Orbán Viktor: Nagyon jó, hogy egy arab országban látják vendégül a világot

DSC6839
2022.12.14. 06:30
Szeretem, amikor kultúrák találkoznak és játszanak egymással azonos játékszabályok mellett ugyanabban a sportágban – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök katari újságíróknak nyilatkozva kedden.

A magyar kormányfő a Katarban tartott labdarúgó-világbajnoksággal kapcsolatban arról beszélt, hogy megpróbálja otthonról követni a mérkőzéseket, de – mint megjegyezte – ez nehézségekbe ütközik, mivel nappal dolgoznia kell, így csak késő este jut erre ideje.

Kiemelte, hogy a katari labdarúgó-világbajnokság nemcsak látványos, de izgalmas is. Orbán Viktor egyben nagyra értékelte a szervezést és azt, hogy Katar úgy döntött, a pénzt arra a célra költi, hogy az egész világot vendégül lássa.

Fontosnak tartotta mindemellett, hogy arab országban rendezik meg a labdarúgó-világbajnokságot. A „Ha Rómában vagy, tégy úgy, ahogy a rómaiak teszik” szólást felemlítve úgy fogalmazott, nagyon jó, hogy egy arab országban látják vendégül a világot, amelynek így tiszteletben kell tartania a helyi szokásokat és szemléletmódot. Mint mondta, ez nemcsak a labdarúgás, de az eltérő életfelfogás megértése szempontjából is fontos.

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy Orbán Viktor a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) vendégeként lesz jelen Katarban.

A miniszterelnök a héten Dohába utazott, hogy a helyszínen nézze meg a katari labdarúgó-világbajnokság elődöntőit és döntőjét. Később kiderült, hogy a magyar kormányfő találkozott Katar miniszterelnökével és belügyminiszterével, Abdul Aziz Al Thani katari sejkkel is, a kedd esti Argentína–Horvátország-elődöntőt pedig már a helyszínről tekinthette meg.

(Borítókép: Orbán Viktor 2022. július 23-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)