Autóbalesetben meghalt a neves sportvezető fia

2023.03.09. 18:58 Módosítva: 2023.03.09. 18:58
Autóbalesetben meghalt Szaif bin Szulajem, Mohammed bin Szulajm, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökének fia, jelentették közel-keleti sajtóforrások.

Különböző források szerint a férfi kedden autóbalesetet szenvedett, és a helyszínen belehalt a sérüléseibe. Úgy tudni, hogy a holttestét csütörtökön, a dubaji temetőben hamvasztják el.

Szaif – apjához hasonlóan – nagy rajongója volt a motorsportnak, autóversenyzőként is kipróbálta magát: 2016-ban és 2017-ben összesen nyolc versenyen állt rajthoz hazája (Egyesült Arab Emírségek) Formula–4-es sorozatában. Legjobb eredménye egy hetedik hely volt – írja a Marca.

Mohammed bin Szulajemet 2021 végén választották az FIA első emberévé, a francia Jean Todtot váltotta az elnöki székben. Ő lett az első nem európai személy, aki ezt a tisztséget betöltheti. Az 1980-as évek végén és az 1990-es években Szulajem is versenyző volt, a raliban próbálta ki magát több ízben is. Nem volt tehetségtelen, a Közel-keleti Ralibajnokságot összesen tizennégyszer nyerte meg.

Pályafutása után sportvezetőnek állt, versenyek szervezésével foglalkozott, és folyamatosan küzdötte fel magát a szövetség ranglétráján, fontos szerepe volt a FIA megújításában. A nemzetközi szervezet egyelőre nem nyilatkozott hivatalosan az ügyben.