Megszólalt a MOB Csollány Szilveszter családjának kálváriájáról

GettyImages-949348
2023.01.10. 12:24
Közleményben reagált a Magyar Olimpiai Bizottság arra a hírre, ami hétfőn az egész magyar sajtón végigfutott. A szervezet tiszta vizet öntött a pohárba.

A Blikk írta meg, hogy Csollány Szilveszter özvegye levélben kért segítséget a Magyar Tornaszövetségtől és Orbán Viktor miniszterelnöktől, amit állítólag azzal indokolt, hogy férje halála után nem tudja tovább fizetni a soproni házuk törlesztőrészletét.

Magyar Zoltán, a tornaszövetség elnöke azt mondta, Csollány Judit december közepén juttatta el hozzájuk a levelet, amiben arra kérte őket, hogy segítsenek neki, különben utcára kerülhet a gyerekeivel.

A MOB reagált a hírre, közleményben azt írta, hogy a bizottság mindig is gondoskodott bajnokairól és érmeseiről, így természetesen a tragikusan fiatalon elhunyt Csollány Szilveszterről sem feledkezett meg. Hozzátették: minden jogi és egyéb segítséget megadnak az olimpiai bajnok családjának is.

A jogászokkal és a családdal történt egyeztetést követően ugyanakkor azt az információt kaptuk, hogy nincs folyamatban végrehajtás, a követelés rendezésére minden lehetőség adott. A család és a MOB a továbbiakban nem kíván nyilatkozni az üggyel kapcsolatban” – áll a közlemény végén.

Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász 2022 januárjában halt meg, 51 éves korában. Miután elkapta a koronavírust, az egykori élsportoló több mint egy hónapon át volt lélegeztetőgépen, ám végül szervezete feladta a küzdelmet.

(Borítókép: Csollány Szilveszter 2000. szeptember 24-én. Fotó:  Jed Jacobsohn / Allsport / Getty Images AsiaPac)