Fürjes Balázs szerint Budapest alkalmas lehet a 2036-os olimpia megrendezésére
További Sport cikkek
Budapest versenyben volt a 2024-es olimpiai rendezéséért, azonban a közvélemény erőteljes tiltakozása miatt a pályázatot visszavonták, ezt követően Párizs szerezte meg a rendezési jogot – emlékeztet az Inside the Games nevű portál.
Fürjes Balázs a 2024-es pályázati bizottság elnöke volt, de úgy véli, hogy a város most jobb helyzetben van a játékok megrendezéséhez.
„Szenvedélyesen szeretem az olimpiai játékokat. 2017-ben politikai zavarok miatt léptünk vissza a rendezéstől, de Budapest azóta más város lett” – mondta Fürjes Balázs az Inside the Gamesnek adott interjújában.
Az államtitkár elmondta: 2017 óta megépült a Duna Aréna és a Puskás Aréna, hamarosan pedig átadják a 40 ezer férőhelyes atlétikai stadiont, amely a 2023-as atlétikai világbajnokságnak ad otthont. Ezek mellett már a szállodai infrastruktúra is adott, amelyet a magánszektor fejlesztett ki – fűzte hozzá a politikus.
Budapest többször is pályázott már
„Azonban a Magyar Olimpiai Bizottságnak és Budapest vezetésének kell döntenie arról, mikor szeretne a magyar főváros újra pályázni az olimpia megrendezésére” – jegyezte meg Fürjes Balázs
A magyar főváros 1916-ban, 1920-ban, 1936-ban, 1944-ben és 1960-ban is pályázott az eseményre, de erőfeszítései nem jártak sikerrel.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végül Párizsnak ítélte oda a 2024-es olimpiai és paralimpiai játékokat. Négy évvel később, 2028-ban Los Angeles lesz a nyári olimpiai játékok rendezője.
(Borítókép: Fürjes Balázs 2020. október 1-jén. Fotó: Trenka Attila / Index)