Tekla
5 °C
19 °C

Berecz Zsombor olimpiai ezüstérmes!

DEBRE20210803001
2021.08.03. 08:03
A finn dingi hajóosztályban versenyző vitorlázó Berecz Zsombor megnyerte az éremfutamot, amivel megőrizte összetettbeli második helyét, és olimpiai ezüstérmet szerzett.

Az aprócska Enosima sziget körülbelül 50 kilométerre, délnyugatra fekszik Tokiótól. Hivatalosan Fudzsiszava városának része, amellyel egy pár száz méteres híd köti össze, de a gyakorlatban önálló település. Hangulatában meglepően hasonlít az Adria partvidékére, ezúttal pedig még több ember szállja meg, mint általában. Itt rendezik ugyanis az olimpia vitorlásversenyeit (akárcsak 1964-ben), amik közül a finn dingi hajóosztályban Berecz Zsombor helyi idő szerint kedd délután olimpiai éremért szállt vízre. A világ- és Európa-bajnok dingis fantasztikusan kiegyensúlyozottan teljesítette az első 10 futamot, így nem volt kérdés, hogy ott lesz a medal race-ben, kvázi a szám döntőjében.

Finn dingiben minden versenyző a helyezésének megfelelő pontszámot kap minden egyes futam után, azaz az első egyet, a második kettőt, és így tovább. Tíz futam után összesítik az eredményeket, és a 10 legkevesebb ponttal rendelkező versenyző bejut a medal race-be. Annyi könnyítést kapnak, hogy a 10-ből a legrosszabb helyezésüket eldobhatják. Sokat elárul Berecz formájáról, hogy neki egy kilencedik helyet kellett kivágnia, azon kívül az eredményei így néztek ki sorrendben: 2., 2., 4., 6., 7., 3., 5., 4., 4. 

Nála jobban csak a brit Giles Scott, a szám címvédője teljesített, aki a 10 etapból hatot is megnyert. Így ő 28 ponttal várta az éremfutamot, mögötte Berecz állt 37-tel, akit a spanyol Joan Cardona Mendez követett 39-cel, az új-zélandi Josh Junior pedig már némileg lemaradva, 47 ponttal állt a negyedik helyen. És egy kis csavar: a medal race-ben minden eredmény dupla szorzós, így még bőven lehetett változás az élmezőnyben is, egyedül az volt fix, hogy Scott idén is éremmel gazdagodik.

A rajtnál az éllovas az indítás előtt túlcsúszott a képzeletbeli startvonalon, ezért neki vissza kellett fordulnia, és újraindulnia a mezőny után. Az ausztrál Jake Lilley állt az élre, és ő is kerülte meg elsőként az első bóját, Berecz volt a második. Scott hamar ledolgozta a hátrányát, a többiek elé bevágva harmadikként került, viszont lassabban tudott eljönni a forduló után, mint a mezőny nagy része. Berecz Lilley után eredt, hasonló irányt választott, míg a többiek nagyobb ívben mentek cirkálni. Ekkor úgy tűnt, az első két helyen haladó hajós hozott jó döntést, egyre inkább növelték az előnyüket, a harmadik helyért viszont óriási csata alakult ki.

A második kanyar után Berecz kivágott Lilley mögül és másik irányba indult el, nem sokkal később Scott is az ő vonalát választotta, de ekkor csak a hetedik helyen siklott, azaz ebben a pillanatban Berecz Zsombor olimpiai bajnoki aranyat érő helyzetben volt.

Ez a döntése is ült, nem sokkal később már ő hajózott az élen, de Lilley is gyorsan reagált, amivel visszavette a vezetést. Scott pedig továbbra is a 6–7. helyen haladt, semmi sem dőlt még el ekkor. Nem az volt a kérdés, hogy Berecz megőrzi-e dobogós helyét, hanem az, hogy megnyeri-e az olimpiát, és megtöri-e a britek 2000 óta tartó hegemóniáját.

A harmadik kanyar után Lilley nagyon lelassult, ekkor már Berecz és a holland Nicholas Heiner csatázott a futamgyőzelemért. Sajnos Scott is jól fordult, feljött az ötödik helyre, ami már neki kedvezett volna. Jöhetett az utolsó egyenes, ahol már egyértelműen a magyar versenyző vezetett, és ő is haladt át elsőként a célvonalon.

Scott viszont nemhogy megtartotta az ötödik helyét, hanem egyet előre is lépett, negyedikként siklott be, azaz megnyerte az olimpiát, Berecz Zsombor pedig ezüstérmet nyert!

Azonban hamar kiderült, hogy nem csalódott, beugrott a brit hajójába, ahol a bronzérmes Cardonával együtt ünnepeltek.

Végeredmény:
1. Giles Scott (brit) 36 pont
2. BERECZ ZSOMBOR 41 pont
3. Joan Cardona Mendez (spanyol) 51 pont

(Borítókép: Berecz Zsombor. Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI)