Szurkolásként indult, olimpiai sport lehet belőle

A Testnevelési Egyetem aulájába érve olyan embertömeg fogadott, amire nem nagyon számítottam. Nem azért, mert az oktatási intézmények két évvel ezelőtt teljesen elnéptelenedtek (bár egy ideje már visszaálltak az offline tanításra), hanem mert talán még egyetlen sportos sajtótájékoztatón sem láttam ennyi résztvevőt. És még csak nem is arról volt szó, hogy mondjuk Marco Rossi, a Ferencváros, a Győri Audi ETO vagy éppen a Liu testvérek készülnek valamilyen sokkoló bejelentésre. 

A létszámra az is magyarázatot adhat, hogy ez nem csupán egy hétköznapi könyvbemutató, itt bizony produkció és műsor is dukál az ELTE BEAC csapatának jóvoltából.

Az sem éppen gyakori jelenség, hogy két felsőoktatási intézmény közös támogatásával születik meg egy sportkönyv, de ez sem véletlen, hiszen a szerző, Kovácsik Rita mindkét iskolához kötődik. A TF-en végzett, volt BEAC-os cheerleader, most pedig a szakosztályt vezeti, ezen kívül az ELTE-n oktat. A mű társszerzője pedig Bán Tibor, akit Simon Gábor, a BEAC igazgatója kért fel:

Gábor keresett egy sportújságírót, aki közreműködik, miután én megírtam a szakmai részét. Fontos volt, hogy legyen benne olvasmányosabb tartalom is, mert bár igyekeztem visszafogni magam, eléggé szakmai lett. Tanár vagyok, tankönyvesen tudok csak fogalmazni. Tibor elvállalta, hogy segít formába önteni a háttéranyagot, és nagyon jól megírta az első fejezetet. Rengeteget egyeztettünk, mert valamennyire kívülálló volt, de megoldottunk mindent

– mesél Kovácsik a folyamatok elejéről. A projekt az ő fejéből pattant ki, szeretett volna egy olyan magyar nyelvű szakirodalmat, aminek az elsődleges célja az utánpótlás-képzés segítése lett volna. Mint mondja, testnevelő tanároknak, edzőknek készült, hogy ha esetleg egy csapatot szeretnének csinálni, akkor erre 100%-ban tudnak támaszkodni, mert a könyvben a technikai elemek és a koreográfiák mellett a toborzásról és a chearleading pénzügyi vonzatairól is esik szó. A terve az volt, hogy bemutatja, miként lehet 0-ról felépíteni egy teljes csapatot. Aztán ebből több lett...

Arról viszont még ő sem tudott, amit aztán Sterbenz Tamás, a Testnevelési Egyetem rektora bejelentett a sajtótájékoztatón, miszerint az intézményben 2023-tól magyar és angol nyelven is elindul a cheerleader szakedzői képzés. Ennél jobb visszajelzés pedig aligha kell valakinek, aki egy itthon kevésbé népszerű, viszont sztereotípiáktól hemzsegő ágazat felemelkedéséért tevékenykedik. Ehhez azonban saját magával is meg kellett küzdenie Kovácsiknak:

„Három évvel ezelőtt találtam ki, hogy könyvet írok, de akkor még arról szólt az ötlet, hogy saját magunknak mint edzőknek összeállítunk egy segédletet. Meghirdettem a projektet a kollégáimnak, hogy akinek van kedve, az csatlakozzon. Kitaláltam a szerkezetet, felosztottam a fejezeteket, mindenkire kettő jutott. Aztán ez el is készült, ám ekkor jött a magánéletemben egy törés, úgyhogy ezt pihentettem. Viszont akkor már más is látott benne potenciált, nyertünk pályázatot és megjelentek különböző szponzorok is.

De sokan támogattak, szinte rugdostak, hogy ne adjam fel. Azt tudtam, hogy szakmailag jót írok, de én csak egyféleképpen tudok fogalmazni, és hiába mondják, hogy másként kéne, nem tudtam. Viszont ezekért a visszajelzésekért utólag hálás vagyok, mert bár akkor pofonként éltem meg, végül így jobb lett és közérthetőbb. Olyanok számára is, akik nem ebből a sportból jönnek.”

Biztosan sokakban megfogalmazódik a kérdés, hogy miért van szükség oktatásra egy olyan jellegű mozgásformát illetően, ami tulajdonképpen „csak” szurkolás, a sportesemények észak-amerikai showbiznisszé emelésének alapkelléke.

A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, mivel ma már a cheerleading élesen elválasztható a szurkolástól, azaz a side cheerleadingtől.

Ebben a finn Ina Tiittula segít eligazodni, aki sportolóként többszörös Európa-bajnok, edzőként pedig világbajnoknak mondhatja magát hazája válogatottjával, azaz sikerült legyőzniük az amerikaiakat is.

Vannak sztereotípiák a sportunk körül, ezek főleg az amerikai filmeknek köszönhetőek. Én is sokszor tapasztaltam már, hogy mondtam valakinek, mit sportolok, válaszként meg azt kaptam, hogy „Ja, igen, láttam a sportodat egy filmben!” Finnországban szerencsére ez kevésbé jellemző, ugyanis nálunk a cheerleading már korán kinőtte magát önálló sportággá, ami nem ugyanaz, mint a sideline cheerleading. Mi is a helyi amerikai futball környezetéből indultunk, aztán 1995-ben önálló szövetséget hoztak létre, belekezdtünk az edzőképzésbe, és a költségvetést is máshogy osztottuk fel.

Hogy mennyire népszerű ez a sport náluk, arra egy megdöbbentő adat: az 5,5 milliós országban 15 000 (!) igazolt cheerleader van. A világklasszis azt is elárulja, a pandémiát megelőző években folyamatosan nőtt az újonnan belekezdők száma, ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a sikereiknek köszönhetően egyre komolyabb figyelmet kapnak odahaza. Jelentős anyagi támogatásban is részesülnek, ám az egyelőre távlati terv, hogy ebből meg is élhessenek.

Van ezen kívül még egy fontos célkitűzése is, de nem mint finn versenyző, hanem mint a sportág egyik nagykövete:

Az olimpiai szereplés az egyik legnagyobb álmunk, az elmúlt években fontos lépéseket tettünk ebben, felkerültünk a bemutató sportágak palettájára is. Bízom abban, hogy nemsokára már olimpiai érmeket fognak nálunk osztani. Nem lesz egyszerű, mivel ez egy sokemberes ágazat, szóval más sportokat ki kellene majd venni miattunk, hogy legyen helyünk. Persze hajlandóak vagyunk arra, hogy módosítsunk a szabályainkon és például átálljuk kisebb létszámú csapatokra.

Vérmes remények, ha azt nézzük, még mindig meg kell küzdeniük azzal, hogy ők már nem csak a körítés, hanem maguk az attrakció. A 2019-es egyetemi világbajnok BEAC bemutatóját látva pedig olykor tényleg eláll az ember lélegzete, ugyanakkor egyértelművé válik, hogy ezek a lányok és fiúk inkább tornászok és artisták, mintsem pompomos táncosok.

És hogy mitől lehet vonzó ez bárki számára? Tiittula a kirekesztés teljes hiányát, Kovácsik pedig a közösség erejét említi meg indokként.

Mindenkit nagyon szívesen látunk. Ha magas vagy, gyere, ha alacsony vagy, gyere! Nálunk bárkinek lehet fontos szerepe, míg a legtöbb sportban az alkat kulcskérdés: egy tornásznak nem jó, ha magas, egy úszónak pedig nem előny, ha alacsony. Itt a magasak a back spotból tudnak emelni, a „közepesek” az úgynevezett main és side base-en lehetnek előnyben, az alacsonyak pedig a flyerek, akiket „dobálnak”. Pont ezért vonzó a mi sportunk: minden alkatú embernek van helye

– vallja a finn klasszis. A nemek aránya szerinte Magyarországon jobb, mint Finnországban, ebből a szempontból már megelőztük őket. Hozzátette azt is, hogy nagyon kíváncsi, mire lesz képes a magyar csapat a világbajnokságon, szerinte vitán felül megütik a nemzetközi szintet.

„Van egy focis hasonlat, amin mindenki ki szokott akadni. Nem saját gondolat, Jeff Webbtől, az International Cheer Unionnak az első emberétől származik, aki egyszer azt mondta, hogy a futball olyan, mint a cheerleading. Előbbi azért a világ legnépszerűbb játéka, mert kell hozzá sok ember meg egy labda. A cheerleadinghez viszont még játékszer sem szükséges, csak emberek. És így lehet közösséget építeni, együtt hozunk létre koreográfiát, emeléseket, bármit. Én is ezért szerettem bele, imádom csinálni, tanítani vagy képviselni bármilyen fórumon. 

Lehetünk egy füves réten, egy tanteremben, bárhol. A versenysport része nyilván más, de szabadidőben bármilyen helyszín alkalmas lehet. Külföldön jellemző, hogy amikor a szülők elviszik edzésre a gyerekeket, akkor közben ők is összeállnak és próbálgatják, hogy megy” – zárta gondolatait az első magyar nyelvű könyv szerzője, Kovácsik Rita.

Mindenesetre a NOB sportágválasztó tendenciáját elnézve egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy valamikor az ötkarikás játékokon is megméressék magukat a cheerleaderek. És ki tudja: ha a fejlődés töretlen marad nálunk, akár érmekért is harcolhat majd valamikor a magyar csapat. Egy esetleges medálban pedig ennek a könyvnek felbecsülhetetlen szerepe lesz.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)