Aranyemberek Tokióból

Felütésképpen a Sport TV műsorvezetője lejátszotta a Japánból már majdnem egy hete visszatért és időközben ritkás kis körszakállat növesztett Milák tokiói aranyérmes úszását, a 200 méter pillangó döntőjét, amit az olimpiai bajnok meglepő kijelentéssel fogadott:

Még egyszer sem néztem vissza, kíváncsi vagyok, mit rontottam el.

Majd miután a rá jellemző grimaszok kíséretében végignézte eddigi élete legfontosabb 1 perc 51 egész 23 század másodpercét, így folytatta:

Sokkal több rossz volt benne, mint jó, egész egyszerűen rosszul úsztam. Nem voltam ott fejben.

Kiderült, annyi minden összejött neki a rajt előtt, hogy alaposan felhúzta magát. Először is késve indult el a bemelegítő medencéből, majd félúton visszafordult, mert ottfelejtette az akkreditációs kártyáját, és amikor visszafordult, ráadásul még el is szakadt az úszógatyája.

De a sajtóhírekkel ellentétben nem fenyegetett semmiféle veszély, mert mindig van nálam tartalék úszónadrág, tartalék szemüveg és tartalék úszósapka – mondta. – Az viszont tény, hogy a rajt előtti megszokott rutinom felborult, ezért is nem érdekelnek az elemzések, mert tudom, hogy messze nem volt tökéletes úszás. Hiszen előzőleg 1:51,10-et úsztam az Európa-bajnokságon, Tokióban pedig világcsúcsra törekedtem. De ilyen előzmények után nem akartam nagyon erősen bekezdeni, mert akkor meghaltam volna a végén, és nem akartam kockára tenni az olimpiai aranyérmemet. Így viszont megvolt a két-három testhossznyi előny a célban, de tény, hogy ebből is tanulnom kell és tanulni is fogok. Csak még azt nem tudom, hogy mit...

Fazekas Erzsébet megkérdezte, milyen az, amikor nincs jókedve. Erre Milák mosolyogva felelte, hogy azt tudják, mert az élete nagyrészt a kamerák előtt játszódik. A műsorvezető azt is firtatta, mikor érezte, hogy megvan az arany.

Százötven méternél. A dél-afrikai kolléga (Chad le Clos – a szerk.) ugyanis szokásától eltérően jó erőbeosztással úszott, és csak 150 után szakadt le. Úgyhogy csak akkor lettem biztos a győzelmemben, az elején még nem. 

Milák azt is elárulta, hogy péntek délután Ráckevéről jött fel a Millenárisra, van ott a Kis-Duna partján egy nyaralójuk, ott pihent a családdal, és a közönségtalálkozó után vissza is utazott oda. 

De örömmel jöttem fel, nagyon feldobnak ezek a találkozók

– jelezte, és mivel utána még jó háromnegyed órán keresztül mosolyogva osztogatta az aláírásokat és pózolt a közös szelfikhez a rajongóival, fenntartás nélkül elhittük neki. 

A rutinos beszélgetőpartner ezután rátért az egész olimpia talán legizgalmasabb döntőjére, a 100 méter pillangóéra. 

Engem motiválnak a kemény ellenfelek, mint ahogy Caeleb Dresselt is – fogalmazott a szám ezüstérmese és Európa-csúcstartója. – Imádok versenyezni, nekem egy verseny az edzéshez képest meg sem kottyan.

Befejezésül napjaink egyik legnépszerűbb magyar sportolója többször is megismételte, hogy az elkövetkező hetek programja pihenni, pihenni, pihenni, bár arról szó sem lehet, hogy karácsony előtt ne ugorjon vízbe, hiszen hamarosan itt van a pénzdíjas ISL-sorozat. Majd mielőtt átadta volna magát a rajongóknak, kapott ajándékba a háromszoros olimpiai bajnok kajakostól, Szabó Gabriellától egy tortát, a következő szavak kíséretében.

Kristóf az összes szuperhősnél is menőbb!

Aztán az egyik szuperhőst felváltotta a másik, Szilágyi Áron, a kardvívás Messije, ahogy többen is elnevezték harmadik egyéni olimpiai bajnoki címe után a Vasas sportolóját. Aki a Tokióban szerzett olimpiai arany- és bronzérmével együtt érkezett, amelyeket ki is vett a dobozból viharos taps kíséretében.

A műsorvezetőnő találóan megjegyezte, Szilágyi olyan ruganyosan, lehengerlően jött le a lépcsőn, akár egy modell, mire a vívó így reagált:

Végtére is a pást is egy kifutó...

Majd az eleganciájáról magyarázatképpen annyit mondott, hogy a titok a lassan százötven éves magyar kardvívásban rejlik, hiszen arra mindig a könnyedség, az elegancia volt jellemző. 

Szilágyi kegyelettel vegyes tisztelettel és szeretettel emlékezett meg arról a három mesteréről, akik közül az első, az őt 2008-ig irányító Gerevich György már nincs az élők sorában. Tőle a célratörő egyszerűséget tanulta el.

Fiam, ha rögtön fejbe tudod vágni az ellenfeledet, akkor fölösleges cifrázni!

– kötötte a fiatal Szilágyi lelkére, aki Somlai Bélától a technikát és a precizitást, mostani edzőjétől, Decsi Andrástól pedig a taktikus, fifikás vívást leste el, azt, hogy túl kell járni az ellenfél eszén.

Szóba került a nagy sikerű Egy mindenkiért című portréfilm, amelynek kapcsán Szilágyi hangsúlyozta:

Ez nem egy sikertörténet, nem egy dicsfényes út dokumentálása, hiszen vannak benne fájdalmas vereségek is szép számmal.

A vívó elmondta, ha kudarc, csalódás éri, mindig lemegy a vívóterembe, és még többet edz. Azt ugyanis megtanulta, hogy csakis a kemény munkán keresztül vezet az út a sikerhez.

Végül az utóbbi években kialakult és Tokióban talán minden korábbinál erőteljesebben alkalmazott versenystílusáról is beszélt. 

Nagyon tudatosan sugárzom magamból a magabiztosságot, azt akarom, hogy az ellenfelem tudja: nincs esélye ellenem. Mindez azonban nagyon távol áll a páston kívüli habitusomtól. Amikor vívok, szeretem azt éreztetni, hogy ebben a közegben én vagyok az úr. Azon kívül azonban egészen más vagyok... – mondta, majd ő is elkezdte osztogatni az autogramokat.

Hiszen, ahogy mondta, a páston kívül ő is csak egy barátságos, egyszerű ember. Csak neki van három olimpiai aranyérme...

(Borítókép: Milák Kristóf. Fotó: Gorondy-Novák Edit / Index)