Balhé a teniszszövetségnél: PCR-tesztekkel csalhattak egyes tagok

DEBRE20210103004
2022.02.03. 18:02
A szövetségnél vizsgálat indult, sportolók és edzők is érintettek.

Csütörtök délután egy rövid közlemény jelent meg a Magyar Tenisz Szövetség honlapján, amelyben a szervezet azt írja: 

Az elmúlt 24 órában a Magyar Tenisz Szövetség tudomására jutott: alapos a gyanú, hogy visszaélések történhettek a Covid–19-vírusfertőzés kimutatására szolgáló PCR-tesztekkel kapcsolatban, e visszaélésekben pedig a szövetség egyes sportolói, edzői és munkavállalói is érintettek.

A szervezet elnöksége éppen ezért vizsgálatot rendelt el az ügyben, valamint arra kérte Lázár Jánost, a testület fideszes elnökét, hogy az alapos gyanúra való tekintettel tegyen büntetőfeljelentést az ügyben ismeretlen tettes vagy tettesek ellen.

Az ügy részletei egyelőre nem világosak, a szövetség azonban leszögezte: mindenben együttműködik a vizsgálatot folytató hatóságokkal, annak eredményéről pedig tájékoztatni fogja a nyilvánosságot. 

A 24.hu cikke szerint jelenleg is zajlik a szervezet III. kerületi székházában a teniszezők meghallgatása, az ügyben ugyanis a legjobb és legismertebb sportolók is érintettek lehetnek. 

A portál azonban egy olyan, tavaly nyáron kelt fejléces, hivatalos levelet is idéz, amelyből arra lehet következtetni, hogy huzamosabb idő óta ipari szinten hamisíthatták a hamis PCR-tesztekről szóló igazolásokat a szövetségnél, amelyből nem csak a profi sportolók kaphattak külföldre utazásuk előtt. 

(Borítókép: Czeglédi Zsolt / MTI)