Nyolc szurkolót halálra tapostak a kameruni stadion előtt

A tömegben kitört a pánik az Olembe stadion előtt, a szurkolók a nagy tumultusban több embert halálra tapostak – közölte a BBC.
Az emberek egyszer csak kiabálni kezdtek, egy perccel később pedig egy mentőautó érkezett a stadionhoz. De amikor odaértem, a rendőrök már lezárták a területet
– mondta egy újságíró, aki a helyszínen tartózkodott.
Szemtanúk arról számoltak be, hogy látták, amint a biztonságiak lezárták a kaput, és a pánik emiatt tört ki. A helyszínen készült fotókon az látszik, hogy többen – köztük gyermekek is – a földön fekszenek, mások pedig próbálnak segítséget nyújtani nekik.
Az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) annyit közölt, hogy egyelőre információkat gyűjt a történtekről, és szoros kapcsolatban van a kameruni kormánnyal, valamint a helyi szervezőkkel. A CAF főtitkára, Veron Mosengo-Omba meglátogatja a sérülteket a kórházban – írja az MTI.
A stadion befogadóképessége 60 ezer fő, de a koronavírus miatt ezt lecsökkentették 48 ezerre. Az ott dolgozók szerint 50 ezer ember próbált meg bejutni a mérkőzésre. Az esetről videó is készült. A Guardian cikke szerint legkevesebb negyven sérültje van a tragédiának; a BBC pedig arról ír: egy gyermek is a halálos áldozatok között van.
🇨🇲 | URGENTE: Un funcionario en Camerún dice que al menos seis personas han muerto en estampida frente a estadio que alberga partido de la Copa Africana de Naciones. La estampida ocurrió cuando la multitud luchaba por acceder al Estadio Olembe en Yaundé.
— Alerta News 24 (@AlertaNews24) January 24, 2022
pic.twitter.com/ALWeDE8y7i
(Borítókép: A kameruni szurkolók a stadionban 2022. január 24-én. Fotó: Mohamed Abd El Ghany / Reuters)