A kapitány szerint katasztrofális volt Hosszú Katinka

DEBRE20220816058
2022.08.19. 18:55
Hosszú Katinka pályafutása leggyengébb szereplése volt a római Európa-bajnokságon, amit nyilvánvalóan az edzetlenség okozott. – Ezt Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.

Sós Csaba a rádióműsorban úgy fogalmazott: a háromszoros olimpiai bajnok

a tehetségét nem vesztette el, de most megint komoly munkát be kell fektetnie, vagy ebből már nem lesz semmi.

Mint mondta, Hosszú Katinka eddigi életútja tiszteletet parancsol, de ez a pályafutása leggyengébb szereplése volt. A háromszoros olimpiai bajnok, ahogy a budapesti világbajnokságon, most a kontinensviadalon is formán kívül úszott, fő számában, 400 vegyesen a döntőbe sem jutott, 200-on pedig a nyolcadik helyen zárt.

A szövetségi kapitány szerint Hosszú Katinka már a filmjében is elismerte, hogy az életben más dolgok is érdeklik, és emiatt nyilvánvalóan jóval kevesebbet edzett, mint ami szükséges volt. A szakember szerint nem vette komolyan a figyelmeztetést, hogy hat héten belül két világversenyre különlegesen kell felkészülni. Sós Csaba emlékeztetett: Hosszú Katinkát a párizsi olimpiáig szerződés köti egy sportszergyárral. Mint mondta, ha ezt komolyan veszi, akkor

hosszú hónapokon keresztül keményen kell edzeni, mert úgy tűnik, hogy minden korábbi extra képessége elszállt. A tehetsége biztos nem, de az edzettsége és az állóképessége igen, tehát itt most megint komoly munkát be kell fektetni, vagy ebből már nem lesz semmi.

Sós Csaba idézte a legendás edzőt, Széchy Tamást, aki arra a kérdésre, hogy mennyi ideig tart a formába hozás, azt mondta, hogy egy évig.

A szövetségi kapitány az Indexnek is értékelte a római verseny után a magyar sportolók szereplését. Akkor Hosszú Katinkáról azt mondta: 

Itt nem lehet mellébeszélni, ez pályafutása leggyengébb szereplése volt. Nyugodtan idézhetjük néhai Széles Sándort, aki azt mondta, hogy a kiélezett helyzetek büntetik az edzetlenséget. Márpedig az élsport kőkemény üzem…

(Borítókép: Hosszú Katinka a női 200 méteres vegyesúszás döntőjében a római vizes Európa-bajnokságon a Stadio Del Nuotóban 2022. augusztus 16-án. A magyar versenyző a nyolcadik helyen végzett. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)