Újraszabályozzák a transzneműek úszását az Egyesült Államokban

2022.02.02. 15:53
Az Egyesült Államokban új szabályokat vezettek be a transznemű női úszóknál, miután az utóbbi időben az egyik férfinak született uszónő túl jól teljesített a versenyeken és sorra döntötte meg a rekordokat.

Az új, kedden kihirdetett szabályozás részeként az amerikai úszószövetség felállít egy háromfős orvosi bizottságot, amelynek tagjai azt fogják meghatározni, hogy a transznemű versenyzők „korábbi testi fejlődése férfiként” nem biztosít-e igazságtalan előnyt nekik a női úszóversenyeken. Ezen kívül ezeknek a versenyzőket 3 évig rendszeresen fogják mérni a tesztoszteronszintjét, mielőtt elindulhatnának valamilyen hivatalos megmérettetésen.

A változtatásokra azt követően kerül sor, hogy a Pennsylvaniai Egyetem egyik transznemű versenyzője, Lia Thomas egy hosszútávú úszóversenyen 38 másodpercet vert a második helyezettre tavaly decemberben. Thomas korábban három szezonban a férfiak közt versenyzett, majd 2019 tavaszán hormonterápiás kezelésen esett át, utána pedig a nők közt indult és sorra döntötte meg az egyetemi rekordokat. 

Mindebből azután lett országos ügy, hogy Thomas versenytársainak szülei levelet küldtek az egyetem sportszövetségnek (NCAA) és azt kérték, hogy változtassanak a transzneműeket érintő szabályokon. Emellett anonimitást kérve a sajtóban is nyilatkoztak, egyikük például a Washington Postnak azt mondta, hogy a kialakult helyzet miatt az cisznemű úszónőknek

Semmi esélyük nincs ebben az évben. Hiába edzenek, tudják, hogy esélyük sincs megverni Liát.

Az új szabályozások az úszószövetség szerint tudományos alapokon állnak és orvosi megfigyeléseken alapulnak. A változtatások szükségességét azzal is alátámasztották, hogy a hivatalos kimutatások szerint a legjobb női versenyzők – a nemi különbségekből kifolyólag ~ a férfiak mezőnyében átlagosan csak az 536. helyre futnának be, vagyis jelentős hátrányt szenvedhetnek el, ha egy férfinak született transznemű versenyezhet köztük. 

Az úszószövetség mindeközben azt is leszögezte: továbbra is támogatják a nemi egyenlőséget és azt, hogy a transznemű nők is versenyezhessenek, de arra is törekedni fognak, hogy a versenyeken mindenki egyenlő esélyen indulhasson. 

Az új szabályok bejelentése után Lia Thomas mellett egy közleményben állt ki a Pennsylvaniai Egyetem néhány úszója, amelyben leszögezték, hogy csapattársuknak tekintik a transznemű nőt és nem értenek egyet azokkal, akik szerint Thomas igazságtalan előnyt élvez velük szemben. A transznemű úszónő egyelőre nem kommentálta az őt érintő ügyet vagy a mostani változtatásokat. 

Nem biztos azonban, hogy a transzneműek szabályozásának története ezzel még véget ér. Ugyanis egy januári versenyen már Lia Thomast is lekörözte egy másik transznemű úszónő, Iszac Henig, aki elkezdte ugyan a nőből férfivá válás folyamatát, de a tesztoszteron-kezelést még nem kezdte el, ezért engedélyezték neki, hogy a nők közt induljon. Henig azzal magyarázta, hogy a nők közt indul, hogy egyelőre még kivár, megpróbál szocializálódni az új helyzetéhez transznemű férfiként és addig is a nők közt versenyez.

(via BBC)