Nem egyedi eset, ami az amerikai műúszóval történt Budapesten

MG 2809
2022.07.02. 12:11
Még azok is felkapták a fejüket a budapesti vizes világbajnokságon zajló műúszóversenyre, akiket addig teljesen hidegen hagyott ez a sportág. No persze nem egy gyönyőrű produkció vagy egy rekordpontszám, hanem az amerikai Anita Alvarez ájulása miatt került reflektorfénybe a Széchy Uszoda. A felkavaró esetről az amerikai válogatott koreográfusával, az ukrán Anna Volosinával beszélgettünk, aki korábban maga is kiváló versenyző volt, az öt évvel ezelőtti vb-n hat érmet nyert a Városligetben. Nemcsak Alvarezről, hanem a műúszásban mindig is beszédtémát szolgáltató szubjektív pontozásról, a háború okozta viszontagságokról és a megbánásairól is mesélt az Indexnek.

Mindenkit megijesztett az, ami Anita Alvarezzel történt a szóló szabadprogramjának döntőjében. Ráadásul bő egy éven belül másodszor fordult elő vele ez. Budapesten már nem is versenyzett ezután, de mást nem igazán tudunk róla. Hogy van?
Anita jól van, folyamatos megfigyelés alatt áll, sok vizsgálatot végeznek rajta, de úgy tűnik, minden rendben van, és egészséges. Valóban nem először történt meg vele ez, de én nem vagyok orvos, csak edző, akinek tiszteletben kell tartania a versenyző akaratát. Ha pedig kiderült, hogy Anita egészséges, akkor biztosan versenyezni akar majd a továbbiakban is.

Ön sok hasonló esetet látott már?
Igen, ez nem egyedi történet. 

Edzéseken ez előfordul, csak ott nincsenek kamerák. A versenyzők feszegetik a határaikat, nagyon sokat kell egy levegővel a víz alatt lenniük.

A műúszók felkészülési időszaka igencsak hosszú, normális helyzetben 9-10 hónap egy évben, ekkor próbálják növelni a tüdőkapacitást is. A Covid miatt ez teljesen felborult az elmúlt két évben, a mieinknek körülbelül 2 hónap állt rendelkezésre, hogy felkészüljenek. Ráadásul Anita nem sokkal a verseny előtt elkapta a vírust, tünetei is voltak, szinte mindent elölről kellett kezdenie. Most persze mindenki felkapta a fejét, mert egy vb-n történt mindez, de hány ilyet láttunk már triatlonosok vagy maratonfutók között? Ez benne van a pakliban a műúszásnál.

Meg sem fordult a fejében, hogy abbahagyja?
Nem. Nagyon elszánt, és semmiképp sem szeretne úgy visszavonulni, hogy így emlékezzenek rá. Olyan ez, mint amikor a lovast ledobja a lova: azonnal vissza kell rá ülni, hogy ne maradjon meg a félelem. Az eset után nem sokkal már ő is úszkált, a csapatvacsoránál pedig folyamatosan nyújtásokat gyakorolt. Rendkívül motivált.

Ha már motiváció: rengeteg kritika érte a pontozást most is, hiszen ez szubjektív sport, mégis szinte mindig előre lehet tudni, mely számokban kik fognak dobogón állni. A többiek motivációját mivel lehet fenntartani?
Nagyon nehéz kérdés, mert a pontozás valóban rendkívül összetett. Láthatta ön is, hogy a vb elején mennyire mérges voltam, pár napra rá pedig ugrálva örültünk egy másik szám után, pedig ott sem álltunk dobogóra. Igazi hullámvasút! Amikor a koreográfiákat írom, mindig azt gondolom, hogy magas pontszámokat fogunk kapni azokra, hiszen én is hasonló jellegű produkciókat mutattam be korábban. Nagyon nehéz a bírók helyzete is, hiszen hiába van mondjuk tökéletesen végrehajtva egy koreográfia, lehet, hogy a művészi megjelenítés nem olyan jó. De lehet ez fordítva is. A pontozók sincsenek kibékülve a rendszerrel, szerencsére jövőre komoly változások lesznek ebben is, reméljük, azzal igazságosabb eredmények születnek, és mindenki elégedett lesz.

A legendás Bill May, aki most szakkommentátorként dolgozott, azt mondta, alig bírja ki, hogy ne ugorjon be a medencébe, annyira hiányzik neki a verseny. Ön hogy van ezzel? Nem jutott eszébe, hogy akár ön is állhatott volna a dobogó tetején Inui Jukiko helyett, akit rendre megelőzött a világversenyeken, ráadásul egy évvel fiatalabb is?
Az egész versenyen hasonló érzéseim voltak, mint Billnek. Rengeteget úszom, hogy formában maradjak, és az edzések végén elvégzek néhány műúszó gyakorlatot is. Ami Jukikót illeti, szívből gratulálok a két, szólóban szerzett vb-címéhez, megérdemelte! Nyilván nehéz belegondolni, mi lett volna, ha... 2017-ben, nem sokkal a budapesti világbajnokság után hagytam fel a versenyzéssel, de úgy érzem, maradt még a tarsolyomban néhány olyan figura, amit sosem mutattam be.

El sem tudja képzelni, mennyien mondták már, hogy hiányzom a szólószámokból, mert volt egy jellegzetes stílusom, és ha idén is versenyeztem volna, most világbajnok lehetnék.

Természetesen nagyon jólesik ezt hallani, sokat jelent. De új fejezetet nyitottam az életemben, és remélhetőleg ugyanezek az emberek néhány év múlva már arról fognak beszélni, hogy a stílusomat az általam írt koreográfiákban is látják.

Volt valami különösebb indoka annak, hogy alig 26 évesen befejezte?
Számos okom volt arra, hogy visszavonuljak mint ukrán sportoló. Ezek közül a legfontosabb a családalapítás volt. Úgy éreztem, készen állok az anyaságra, és így nem is esett nehezemre meghozni ezt a döntést.

Mindig is edző szeretett volna lenni? Hogyan jött az amerikai lehetőség?
Gyerekként még egyáltalán nem terveztem. Aztán érettségi után sportos egyetemen tanultam tovább, mert szerettem volna jobban belelátni mindenbe, legyen az a sportnaptár tervezése vagy a testem megfelelő ápolása, egyszerűen szerettem volna jobb sportolóvá válni. Úgy vélem, hogy hasznos tudásra tettem szert, ráadásul élveztem is, ekkor kezdett el foglalkoztatni az edzői pálya.

Arra gondoltam, hogy ha én is át tudom adni ezt a tudást, azzal segíthetem a fiatal műúszókat.

Nem sokkal később otthon belevágtam az edzősködésbe, majd az amerikai szövetség megkeresett, hogy legyek a juniorválogatott szövetségi kapitánya. Rá egy évre pedig Andrea Fuentes felajánlotta, hogy segítsem a munkáját a felnőtteknél.

Hogy éli meg, hogy ukránok ellen versenyeznek? Egyébként tervezi, hogy egyszer visszatér az ukrán válogatotthoz?
Miután visszavonultam, az ukrán U15-ös válogatottat edzettem, most pedig rendkívül boldogan néztem, hogy onnan négyen is itt voltak a világbajnokságon. Igazi büszke anya voltam! Azt kívánom, hogy egyszer az amerikai csapat is érjen el az ukránok szintjére, és akkor tényleg ellenük versenyezhetünk, most viszont mások a közvetlen riválisaink, például Mexikó, Görögország és Franciaország.

Ha jól tudom, a háború alatt már az Egyesült Államokban tartózkodott. Hogyan vészelte át azt az időszakot? Mennyit tudott kommunikálni a családjával, a barátaival?
Őszinte leszek, borzasztóan nehéz volt. Amikor kitört a háború, Andrea adott pár szabadnapot, hogy tudjam rendezni a dolgaimat, és hogy annyit beszélhessek az otthoniakkal, amennyit csak lehet. Ez az időszak arra is rávilágított, hogy kik az igazi barátok. Sok segítséget kaptam, de rengeteg emberben csalódtam, akit egyáltalán nem érdekelt, mi történik velem vagy a szeretteimmel. Az edzők és a sportolók végig támogattak, és nagyon hálás vagyok értük. Szerveztek jótékonysági versenyt, a befolyt összeget pedig az ukrán válogatottnak adományozták. Folyamatosan érdeklődnek, hogy van a családom vagy a válogatott. A nagyszüleimmel igyekszem naponta beszélni, a hangjuk mindig megnyugtat annyira, hogy tudjam folytatni a munkát.

Azt tudta, hogy az amerikai páros technikai száma az ukrán háborúról szólt?

Március elején odamentem Andreához, hogy szeretnék valamit alkotni Ukrajnáért. Maximálisan támogatott, azt mondta, nyugodtan változtassam meg a koreográfiát, szabad kezet adott, és a versenyzők is beleegyeztek. Nagyon kevés időnk maradt, mindössze három héttel a vb előtt állt össze minden. Az előadás azokról a honfitársaimról szól, akik otthon harcolnak az oroszok ellen. A zenét egy ukrán énekestől, Jamalától kölcsönöztük, a szám címe 1944. A selejtező után az ukrán edzők odajöttek hozzám, és megköszönték a gesztust, meg is ölelgettük egymást. Számomra ez volt a legfontosabb.

Kétgyermekes anyaként nem lehet egyszerű ennyit utazni. Mennyi időt tud a családjával tölteni?
Nagyon hiányoznak a lányaim és a férjem is, aki rengeteget segít. Mindennap kapok tőlük videóüzeneteket és fényképeket, hogy egy kicsit közelebb érezhessem őket magamhoz. Idén már harmadszor utaztam el két hétnél hosszabb időre, eleinte pedig rendkívül nehéz volt ez a férjemnek, mert az Egyesült Államokban nincs ott a család, hogy az ilyen időszakokban segíthessen. De remélhetőleg erre is találunk megoldást jövőre.

(Borítókép: Anna Volosina. Fotó: Szollár Zsófi / Index)



  • Tippek
  • Bankszámla