135 éve rendezték meg az első „motorsportversenyt”

135 éves autósport
2022.04.20. 19:08
Napra pontosan 135 évvel ezelőtt, 1887. április 20-án rendezték meg az első motorsportversenyt, amelyet Georges Bouton nyert meg – no, nem mintha ehhez bármi kétség fért volna.

A Le Vélocipede nevű újság által szervezett – nem túl hatékonyan promotált – „versenyen” ugyanis végül egyedül Bouton és a segédpilótája indult el, és nem is igazi autóval, hanem egy gőzhajtású négykerekű járművel (quadriciklivel).

Így ez a viadal valójában egy teszt volt, hogy kiderüljön, Bouton 60 kilométer per órás csúcssebességre képes járműve meg tudja-e tenni a párizsi Neuilly híd és a Bois de Boulogne közötti távolságot.

Az 1847-es születésű Bouton mérnökként élte életét, és tudományos műszerek, mozdonyok és gőzhajtású modellek eladásából kereste meg a betevőjét kollégájával (és sógorával), Charles-Armand Trépardoux-val. Régóta álmodoztak egy (ugyancsak gőzhajtású) autó megépítéséről, de sokáig nem volt pénzük a megvalósítására.

Ez 1881-ben változott meg, amikor is a tehetős Jules-Albert de Dion márki megvásárolt egy játék mozdonyt, amelyet a mérnökök által vezetett üzlet ablakában látott.

Arra kérte őket, hogy építsenek még egyet, és lenyűgözték őt a páros remek képességei, valamint szenvedélyes érdeklődésük az autóépítés iránt, ezért pedig üzletelni kezdett velük.

Ez volt a kezdete a De Dion–Bouton autógyártó cégnek, amely a 20. század elején egy ideig a világ legnagyobbja volt, és amelyet a minőségéről és megbízhatóságáról ismertek.

Ami a tesztet illeti, többféle forrás többféle adatot közöl, akadnak olyanok, amelyek 29 (illetve 30) kilométeres teljes távolságról szólnak (ezek közül az egyik szerint Bouton és De Dion 1 óra és 14 perc alatt teljesítette a távot „La Marquise”-zal, amit az arisztokrata édesanyja után neveztek el, egy másik 40 kilométer per órás átlagsebességről írt), akadnak olyanok is, amelyek viszont a két pont közötti legrövidebb útszakaszról, vagyis 2 kilométerről írnak, mindenféle kacskaringó nélkül – sőt olyanok is akadnak, amelyek szerint valójában április 28-án volt a verseny.

Így vagy úgy, mindenképpen sporttörténeti értékű viadalról van szó, amely elindította a motorsportokat a világhírnév felé.

(Borítókép: Hulton Archive / Getty Images)