Kovács Sarolta: Három hónappal ezelőtt azt hittem, mindennek vége

DEBRE20210806089
2021.08.06. 15:12

Kovács Sarolta egészen mélyről jött vissza ebben az évben, hogy aztán a tokiói olimpián fantasztikus versenyzéssel bronzérmet nyerjen öttusában. A térdét tavasszal meg kellett műteni, majd trombózist találtak a lábában, ami miatt hónapokat kellett kihagynia. Azt sem lehetett biztosra venni, hogy elutazhat Japánba. De ha már ott volt, példát mutatott mindenkinek. Honfitársa, Gulyás Michelle is remekül állt két tusa után, azonban pórul járt a lova miatt, viszont elégedett, mert mindent kihozott magából.

„Először az úszás után szakadt ki belőlem, nagyon jót úsztam, és utána elbőgtem magam, az úszóedzőm is hívott sírós hangon, ő is tudta, hogy min mentem keresztül, és hogy nem tudtam edzeni.

Ahogy mondta, a szívem vitt egész nap. Csak magamra figyeltem, azt sem tudom, a többiek hol értek be.

Sok maradt ki, de éreztem, hogy jó formában vagyok és vissza tudok jönni. A bronzot pedig nem fogtam még fel” – kezdte értékelését a sajtótájékoztató után Kovács Sarolta, aki a magyar újságírókra is szánt egy kis időt a kötelező körök után.

Az is erőt adott, hogy láttam mindenkin, ahogy rám néztek a kombinált szám előtt, hogy „oké, harmadik helyről indul, jó, ha tízben marad”. Én meg gondoltam, megmutatom nekik. Az utóbbi időben nagyon sokan segítették a futásomat, rengeteg futópartnerem volt, aki húzott, őket hallottam a végén, és az rengeteget adott. Azt is hallottam végig, hogy az olasz ott trappol mögöttem, de ki kellett zárnom, és csak azzal foglalkoznom, amit tudok és amit csinálok. A futóedzőm mindig annyit mondott, hogy bízhatok magamban és hogy meg tudom tartani a helyem.

Van egy olimpiai bajnok mentora is, akivel rengeteget konzultált a verseny közben is.

Vörös Zsuzsával folyamatosan kapcsolatban voltam azután is, hogy kijöttem, a tegnapi vívás után is beszéltünk, hogy azt el kell engedni és csak számról számra haladni. Most is felhívott, elmondta, mennyire örül és mennyire büszke rám.

A sajtótájékoztatón elárulta, ez a bronz többet jelent neki, mint a 2016-os egyéni vb-arany. Később meg is indokolta, miért.

Sok okból. Annyi rosszat kaptam ebben az évben eddig, három hónapja úgy volt, hogy mindennek vége számomra. De bíztam, mindenben a pozitívumot kerestem, és lelkileg ez annyit adott a végén.

A lovak meglehetősen kiszámíthatatlanok voltak, Kovács pedig éppen Gulyás Michelle után következett, akivel csúnyán elbánt az övé:

„Nehéz volt Michelle után bemenni, de kinéztem, és fújtam egyet, hogy csak én vagyok. Onnantól élveztem. A ló tulajdonosa szólt, hogy a bal vállára figyeljek, a 9-es és 10-es akadály között el is húzott, de képben voltam.”

Azt még nem tudja, mit hoz a jövő, csak a jól megérdemelt pihenés biztos.

Katona szeretnék maradni, régi álmom vált valóra négy éve, amióta a sportszázad tagja vagyok. Vonz a katonaság, az edzőség, tanító is lennék, de még fiatal vagyok, meglátjuk, mit hoz az öttusa. Kipróbálom az új szisztémát, azt mondjuk nem ígérem, hogy három év múlva is itt leszek. Először viszont kipihenem magam.

A borzalmas tavasz alatt sem hagyta, hogy mélypontra kerüljön:

Amikor sérülten az ágyban feküdtem, akkor csak mentálisan tudtam készülni, ami most a lövészetben rengeteget segített. Próbáltam elképzelni a helyszínt, hogy itt vagyok és csinálom. Voltam úgy is edzőtáborban, hogy nem tudtam tréningezni, de legalább a hangulatot magamba tudtam szívni.

Gulyás Michelle egy kicsit megkönnyezte a versenyt a célba érés után, de pár perccel később már mosolyogva és optimistán nyilatkozott a vegyes zónában.

„Abból, ami rajtam múlt, mindent kihoztam, sőt volt olyan, amiből jobbat is, úszásban majdnem sikerült egy olimpiai csúcs is! A fizikális számokkal maximálisan elégedett vagyok. Az, hogy egész évben stabilan tudtam vívni, és az olimpián is kijött a lépés, elképesztő, de nagyon jó edzői stábbal dolgozom minden számban. És akkor elérkeztünk a nap rossz pontjához, a lovagláshoz.

Nem csak rajtam múlt, előttem egy japán lányt ledobott kétszer az eredeti lovam, azt lecseréltem, utána pedig úgy voltam vele, hogy baj már nem lehet, a rossz ómen is elment.

Sajnos nem, de szerencsére nem nullával zártam azt, ebből is tudtam pontot hozni. Úgy jöttem ide, hogy ha bármi rossz történik, akkor is szeretnék a legjobb 12-ben végezni, és ezt is teljesítettem, úgyhogy elégedett vagyok. Sajnos a külső tényezők befolyásolták megint a végeredményt, de élvezhető, szoros verseny alakult ki a végén.”

Arról is beszélt, hogy a jövő az övé lehet.

Jó versenyzőtípus vagyok, és végtelenül optimista, szerintem ennek köszönhetem azt, hogy egy nagyon rossz versenyt is jól tudok befejezni. A ló megállt kétszer is, de azt mondtam magamban, hogy velem nem szúr ki, olyan nincs, hogy nem megyek végig, bármi történik, addig fogom noszogatni azt a hülye lovat, amíg helyből is átugorja az akadályokat. Még csak húszéves vagyok, 12. lettem, szerintem ez fantasztikus, nagyon várom Párizst három év múlva. Ha már most ilyen jók a fizikai számaim, akkor ott mi lesz?

(Borítókép: A bronzérmes Kovács Sarolta a női öttusázók egyéni versenyének eredményhirdetése után a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Tokió Stadionban 2021. augusztus 6-án. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)