„Ilyen nincs máshol a Földön” – Szabó Szebasztián az első vb-érmére hajt

DACSA20220616066
2022.06.17. 21:25
Ugyan a 2017-es világbajnokság idején még nem szerepelhetett magyar színekben, így is jó emlékeket őriz a versenyről. Szabó Szebasztián az előző év végén elkapott koronavírus-fertőzést háta mögött hagyva az első vb-érmére pályázik a Duna Arénában. S az alapján, amit mond, még az sem kizárt, ha „csak” egy dobogós helyezés jön össze a számára, akkor azt a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként szeretné a leginkább.

„Holnaptól kiderül, igazam van-e, mindenesetre jó formában érzem magam” – jelentette ki az Index érdeklődésére Szabó Szebasztián, aki egy év elteltével ismét nagy világesemény érméért ugrik a vízbe a Duna Arénában. A Frankfurtban született, Zentán nevelkedett úszó tavaly májusban Európa-bajnok lett 50 méter pillangóúszásban a budapesti kontinensviadalon, majd az év végén Kazanyban 25 méteres medencében három újabb Eb-aranyérmet gyűjtött.

Ezúttal négy egyéni számban (50 m pillangó, 50 m gyors, 100 m pillangó és 100 m gyors) valamint a 4x100 m férfi gyorsváltó tagjaként méretteti meg magát.

„A péntek délután a pihenésről szólt, szombaton aztán viszonylag korán kell kelni, és rögvest sűrű is lehet a program. A cél egyértelműen a döntő pillangón, utána pedig a váltóval is szeretnénk megmutatni. Szerintem gyorsak leszünk – jó lenne majd egy éremért is harcban lenni a fiúkkal. Nem hiszem, hogy erőnlétileg gond lesz. Az utolsó versenynapom ennél kicsit húzósabb, akkor lesz a 100 pillangó és az 50 gyors, egymás után ilyen rövid idővel még nem úsztam őket versenyen, de ezt is kipróbáljuk most.”

„Jól sikerült a felkészülés, bár a novemberi rövid pályás Európa-bajnokság után elkapott koronavírus miatt mélyebbről kellett kezdenünk felépíteni ezt a versenyidényt, mint eredetileg terveztük. Az akkori kéthetes kihagyás sokáig éreztette még a hatását. A tavasz végére azonban nem panaszkodhatom, akár Győrben, akár Budapesten készültem, minden edzésmunka renden volt. Igyekeztünk minél több versenyen elindulni, így szimulálni a lehető legtöbb helyzetet, amivel a világbajnokságon is találkozhatom majd. Szerintem meg lesz a munka gyümölcse – mondta Szabó, aki már alig várja, hogy ismét telt ház előtt versenyezhessen Magyarországon.

„Egyszerre jelent plusz nyomást – hiszen nagyobb az eredménykényszer –, és plusz erőt, hogy a hírek szerint a délutáni programban rendre telt ház előtt úszunk majd. A magam részéről nagyon szeretem ezt az élményt. Sajnos 2017-ben csak a lelátóról figyelhettem, hogy micsoda hangulatot teremtenek a magyar szurkolók, de így is hidegrázós élmény volt. Most nem lehetnek annyian (nem épültek kiegészítő lelátók a Duna Aréna két oldalához ellentétben az öt évvel ezelőtti versennyel – a szerk.), de biztos vagyok benne, hogy hasonlóan nagy szurkolás lesz majd.

Nincsenek pontos számok arra, mit jelent egy úszó teljesítményében, amikor egyszerre több ezren kiabálják a nevét, de két-három százalékot biztos jelent. Meglepő lehet, de nem is feltétlen a dobogón állni a legjobb érzés a Duna Arénában; a legnagyobb löketet az adja, amikor a rajtkőhöz szólítanak minket és egyszerre megdörren a lelátó. Nagyon szeretem ezt a pár pillanatot

– idézte fel.

„Őszintén, nem tudom, mi a titok. Máshol is sokan szeretik a sportot, sokan szeretik az úszást. Ilyen fanatikus hozzáállással mégsem találkozni. Az egész Földön nincs máshol. Talán az a legfőbb különbség, hogy azok, akik idehaza kijárnak a versenyekre, tényleg úgy jönnek, nemcsak nézni szeretnék, hanem szurkolni is – minél hangosabban.

Nagyon sok helyen úsztam a világon, de olyat, ami itt zajlik egy nagy verseny közben, olyan zsongást még nem éltem át egyetlen külföldi versenyen sem.

Mindegy, hogy milyen sokan mennek ki, olyan hangulat nincs még egy a Földön, mint a nagy versenyeken nálunk a Duna Arénában.”

Szabó az április végi országos bajnokságon 50 méteres számában (pillangó, gyors) legyőzte Milák Kristófot. Hasonló teljesítménnyel vajon most is elégedett lenne?

„Ez inkább függ az időtől és a helyezéstől, mint attól, ki van mögöttem. Óriási hiba lenne egyedül Kristófra fókuszálni. A világbajnoki mezőnyben bőven akadnak még kemény ellenfelek. Lehet, klisének tűnik, de önmagamra kell koncentrálnom. Más távokon lehet értelme a taktikázásnak, de nem 50 méteren. Itt az erő számít. Nem is annyira prioritásnak, mint inkább realitásnak mondanám, az 50 pillangó a fő számom, ott van a legnagyobb esélyem a dobogóra. Az utolsó edzések alapján érzem magamban az éremhez szükséges sebesség” – tekintett előre a Győri Úszó SE válogatottja.

Az 50 méter gyors eközben inkább a jövőnek szól: utóbbi ugyanis szerepel az olimpiai programban is, nem úgy a 50 méter pillangó.

Optimista vagyok, hogy a 2024-es párizsi olimpiára nemzetközi szinten is ütőképes lehetek majd benne. Még bőven érzek fejlődési lehetőséget a gyorsúszásomban

– tette hozzá.

„Bízom abban, hogy ez 100 méteren, így pedig a váltóban is kamatozni fog még. Sokan azt gondolják, hogy az úszóknak az egyéni számok a fontosabbak, de ez nálam nincs így. Nagy dolognak tartom a 4x100-as gyorsváltóval elért tokiói ötödik helyünket. Kifejezetten motivál, hogy a többiekért ússzak, miközben ilyen formán is képviselhetem Magyarországot” – árulta el Szabó Szebasztián.

Szombaton 9.00 órától a következő előfutamok lesznek a Duna Arénában:
200 m női vegyes (Hosszú Katinka, Sebestyén Dalma)
400 m férfi gyors
100 m női pillangó (Sebestyén)
50 m férfi pillangó (Szabó Szebasztián, Milák Kristóf)
400 m női gyors (Késely Ajna, Fábián Bettina)
100 m férfi mell (Takács Tamás)
400 m férfi vegyes (Holló Balázs, Kós Hubert)
4x100 m női gyorsváltó (Gyurinovics Fanni, Pádár Nikolett, Senánszky Petra, Molnár Dóra)
4x100 m férfi gyorsváltó (Bohus Richárd, Milák Kristóf, Szabó Szebasztián, Németh Nándor)

17.00 órától következnek a döntők (400 m férfi és női gyors, 400 m férfi vegyes, 4x100 m férfi és női gyorsváltó).

Az Indexen kiemelt figyelemmel követjük a hazai vizes világbajnokságot, mellékletünkben minden fontos információt megtalál az eseményt illetően!

(Bortítókép:  Szabó Szebasztián Európai-bajnok válogatott úszó a Duna Arénában 2022. június 16-án. Fotó: Kovács Anikó / MTI)