Már különbizottság is vizsgálja Szilágyi Liliána ügyét

K EPA20160810076
2022.01.05. 16:03
A Magyar Úszó Szövetség elnöksége elfogadta Wladár Sándor elnök indítványát, amely szerint külön vizsgálóbizottság foglalkozik Szilágyi Liliána ügyével, és nem a fegyelmi bizottság – olvasható a MÚSZ hivatalos közleményében.

Egy héttel ezelőtt vallott Szilágyi Liliána Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő arról, hogy gyermekkorában édesapja, a korábbi olimpikon úszó Szilágyi Zoltán őt, édesanyját és a húgát is rendszeresen, valamint sokféleképpen bántalmazta. Édesanyját akkor is, amikor várandós volt vele.

Az ügy rendkívül nagy port kavart a hazai és nemzetközi úszóvilágban, ennek fejleményeként adott ki újabb közleményt a Magyar Úszó Szövetség. Dr. Wladár Sándor elnök indítványa elfogadásra került a szövetségben, így ezután már Szilágyi Liliána ügyével nem a fegyelmi bizottság foglalkozik, hanem egy külön vizsgálóbizottság.

Wladár Sándor a döntés kapcsán kijelentette, hogy az Eb-ezüstérmes, ifjúsági olimpiai bajnok Szilágyi Liliána által megfogalmazott, az édesapjával, Szilágyi Zoltánnal kapcsolatos vádak súlya kívánta meg két tekintélyes büntetőjogász bevonását. Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta, 

A SZÖVETSÉG ELSŐSORBAN AZ USZODAI, ILLETVE A KLUBON BELÜLI TÖRTÉNÉSEKET HIVATOTT VIZSGÁLNI, AZ ESETLEGESEN CSALÁDON BELÜL TÖRTÉNT ERŐSZAKOT NEM.

Közleményükben hozzáteszik, hogy a bizottság már meg is tartotta alakuló ülését, és hamarosan a meghallgatások is elkezdődnek.

 (Borítókép: Szilágyi Liliána a riói nyári olimpia női 200 méteres pillangóúszásának elődöntője után a Rio de Janeiró-i olimpia Uszodában 2016. augusztus 9-én. Fotó: MTI / EPA / Esteban Biba)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport