Bocsánatot kér a szurkolóktól az UEFA a Stade de France-ban történt rémálom miatt

2022.06.04. 07:27
Az UEFA bocsánatot kért a szurkolóktól a múlt heti Bajnokok Ligája-döntő előtt a párizsi Stade de France-ban történt erőszakos cselekmények miatt.

A döntő „az európai labdarúgás ünnepe kellett volna legyen” – állítja az UEFA, melynek felülvizsgása alatt kutatják, mi romlott el, ki a hibás, és miért vált a mérkőzés sokak számára rémálommá.

Az európai labdarúgás irányító testülete szerint soha nem kellett volna sem átélni sem végig nézni  a mérkőzést megelőző „ijesztő és nyugtalanító eseményeket”.

Egyetlen futballszurkoló sem kerülhet ilyen helyzetbe, és ez nem fordulhat elő még egyszer

– mondta az UEFA.

A „védtelen és kiszolgáltatott” szurkolók igazsága

A stadionon kívüli káoszt széles körben elítélték az Egyesült Királyságban, és a Real Madrid pénteken felszólította a hatóságokat, hogy magyarázzák meg, miért hagyták a szurkolókat „kiszolgáltatottan és védtelenül”.

A Liverpool 1–0-ra kikapott a Real ellen a szombati mérkőzésen, amelyen a Reds néhány szurkolóját paprikaspray-vel és könnygázzal fújták le, amikor megpróbáltak bejutni a stadionba. A francia belügyminiszter azt állította, hogy a problémák oka az volt, hogy több ezer Liverpool-szurkoló hamisított jegyekkel rendelkezett.

A világ leghíresebb klubmérkőzésének kezdőrúgása a rendbontás miatt késett.

Az UEFA a hét elején független vizsgálatot jelentett be, és most közzétette a vizsgálandó területeket. Közölte, hogy a vizsgálat „a döntő szervezésében részt vevő valamennyi szervezet hiányosságait és felelősségét feltárja. Teljes képet és idővonalat kapunk arról, hogy mi történt a nap folyamán a stadionban és a környező területeken, beleértve a stadionba a különböző belépési pontokon keresztül érkező nézők forgalmát”.

A példás magatartású szurkolók

Megvizsgálják a biztonsági, mobilitási és jegyértékesítési terveket, valamint azt, hogy a hatóságok mennyire voltak felkészülve a döntő megrendezésére, és intézkedtek-e a szurkolói találkozóhelyekről. A szurkolói csoportok, mindkét labdarúgó klub, a rendőrség, a Francia Labdarúgó Szövetség, a stadion üzemeltetője és más hatóságok véleményét is kikérik – írja a Sky News.

A merseyside-i rendőrség megfigyelői szerint a stadionba bejutásra várakozó szurkolók többsége példásan viselkedett, ami nem indokolta a rendőrség keménykezű taktikáját.

A Liverpool FC, a város polgármestere és Nadine Dorries kulturális miniszter mind az UEFA-t szólította fel a vizsgálatra. Pénteken a Real Madrid is azt mondta, hogy szurkolói áldozatai a párizsi szerencsétlen eseményeknek. Azt mondta, hogy

sokakat erőszakosan bántalmaztak, zaklattak és kiraboltak, és néhányuknak még az éjszakát is kórházban töltötte. A jelenetek világszerte mély felháborodást keltettek.

Egy e-mail-címet és egy online kérdőívet fognak létrehozni, hogy az érintettek megoszthassák véleményüket a felülvizsgálatról, ami azonnal megkezdődik, és a portugál oktatási miniszter, Dr. Tiago Brandao Rodrigues vezeti.