Párját ritkító fegyelmi vétségek miatt repült az olimpiai bronzérmes a magyar válogatottból

9Z33L8-highres
2022.07.13. 11:56
A magyar válogatott szakmai vezetőjének kinevezett Bánhidi Ákos a Magyar Távirati Irodának elárulta, abban reménykedett, hogy az a stáb, amely az elmúlt évtizedben sikerre vezette a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázókat, legalább a 2026-os, milánói olimpiáig együtt maradhat. Csang Csing Lina kedden bejelentett, váratlannak ható távozása után a vágy nem valósult meg. Ám a jelek szerint akadt az edzőnek egyéb gondja is az elmúlt időszakban…


„Nemcsak a Liu fivéreket, hanem engem is mélyen érintett az eddigi vezetőedző, Csang Csing Lina távozása. A fiúk esetében ezt az érzést még sokkal meg kell szorozni, mert második anyjukként tekintenek rá” – mondta az MTI-nek az elmúlt időszakban a magyar válogatottnál csapatvezetőként és edzőként dolgozó Bánhidi Ákos, aki a kínai szakember távozásával a magyar csapat szakmai vezetője lett.

Bánhidi arról is beszámolt, hogy a Liu fivérek ezt követően is készülhetnek a Magyarországra 2012-ben érkező trénerrel, de ennek a technikai feltételei kidolgozás alatt állnak.

További változást jelent a magyar csapat életében, hogy szétvált a férfiak és a nők szakmai munkájának irányítása, utóbbiért Nicholas Gooch lett a felelős, aki korábban edzője volt a háromszoros világbajnok Elise Christie-nek is. Az elkülönülés ugyan még „kiforrás alatt áll”, de lesznek közös foglalkozások már csak a vegyes váltó miatt is, amelyben a magyar staféta bronzérmet szerzett idén a pekingi ötkarikás játékokon.

„Nagyon jó szakembernek tartom, akivel emberi viszonyrendszerben is stabil lábakon áll a kapcsolatunk” – mondta brit kollégájáról Bánhidi, aki a menedzsment szempontjából a női csapatot is irányítja.

Bánhidi azt is elárulta, az amerikai születésű, a vegyes váltóval olimpiai bronzérmes Krueger John-Henry olyan fegyelmi vétségeket követett el, hogy életében először arra kényszerült, hogy kizárjon valakit a csapatból. Mint megjegyezte, ez végleges döntés, azaz a 2018-ban 1000 méteren olimpiai ezüstérmes sportoló többet nem versenyez magyar színekben.

A magyar szövetség (MOKSZ) kedden közleményben jelentette be, hogy Csang Csing Lina távozik. Neki kiemelkedő szerepe volt a magyar korcsolyasport sporttörténeti sikereiben, így a férfi váltó 2018-as, phjongcshangi ötkarikás aranyérmében, valamint az első egyéni olimpiai diadalban is, melyet idén Liu Shaoang aratott 500 méteren Pekingben. Az edzői stáb tagja marad viszont Dzse Szu Csun dél-koreai szakember.

(Borítókép: Krueger John-Henry 2022. február 9-én a 2022-es pekingi téli olimpián. Fotó: Anne-Christine Poujoulat / AFP