Kínában a Liu fivérek, nem tudnak elszakadni Linától, az edzőjüktől

GettyImages-1238472217
2022.08.08. 13:19
A két olimpiai bajnok magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó, Liu Shaoang és Li Shaolin Sándor Instagram-bejegyzésben közölte, hogy Kínában folytatják a felkészülésüket szeretett edzőjük és „pótmamájuk”, Csang Csing Lina vezetésével. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy hazát váltanának, a jövőben is magyar színekben versenyeznek.

Lina nemrég jelentette be, hogy egy évtized után távozik Magyarországról, és visszatér Kínába, ahol a helyi szövetség kötelékében folytatja edzői tevékenységét. Akkor az Index interjút készített Kósa Lajossal, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnökével. Ebben a sportvezető mindenkit biztosított, hogy Lina távozása nem okoz törést a hazai sikersportág működésében, bár előfordulhat, hogy a Liu fivérek és Lina ezentúl is együtt dolgoznak majd.

Hogy miként, azt nem részletezte Kósa, de a vártnál is korábban kiderült, hogy Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang máris kiutazik Kínába, hogy edzéseit Linával folytassa. Mindezt Instagram-posztban tették nyilvánossá:

A magyar és kínai nyelvű posztban ezt írják: 

15 év közös munka, sok kihívás, sok nehézség, de még több felejthetetlen pillanat és siker. Lina a sport mellett az életre is nevelt minket, amiért a legnagyobb szeretettel és feltétel nélküli bizalommal állunk hozzá. Az eddig közösen felépített utat szeretnénk folytatni, ezért úgy döntöttünk, az idei felkészülést is együtt kezdjük el. Most egy darabig távol leszünk, de természetesen mindenhol aktívak maradunk, és hamarosan találkozhattok velünk! 

Érdekes, hogy az aláírás Hu és Cn, közte pedig egy korcsolyacipő, azaz utalás a testvérpár kettős, magyar–kínai identitására.

Az eddig is tudott volt, hogy a fiúk nemcsak szakmailag, hanem emberileg is erősen kötődnek Linához, aki egy kicsit a pótmamájuk. Nem beszélve arról, hogy olimpiai és világbajnoki címeiket a szigorú és roppant felkészült kínai edzőnőnek köszönhetik. 

Az Instagram-poszt megjelenése után elkezdődtek a találgatások, miszerint az edzések Kínában folytatása az országváltást készíti elő. Erről azonban nincs szó, legalábbis a szövetség szerint. A Facebook-oldalukon ugyanis szó szerint ez jelent meg:

A csapat egy része Magyarországon készül, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor pedig a napokban a magyar szövetség edzőjével, Jae Su Chunnal Kínába utazik edzőtáborba, ahol a kínai válogatottal és annak edzőjével, Zhang Jing Linával kezdik meg az idei évi felkészülést.

Szóval jelenleg nem kell attól tartani, hogy Liuék országot váltanának, és ezt telefonon a magyar szövetség képviselője is megerősítette az Indexnek. Ettől az még tény marad, hogy a két fiút anyagilag is erős szálak fűzik édesapjuk hazájához, Kínához, mivel a Li Ning sportszergyártó komoly összeggel szponzorálja őket. 

Igaz, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséget is…

(Borítókép: Liu Shaoang csapattagjaival ünnepel, miután aranyérmet szerzett a férfi 500 méteres rövidpályás gyorskorcsolya döntőjében a 2022. évi pekingi téli olimpiai játékok 9. napján a Capital Indoor Stadionban, 2022. február 13-án Pekingben, Kínában. Fotó: Fred Lee/Getty Images)