Robbanás a Dakar Rallyn: terrorcselekményre gyanakszanak a franciák

2022.01.05. 15:44

A francia ügyészség terrorcselekmény gyanújával indított vizsgálatot amiatt a robbanás miatt, amely a Dakar Rallyn történt múlt hét szerdán, Szaúd-Arábiában.

A teherautóban történt robbanás következtében egy francia versenyző, Philippe Boutron súlyos lábsérüléseket szenvedett, őt azóta Franciaországba szállították és mesterséges kómába helyezték az orvosai, úgy tudni, hogy stabil az állapota.

A szaúdi rendőrség szombaton még azt közölte, hogy az előzetes vizsgálati adatok szerint nem áll fenn annak a gyanúja, hogy bűncselekmény okozta a robbanást, a rally szervezői ugyanakkor azt mondták, hogy egyelőre még ennek a lehetősége sincs kizárva. A teherautó navigátora, Mayeul Barbet mindeközben azt mondta, hogy szerinte egy elrejtett bomba robbant fel a járműben.

A pedálokhoz rejtett bomba azután robbant fel, hogy nagyjából 500 métert jöttünk a hoteltől. A robbanás után megállt és kigyulladt a teherautó, Philippe pedig megkért, hogy húzzam ki az üléséből, mert nem érzi a lábait. Ez nem baleset volt, hanem egy bomba, hiába hiszik azt a szaúdi hatóságok, hogy a motorblokk robbant fel

– írja Barbet a Sodicars nevű csapat közleményében.

A francia ügyészség egyelőre viszonylag kevés adatot közölt az általuk indított nyomozásról, azt viszont egyértelművé tették, hogy többszörös gyilkossági kísérlet gyanúja miatt nyomoznak, és hogy az ügyben szerintük egy terroristacsoport is érintett lehet.  

Mindeközben a francia külügyminisztérium frissítette a Szaúd-Arábiába történő beutazásra vonatkozó ajánlását is a robbanás után. Ennek fényében arra kérték polgáraikat, hogy legyenek nagyon figyelmesek, óvatosak, amennyiben az országba való utazás mellett döntenek. 

Az ügyhöz közvetve hozzátartozik az, hogy 2020 novemberében Szaúd-Arábiában már volt egy robbantás a dzseddai francia konzulátus előtt, akkor több ember megsérült.

(via BBC)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport