Megtette a feljelentést a hamis PCR-tesztek miatt Lázár János

DSZZS20210118208
2022.02.04. 13:43 Módosítva: 2022.02.04. 13:44

Feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a Semmelweis Egyetem nevében teniszezők számára kiállított tesztek ügyében Lázár János fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöke – derül ki a szövetség honlapjára feltöltött elnökségi határozatokból.

A határozat szerint az MTSZ elnökségének tudomására jutott, hogy vélhetően több versenyző, edző és szövetségi alkalmazott rendelkezett hamis PCR-tesztekkel.

Az elnökség az ellenőrző testület által előzetesen lefolytatott vizsgálatok után a következő döntést hozta: 

  • megszüntetik a válogatott csapatok szervezési feladatait munkaköre szerint ellátó Marosi Katalin munkavállaló munkaviszonyát;
  • a Szövetség felfüggeszti sportigazgatóját a szükséges vizsgálatok lefolytatásáig, de legfeljebb a jogszabályok által lehetővé tett időtartamig;
  • felhívták a Fegyelmi Bizottság elnökét, hogy folytasson le fegyelmi eljárást a Szövetség alkalmazásában álló hat szövetségi edzővel, a Szövetség főtitkárával, a Szövetség sportigazgatójával, valamint az érintett PCR-tesztek elvégzéséért felelős orvossal szemben;
  • emellett felkérik az ellenőrző testületet, hogy haladéktalanul folytasson le további, részletekbe menő tényfeltáró vizsgálatot minden világranglistaponttal rendelkező magyar teniszjátékos vonatkozásában.

A Magyar Tenisz Szövetség még csütörtökön tett közzé egy közleményt saját honlapján, miszerint alapos a gyanú, hogy visszaélések történhettek a Covid–19-vírusfertőzés kimutatására szolgáló PCR-tesztekkel kapcsolatban.

A szervezet elnöksége vizsgálatot rendelt el az ügyben, valamint arra kérte Lázár Jánost, a testület fideszes elnökét, hogy az alapos gyanúra való tekintettel tegyen büntetőfeljelentést az ügyben ismeretlen tettes vagy tettesek ellen.

Nem sokkal a teniszszövetség közleménye után a Semmelweis Egyetem is közleményt adott ki, amelyben azt írták: az egyetem rektora, Merkely Béla azonnali hatósági eljárást kezdeményezett, és belső vizsgálatot indított.

Ugyanis egy rutinellenőrzés alkalmával kiderült, hogy az egyetem nevében több esetben úgy állítottak ki negatív PCR-leletet a Magyar Tenisz Szövetség tagjai számára, hogy az adott mintákat az intézmény laborja nem vizsgálta.

A belső eljárás lezárását követően az egyetem a leleteken is szereplő – időközben szakvizsgát tett – orvos munkavégzését felfüggesztette, valamint a Magyar Tenisz Szövetség keretorvosi tevékenységére vonatkozó, úgynevezett »további jogviszony létesítése és fenntartása tárgyában« kiadott engedélyét 2022. február 1-jén visszavonta, így az orvos a továbbiakban nem láthatja el ezeket a feladatait sem

– olvasható az egyetem oldalán.

Az ügyre a Magyar Orvosi Kamara is reagált az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül, amiben mélyen elítélték a történteket. Egyúttal leszögezték: az ilyen cselekedet az orvosi esküvel és a hivatással is ellentétes.

(Borítókép: Lázár János. Fotó:  Szigetváry Zsolt / MTI)