Itt a vége, 31 évesen befejezi pályafutását az olimpiai bajnok sportoló

2022.12.06. 11:35
Befejezi pályafutását Kárász Anna olimpiai bajnok kajakozó, akit kedden el is búcsúztattak egy sajtótájékoztató keretében Szegeden.

Bejelentette visszavonulását Kárász Anna olimpiai és világbajnok kajakozó, az MVM Szeged Vízisport Egyesület sportolója.

A 31 éves Kárász kedden, egy szegedi sajtótájékoztatón elmondta: bár befejezi versenyzői pályafutását, nem szakad el a sportágtól, szeretne hasznos része lenni a kajak-kenu életnek.

A visszavonuló sportoló szegedi egyesületben akarja kamatoztatni a megszerzett tudását, és átadni azt a fiataloknak. A visszavonuló olimpiai bajnokot a jeles alkalomból Hüttner Csaba, a magyar felnőttválogatott szövetségi kapitánya, valamint Petrovics Kálmán, a szegedi egyesület igazgatója is köszöntötte.

A sajtótájékoztatón többször is elérzékenyülő olimpiai bajnok úgy fogalmazott, hosszú folyamat végén hozta meg döntését arról, hogy nem szeretne többet rajtvonalhoz állni. Mint mondta, úgy érzi, már nincs meg benne az a tűz, ami korábban, nincs meg benne a versenyzési láz.

Kárász Anna köszönetet mondott mesterének, Kovács Lászlónak, aki „nemcsak edzője volt, hanem nagypapája is”, s mindig apai szeretettel fordult hozzá, attól függetlenül, hogy éppen ő irányította-e a felkészülését.

Kárász Anna tagja volt a 2021-re halasztott tokiói olimpián 500 méteren aranyérmes női kajaknégyesnek. Világbajnokságon összesen hatszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára, emellett van három Európa-bajnoki elsősége is.



  • Hírek
  • Hírek