Fél lábbal az elődöntőbe

Az egyéniben negyedik helyen végzett Márton Anna nyitotta a sort, egyrészt az udvariasság jegyében, másfelől pedig azért, mert a BVSC 26 éves vb-bronzérmese a csapat talán legnagyobb hőse volt. Szakadt keresztszalaggal utazott Tokióba, ahol már az első meccsen kiment a térde, ennek ellenére félelmetes akaraterővel a bronzmeccsig menetelt, ahol kikapott. A hősies helytállása Csernoviczki Éváéra hasonlított, akinek negyeddöntős sérülése után „fél lábbal” kellett helytállnia a vigaszágon Rióban.

Nem mondom, hogy jól van a térdem, mielőbb meg kell operálni, nem lesz gyors a felépülés. Hogy fájt-e, amikor kiment a térdem? Mivel nem volt keresztszalagom, ezért annyira nem, viszont miután kiugrott, nem voltam biztos benne, hogy tudom folytatni. Óránként kaptam a fájdalomcsillapítókat, így a nap végére már eléggé letompítottak a gyógyszerek. Százszázalékos állapotban nem lennék elégedett a mostani vívásommal, így viszont igen

– ecsetelte tokiói kínjait a párbajtőröző, és hozzáfűzte, a csapattal elért nyolcadik hely miatt bánkódik.

Edzője, Gárdos Gábor kulisszatitkokat is elárult: március óta nem ment ki a sportoló térde, és amikor az argentin Maurice ellen megsérült Tokióban,

a stábnak megfordult a fejében, hogy lehívja a pástról. Márton azonban azt mondta, fél lábbal is megveri ellenfelét, így is tett.

Gárdos fenomenálisnak nevezte, amit ilyen állapotban kihozott magából tanítványa, a csapat nyolcadik helyével pedig óriási tettnek nevezte, hogy a lányok egyáltalán kivívták az olimpiai részvételt.

„Ne vadkanozzunk”

Az érem ugyanolyan, mint a londoni vagy a riói, és azt, hogy hol lesz a helye otthon, a feleségem fogja eldönteni

– vette át a szót a lakberendezési kérdésre válaszoló Szilágyi Áron. A vívó most már ki tudja mondani, hogy háromszoros olimpiai bajnok, pár napja ez még nehezebben ment neki, rögvest hozzátette, a stáb, a felkészítők nélkül nem sikerülhetett volna az, ami korábban egyetlen magyar vívónak sem, pedig Dunát lehetne rekeszteni a sportág magyar klasszisaival.

Venezuelai, iráni, grúz és olasz vívókon keresztül vezetett az út az aranyig, a Vasas kardvívója elárulta: sportpszichológusával egyeztetve minden asszó előtt kulcsszavakat (lendület, türelem, biztonság) mantrázott a tökéletes összpontosítás érdekében. Elődöntős ellenfeléről, a grúz Sandro Bazadzéról rengeteget beszélgettek edzőjével, Decsi Andrással a felkészülés alatt, hiszen nem csupán nagy harcos, de a pszichikai hadviselésben is jártas, ezt többször megmutatta, folyamatosan pörölt a zsűrivel.

Ne nevezzük vadkannak az ellenfelemet, ne beszéljünk így róla

– kérte sportszerűen a sajtótájékoztatón Szilágyi, amikor a másik döntősre, Luigi Samelére terelődött a szó. A fináléban is magabiztos volt, érezte, ha a meccs elején megvan a kulcsfontosságú tus, megnyeri az olimpiát. Az önbizalma, a mentális és fizikai felkészültség elhozta a sikert, végleg a magyar vívósport legendái közé emelkedett.

„Nagyon mélyen voltam”

Szatmári András elismételte, amit korábban már elismert: egyéniben sokkal többet várt magától – az első körben búcsúzott –, csapatban pedig az olaszok elleni elődöntőben nem ment neki, magára vállalta a vereséget.

A 2017-es világbajnokkal külön is leültünk beszélgetni, ahol azt mondta, élete legnehezebb kilenc-tíz hetes felkészülése volt a mostani, odatette magát, mentálisan, fizikálisan is a topon volt, az egyéni verseny kezdetekor sem érezte, hogy baj lehet. Vezetett 8-5-re iráni Ali Pakdamannal szemben, aztán megingott. Most is gondolkozik rajta, mit rontott el.

Bátrabban, szellemesebben kellett volna vívnom, ahogy egyébként tudok. A vereség után nagyon mélyen voltam. A sportpszichológusommal, Bella Nórával megbeszéltük, hogy bármikor kereshetem, de végül úgy döntöttem, nem hívom, magam próbáltam megoldani a helyzetet, persze az edzőmmel, Gárdos Gáborral beszélgettem róla.

Szatmári a csapatverseny során Koreával nem akart korán találkozni, de erre a világranglistás helyek miatt nem is volt esély, és annak is örült, hogy nem velük kell vívni a bronzért. A többi csapattól nem tartott, kielemezték őket Decsiékkel. Az olaszok mégis kibabráltak velük, és egy rettentően feszült végjátékban győztek, az asszó után Szilágyi feldúlt volt, Szatmári pedig sírva nyilatkozott a köztelevíziónak.

Igen, borzasztó éles meccs volt. A többiek mondták nekem utólag, hogy Áron is annyira ideges volt, hogy nem adott nyilatkozatot az asszó után, ez elég ritka, kijött belőle is a feszültség. Egy tust egyértelműen nem adtak meg neki, amit meg kellett volna, és volt egy másik, amit együttes találatnak adhatott volna a zsűri, talán emiatt.

A csapat ezután elvonult a külvilág elől.

Próbáltunk relaxálni egy masszázsteremben, Áron az egyik, én a másik ágyon, Csanád egy másik helyiségben volt. Zenét hallgattunk, kikapcsoltunk, próbáltunk összpontosítani az utolsó asszónkra. Nem ültünk össze beszélgetni az elődöntőről, korábban már kidühöngtük magunkat. Mindenki tapasztalt, tudta a saját feladatát a bronzmérkőzés előtt, és arra koncentrált, nem egymással foglalkoztunk.

A bronz végül összejött a németek ellen, így jöhet a várva várt kikapcsolódás.

Még nem tudom, hogy töltöm a következő időszakot, de most két napra mindent kikapcsolok, kihúzok mindent a falból. Mert jó volt ez az olimpia, de azért rendkívül megterhelők voltak a körülmények. A hotelben is csak a folyosóra mehettünk ki, papír- meg műanyag dobozokból ettünk úgy, hogy nem érintkeztünk senkivel. A faluban már egy kicsit más volt, ott legalább az ebédlőbe kimehettünk, de más sporteseményre nem tehettük be a lábunkat.

Nem olyan bonyolult ez

A tájékoztató második felében Decsi Tamás következett: bevallotta, hogy azért sem akadt ki annyira az első körös kiesésekor – a német Max Hartung ellen vívott –, mert elsősorban a csapat jó szereplésére vágyott. A vitatott elődöntőbeli tusról elmondta, 1988 óta alkalmaznak elektromos jelzőrendszert a vívásban, és régóta tökéletesítik, de így is becsúsznak hibák.

43-43-nál Áron simán, láthatóan bevitte a találatot, mégsem kaptuk meg, ez ilyen technikai körülmények mellett szerintem nem fér bele

– így Decsi. Hozzáfűzte, a németek elleni bronzmeccs számára kellemes volt, kívülről nézte, hisz Gémesi Csanád érkezett a helyére.

Gémesi csodásan vívott a bronzasszóban, pedig 34 évesen mutatkozott be az olimpián, ennek ellenére sem remegett meg. Ő maga egészen másképp tekintett a helyzetre, mint a többiek.

Öt éve arra készültem, hogy megmutatom az olimpián, elhatároztam, ha szerepet kapok, nem fogok kapkodni. Amikor felmentem a pástra, egy dolog járt a fejemben, öt tust kell adnom. Megadtam, lementem. Aztán nem sokra rá jöttem vissza, öt tus, mentem le. Aztán jött a harmadik, megcsináltam. Valójában nem olyan bonyolult dolog ez

– okozott derültséget a hallgatóság soraiban a 34 éves gödöllői vívó. Végig biztos volt benne, hogy övék lesz a bronz.

Régi vágyam vált valóra, úgyhogy én most nagyon boldog vagyok ezzel – szorongatta a bronzát.

Decsi András: Mostantól Párizson a szemünk

Végül Decsi Andráson volt a sor, hogy értékelje csapatát. Decsi 2017 óta viszi a kardszakágat vezetőedzőként, Szilágyi Áront is edzi, Rióban vele ért a csúcsra a Vasas sportolója.

„Még Rióban megbeszéltük a csapattal, hogy onnantól a legfőbb célunk kijutni Tokióba, és ezért mindent megtettek a srácok, minden versenyről éremmel jöttek haza, ahol elindultak. A tragikus világjárvány ellenére jó felkészülést csináltunk, elértük a célunkat. A csapat minden tagja fantasztikus volt, Áron sporttörténelmi teljesítménye pedig nagyon extra. Mostantól Párizsra tekintünk”

– utalt a tréner a 2024-es játékra.

A csapategységre térve elmondta, ő nem híve a poroszos stílusnak, náluk nincsenek széthajtott edzések, ehelyett szereti bevonni a munkába a vívókat, és „jót sportolni”. Ebben a rendszerben senki sem kényszerként tekint az edzésmunkára.

Az ezüstérmes Siklósi Gergely, aki korábban hazautazott Tokióból, megérdemelte volna, hogy itt legyen. Az egészségügyi okok miatt Udvarhelyi Gábort ideiglenes szövetségi kapitányként helyettesítő Boczkó Gábor őt is megemlítette: a többiek méltatása mellett kifejtette, neki kellett edzőpartnerként kiállnia Siklósi ellen a pástra, és bár aktív vívóként neki sem rossz a pedigréje (Eb-aranyak, vb-ezüst, olimpiai bronz), a 23 éves titán olyan formában van, hogy még edzésen sem volt könnyű megállítani.

A magyar vívóválogatott egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a tokiói olimpiát.

(Borítókép: Szilágyi Áron. Fotó: Kaszás Tamás / Index)