Egy unikum, amivel ott vagyunk a világ tetején

20230217 114817
2023.02.17. 15:24 Módosítva: 2023.02.17. 22:14
Pénteken ünnepélyesen megnyitották Pécsett a Dr. Hepp Ferenc Rehabilitációs és Regenerációs Központot, a Rátgéber László irányította Nemzeti Kosárlabda Akadémia egyre bővülő infrastruktúrájának legújabb gyöngyszemét. Az eseményen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mondott beszédet és vágta át a tudományos központ átadását jelképező nemzetiszínű szalagot.

A Rátgéber László szakmai és stratégiai igazgató irányította Nemzeti Kosárlabda Akadémia 2018-ban kezdte meg működését, a megnyitón Orbán Viktor miniszterelnök többször is hangsúlyozta, hogy ez a sportközpont nem egy a sok akadémia névvel felruházott műhely közül, hanem ez „a” Nemzeti Kosárlabda Akadémia. A Dr. Hepp Ferenc Rehabilitációs és Regenerációs Központ alapkőletételén, 2021. november 2-án ott volt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki nem sokkal korábban nyakig benne volt a sportágban a győri női kosarasszakosztály vezetőjeként.

A beruházás 1,212 milliárd forintba került, amit a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 2020. december 4-én kelt taojóváhagyó határozatával támogatott 700 millió forint értékben. A szükséges akadémiai hozzájárulást, az önrészt, a beruházás egyharmadát kitevő 500 millió forintot az Emmi és a Honvédelmi Minisztérium biztosította, a maradékot pedig a Rátgéber Kosárlabda Akadémia Alapítvány projektjét 700 millió forint összértékű adófelajánlásukkal támogató cégek jóvoltából sikerült előteremteni.

Az összesen 860 négyzetméter alapterületű létesítmény a 1,5 millió euróért beszerzett hipermodern diagnosztikai és gyógyászati eszközparkkal a rehabilitációs és regenerációs igényeket szolgálja, mintegy alátámasztva Rátgéber Lászlónak a megnyitón elhangzott szavait:

Manapság azok a csapatok nyerik a sorozatterhelés közepette a mérkőzéseiket, amelynek a játékosai a legrövidebb idő alatt a legjobban kipihenik magukat.

Rátgéber megnyitó beszédében rámutatott: a központ azon a helyen épült, ahol korábban Pécs város szennyvíztelepe volt, így a centrum felépítésével egyszersmind egy meglehetősen elhanyagolt terület rehabilitációját is megvalósították. 

A megnyitón részt vett Barts Klári, dr. Hepp Ferenc özvegye, akivel felidéztük a 2013-ban elhunyt névadó, a magyar női kosárlabda-válogatottat keretorvosként 1980-tól haláláig gondozó nagyszerű szakember szívet melengető és humoros élményekben gazdag életének feledhetetlen pillanatait. Többek között a 2009-es salamancai kalandokat, amikor Rátgéber az általa irányított Szpartak Moszkva női kosárcsapatával elnyerte az Euroliga trófeáját. 

Dr. Hepp Ferenc, legendás édesapja életművét folytatva, mindig maximalista volt munkájában, és ezért is stílszerű, hogy az ő nevét viseli ez a kategóriájában egyedülálló, a világszínvonal csúcsát képviselő egészségügyi intézmény. 

(Borítókép: Gáll András / Index)