A világbajnokságról is lemarad a két legeredményesebb kínai játékos

GettyImages-1392302693
2023.03.03. 11:35
A kínaiak két legeredményesebb sznúkerjátékosa, Csao Hszin-tung és Jen Ping-tao a szezon végéig nem vehet részt nemzetközi tornákon, így az idei világbajnokságon sem – jelentette be a sportág profi szövetségének tisztaságát felügyelő szervezet (WPBSA).

A két sportoló – és további nyolc honfitársuk – ellen a mérkőzések eredményének manipulálása és tiltott fogadás vádjával indult fegyelmi eljárás januárban.

A játékosok a független fegyelmi tárgyalás ítéletének kihirdetéséig felfüggesztve maradnak

– írta a WPBSA.

Az idei világbajnokság április 15-én rajtol az angliai Sheffieldben, az érintettek tárgyalása viszont csak április 24-én kezdődik, így biztosan ki kell hagyniuk az idényzáró viadalt.

A világranglistán kilencedik Csao 2021-ben megnyerte az Egyesült Királyság bajnokságát, tavaly pedig a német profi Masters-tornán diadalmaskodott, míg a rangsorban 19. Jen Ping-tao 2014-ben, 14 évesen a torna legfiatalabbjaként nyerte meg az ISBF-világbajnokságot. Két évre rá ő lett a világon az első, 2000. január 1-je után született profi sznúkerjátékos.

(Borítókép: Getty Images)