Ihász Veronika első magyarként nyert meccset, és rekordot döntött a darts-vb-n

2022.04.08. 13:17
Saját bevallása szerint a mennyet és a poklot is megjárta az angliai Lakeside-ban Ihász Veronika, az első magyar dartsos, aki mérkőzést tudott nyerni világbajnokságon.

A vasárnapig tartó vb első fordulójában a magyar dartsos az amerikai Paula Murphyt győzte le 2–0-ra, és bár a nyolcaddöntőben az ötödik kiemelt angol Beau Greavesszel szemben 2–1-re alulmaradt, a második meccsen megdobta a vb-k történetének legmagasabb, női induló által elért kiszállóját, 164-ről fejezte ugyanis be a játékot.

Érdekes volt ez a pár nap, megjártam a mennyet és a poklot is, de nagyon jólesett, ahogy a magyar dartsosok támogattak, a velem kint lévő csapat pedig csodálatos munkát végzett, mindent megtettek, hogy a lehető legjobb állapotban álljak oda a tábla elé

– nyilatkozta pénteken Ihász az M4 Sport Sporthíradójának. Hozzátette, kicsit még csalódott a vereség miatt, úgy érzi, jobban teljesíthetett volna az angol riválissal szemben.

Arról, hogy első magyarként nyert mérkőzést világbajnokságon, azt mondta, az összecsapás előtt pánikba esett, de végül nyugodtan tudott játszani, a győzelem pillanatában pedig hatalmas boldogságot érzett.

Mindkét alkalommal kicsit későn érkeztem meg a mérkőzésbe, de köszönettel tartozom mindenkinek, aki segített, nélkülük nem teljesítettem volna így

– jelentette ki Ihász, aki úgy vélte, akár már ezen a vb-n megdőlhet a 164-es kiszállóval felállított rekordja.

Nagyon jó érzés, hogy sikerült letennem valamit az asztalra, de sok meccs van még hátra a vb-n, a lányok jól játszanak, előfordulhat, hogy megdöntik ezt a csúcsot

– mondta.

Ihász azt is említette, hogy mindenképpen szeretne újra játszani a vb-n, ezért az az elsődleges célja, hogy ismét kijusson a tornára, és „egy kicsit jobb teljesítménnyel” még tovább jusson.

(MTI)